„Idén 210 helyszínen, összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg közel 149 milliárd forintból. Az összes projekt közül 114 úgynevezett TOP Plusz EU-s forrásból valósul meg, mintegy 58,1 milliárd forint értékben. Ez összesen 324 kilométernyi út, vagyis az idén érintett úthálózat közel 57 százaléka. Ez is mutatja, mennyire fontos az ország számára, hogy a nekünk járó uniós forrásokat megkapjuk és azokat, ha az lehetséges, például falvakat, kisvárosokat és térségi központokat összekötő utak felújítására fordítsuk” – írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.
„A legtöbb beruházás néhány kilométeres útszakaszt érint. Egy két-három kilométeres útfelújítás Budapestről nézve talán nem tűnik országos jelentőségű beruházásnak, annak a településnek és az ott élőknek viszont, akik akár évtizedek óta várnak rá, nagyon is az. Ami fontos, hogy idén nincs olyan megye Magyarországon, ahol ne dolgoznánk közúti beruházáson: Borsod-Abaúj-Zemplénben 23, Pest megyében 21, Szabolcs-Szatmár-Beregben 19, Hevesben 18, Vasban 15, Nógrádban 13, Bács-Kiskunban és Zalában 12-12, Jász-Nagykun-Szolnokban 11, Baranyában, Hajdú-Biharban és Komárom-Esztergomban 9-9, Csongrád-Csanádban és Veszprémben 8-8, Békésben 7, Győr-Moson-Sopronban 6, Fejérben 5, Tolnában 4, Somogyban pedig 1 projekt szerepel az idei programban” – részletezte a miniszter.
„Ezek ráadásul nem egyszerű aszfaltozások. A legtöbb helyen teljes pályaszerkezeti megerősítés történik, új kötő- és kopóréteg épül, rendezik és megerősítik a padkákat, helyreállítják a vízelvezető rendszert, felújítják az átereszeket és más műtárgyakat, korszerűsítik a csomópontokat, cserélik a szalagkorlátokat és a közúti jelzőtáblákat, végül új útburkolati jelek készülnek. Ezek azok a beavatkozások, amelyek hosszú távon is biztonságosabbá és tartósabbá teszik az ország útjait” – emelte ki.
„Az elmúlt évek egyik legnagyobb hibája az volt, hogy a közlekedési források jelentős részét néhány kiemelt beruházásra és az autópálya-koncesszióra fordították, miközben a magyar emberek által nap mint nap használt országos fő- és mellékutak állapota folyamatosan romlott” – magyarázta Vitézy Dávid.
„A pénz korábban is rendelkezésre állhatott volna, csak másra költötték és nem hozták haza az országnak járó 16,4 milliárd eurónyi EU-s forrást. Jól mutatja a közutakra fordított források beszűkülését, hogy 2024-ben a Magyar Közút a teljes közúthálózat mindössze 0,1%-át tudta teljes körűen felújítani, miközben a 2026-os választások előtt még 76 milliárd forinttal megemelték a Mohácsi Duna-híd költségvetését. Ekkora összegből közel 400 kilométernyi mellékút újulhatott volna meg országszerte. Nem a forrás hiányzott, hanem a megfelelő közlekedéspolitikai szemlélet” – írta a szakember.
„Ennek következménye, hogy a közel 30 ezer kilométeres országos közúthálózat jelentős része felújításra szorul. Ezt a több évtizedes lemaradást nem lehet néhány hónap alatt ledolgozni, de hamarosan erre is sor kerül.”
„Amikor Lázár János 2022-ben átvette a közlekedési tárcát, az első intézkedései között volt, hogy egy tollvonással leállította szinte az összes közútfelújítási projektet. Mi ennek éppen az ellenkezőjét tesszük: nem leállítjuk a beruházásokat, hanem felgyorsítjuk azokat és mindent megteszünk azért, hogy minél előbb elkészüljenek” – írta.
„Nem kampányszerű útépítésekben gondolkodunk. Olyan, több évre előre tervezhető országos útfelújítási programot alkotunk, amelyhez a hazai források mellett a hazahozott európai uniós forrásokat is bevonjuk, hogy ne néhány kiválasztott útszakasz, hanem fokozatosan az egész ország közúthálózata kerüljön jobb állapotba” – zárta bejegyzését a közlekedési és beruházási miniszter.







