Belföld
Orbán Anita Berlinben tárgyalt a német-magyar kapcsolatokról
„Elkezdtük előkészíteni az őszi német–magyar fórumot”

„A helsingborgi NATO külügyminiszteri találkozón már volt lehetőségünk személyesen találkozni, a mai berlini megbeszélés pedig alkalmat adott arra, hogy részletesebben is áttekintsük a magyar–német együttműködés legfontosabb kérdéseit” – írta a külügyminiszter.
„Elkezdtük előkészíteni az őszi német–magyar fórumot, amely idén különösen fontos jelképe lesz a két ország kapcsolatának” – fejtette ki.
„A célunk, hogy ősszel miniszteri szinten is folytatódjon a párbeszéd. A tervek szerint a digitalizációért, oktatásért, közlekedésért és energiaügyekért felelős miniszterek is egyeztetnek majd egymással” részletezte Orbán Anita.
„Magyarország készen áll arra, hogy Németországgal nyíltan, felkészülten és eredmény-orientáltan dolgozzon” – zárta bejegyzését a miniszter.
Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Anita kiemelte: a magyar-német kapcsolatok új lendületet vettek. Mindkét fél érdeke, hogy „az elmúlt években sajnálatos módon háttérbe szorult” kétoldalú kapcsolatokat megújítsák, a bizalmat visszaállítsák, és újra a közös értékeket helyezzék fókuszba, valamint további együttműködési területeket azonosítsanak be. A Magyarország és Németország közötti kapcsolatok hagyományokon alapuló, értékálló rendszerben működnek, a modern kori együttműködés komoly történelmi múltra tekint vissza – mondta a miniszter.
Orbán Anita kiemelte, hogy a német vállalatok mintegy 250-300 ezer munkahelyet teremtenek Magyarországon, így közvetetten nagyjából egymillió ember életére vannak hatással. Több ezer magyar diák tanul Németországban, ahogy Magyarország is több ezer német diákot fogad. Annak érdekében, hogy a lehetőségeket még jobban ki tudják használni, a jövőben a két ország minisztériumai közötti együttműködést is szorosabbra fogják fűzni – mondta el.
A tervezett német-magyar fórumot, amely ennek az új együttműködésnek a szimbolikus elindítása lesz, október elején fogják megrendezni. Az elmúlt évek fagyosabb viszonya után a szövetségi szint mellett Magyarország a tartományokkal is szeretné új alapokra helyezni a kapcsolatokat – tette hozzá.
Egy Ukrajnával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva a magyar külügyminiszter elmondta: jelenleg dolgoznak azon, hogy az ukrán elnök és a magyar kormányfő személyesen találkozzon egymással. Magyarország annak a híve, hogy tagjelölt országok teljesítményük alapján, ugyanazon feltételek mentén csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, és minden egyes csatlakozni kívánó országgal szemben ez a magyar álláspont. Leszögezte: Magyarország nem támogat fegyverszállítást Ukrajnába, Magyarország nem fog fegyvert szállítani Ukrajnába.
