Ilyen lesz idén augusztus 20-a

Az eseménysorozat háromnapos lesz, augusztus 19-től 21-ig tart majd

Belföld
  • 2026.08.12. - 09:08
Cikk borítókép
Sajtótájékoztató az augusztus 20-ai rendezvénysorozat programjairólMH/Radics Lajos

A szervezők úgy akarták megújítani az augusztus 20-i ünnepség nyelvét, hogy közben ne veszítsék szem elől a tradíciót – azt keresték, hogyan szólalhat meg modern nyelven egy ezer éves ünnep.

A Centrum Production Vizuális Alkotói Műhely képviseletében Besnyő Dániel és Kálmán Mátyás beszéltek az állami ünnepség koncepciójáról, melynek címe „Augusztus 20. A Nemzet Ünnepe – 1000 éve együtt Európában”. Kálmán Mátyás hangsúlyozta: ez arra utal, hogy az államalapítás nem egy egyszeri pillanat, hanem egy olyan döntés kezdete, amely évezrede meghatározza a helyünket Európában. Ugyanakkor – tette hozzá – arra is utal, hogy a nemzet nem egy távoli fogalom, hanem a nemzet mi magunk vagyunk. Az új arculattal a történelmet közelebb akarták hozni a mához.

A Margitsziget nappal a családoké lesz, este pedig fénykiállítás és koncertek várják a látogatókat. A Kossuth téren össze ér a tradíció és a kortárs ünneplés, Szabadság tér egy találkozási ponttá válik, a Műegyetem rakparton pedig a fiataloknak szóló elektronikus zenei programok lesznek. Lesz természetesen tisztavatás, Szent Jobb körmenet, nyitott parlament, protestáns sokadalom is. A cél az, hogy mindenki találjon magának valamit, amihez kapcsolódni tud. Érdemes kiemelni, hogy az ünnep „nulladik nappal” indul: már augusztus 19-én lesznek programok.

Augusztus 20-án az este fénypontja az audiovizuális show, amely a magyar nemzet történetét meséli majd el. A tervezők hangsúlyozták: ez a tűzijáték szerepét is megváltoztatja, hiszen az beleilleszkedik egy képi-zenei ívbe, amit a priotechnikai show zárja le, mintegy 10 percben. Magát a fényfestést az Országház oldalán egyébként rendhagyó módon többször megismétlik majd.

Magyar Éva kormányszóvivő elmondta: az eseménysorozat háromnapos lesz, augusztus 19-től 21-ig tart majd. A kivitelezésben a fővállalkozón kívül 200 partner vesz részt. A Városligetben a honvédség tart egésznapos programot, a Margitszigeten ingyenes családi programok lesznek, a Várban kap helyet a protestáns sokadalom, de lesznek ott más programok is, miközben az Országház ingyenesen lesz látogatható – sorolta Magyar Éva, hozzátéve: a Szent Jobb körmenet augusztus 20-án, 18 órakor kezdődik.

Kérdésre válaszul Magyar Éva elmondta, idén mindössze 4 milliárd forintba kerül a programsorozat, ami a negyede a korábbiaknak.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Centrum Production vezetője egy 3 perces tűzijátékot javasolt, de a bombák egy részét még az előző kormány idején megrendelték, mivel az eredeti tervben egy több mint 20 perces show szerepelt – ezért lesz idén 10 perces.

Egy kérdésre válaszul Magyar Éva elmondta, sokan kötődnek a tűzijátékhoz, ezért egyelőre nem dőlt el, mi lesz a sorsa a jövőben. Besnyő Dániel viszont elavultnak nevezte, jelezve, hogy ki lehetne váltani például drónshow-val.

Reklám