Közel-Kelet
Izrael légicsapásokat mért libanoni célpontokra
Többen meghaltak

Az NNA a sebesültek pontos számáról nem tett említést.
A Bejrútban megjelenő L'Orient-Le Jour hírportál információi szerint az izraeli harci repülőgépek országszerte 76 légicsapást hajtottak végre 44 célpont ellen, további 25 helyszín ellen pedig 15 drón- és tüzérségi támadás történt. Hozzátették, hogy a főváros, Bejrút déli külvárosaiból sok helyi lakos menekült el az éjszaka folyamán újabb izraeli támadásoktól félve.
A hétfő esti légicsapásokra nem sokkal azután került sor, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a közösségi médiában megosztott videoüzenetében bejelentette, Izrael fokozni fogja az Irán-barát síita libanoni szervezet, a Hezbollah ellen indított támadásait.
A Hezbollah egyelőre nem reagált hivatalosan az izraeli bejelentésre.
Az izraeli hadsereg kedd délelőtt kiadott közleményében arra szólította fel a dél-libanoni Nabatije város vezetését, hogy a helyi lakossággal együtt hagyják el a települést a terület ellen tervezett újabb légicsapások veszélye miatt.
A két szomszédos ország technikailag Izrael 1948-as megalakulása óta háborúban áll egymással. Az Izraellel már többször háborúba keveredett Hezbollah március 2-án – néhány nappal a mostani iráni konfliktus kezdete után – újra megtámadta Izraelt, utóbbi pedig visszatámadott, majd megszállta a határmenti sávot az ország déli részén. Azóta az izraeli támadásokban libanoni hivatalos adatok szerint 3185 ember meghalt, további 9600 megsebesült, és több mint egymillió embernek el kellett hagynia az otthonát.
