Belföld
Szombathely: több mint 12 milliárd forint értékű közlekedési infrastruktúra fejlesztési program meg három különböző forrásból
A következő egy év során valósulhat meg

Kifejtette, hogy ez a beruházás nagyon sok nagy utat érint, de eddig forráshiány volt, annak ellenére, hogy megvolt az állami garancia a beruházás kifizetésére. Az új kormánynak az Európai Unióval folytatott tárgyalásai alapján azonban azt látják, hogy a forrás is meg fog érkezni, nem kell attól tartani, hogy az állami költségvetés helyzete miatt az állami garancia ellenére a beruházás csak később tud majd megvalósulni, hiszen az uniós forrás is rendelkezésre áll - mondta.
Hozzáfűzte: az elnyert pályázati pénzből 40 utca, négy híd, két parkoló tömb, játszóterek, zöld területek újulnak meg Szombathelyen.
A polgármester tájékoztatása szerint jelenleg is zajlik egy több mint 2 milliárd forintos "közutas beruházás", amely a város három nagy útját érinti és kilenc gyalogátkelőhely megépítését is jelenti, erről szavai szerint még az előző kormányzattal állapodtak meg.
Nemény András elmondta: a harmadik 750 millió forint értékű útfelújítási csomagról a jövő héten csütörtökön dönt majd a közgyűlés, a saját forrásból megvalósuló program 54 helyszínen tartalmaz különböző járdaépítéseket, parkolófelújításokat, aszfaltozásokat, de lesznek olyan utcák is, amelyek teljesen új burkolatot kapnak. A munka egy része már egy tavalyi döntés alapján elindult, a folytatásban pedig az ősz végéig tartó intenzív munkálatok következnek - közölte sajtótájékoztatóján a városvezető.
