Belföld

Mérföldkő lesz április 12

A kőolaj és a földgáz továbbra is sarkalatos kérdés

Április 12-én megnyerjük választásokat, három nappal később pedig megakadályozzuk, hogy Brüsszel háromszorosára emelje a magyar családok rezsiszámláit - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hajdúböszörményben.

Mérföldkő lesz április 12
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett politikai gyűlésen aláhúzta, hogy az iráni háború minden idők egyik legsúlyosabb energiaválságát okozhatja a világban, Európában pedig főképp, ugyanis a Hozmuzi-szoros blokádja a világ kőolajszükségletének és a cseppfolyósított földgáz szállításának is húsz százalékát érinti.

„És azzal, hogy Brüsszel az orosz energiahordozókat ki akarja tiltani Európából, Európában gázhiány és olajhiány lesz. És ha gázhiány és olajhiány lesz, akkor drámai áremelkedés is következik, s akkor vége a rezsicsökkentésnek, vége a védett rezsiárnak” - figyelmeztetett.

„És azoknak, akik óbégatnak, kiabálnak, fütyülnek, hazaárulóznak, oroszoznak és kémeznek, csak annyit tudok mondani, hogy egyikük se jelentkezett azért, hogy szívesen fizetne háromszor annyit a rezsiért, mint most. És egyik se jelentkezett azért, hogy szívesen fizetne 1000 forintot a benzinért a mostani 600 helyett” - folytatta.

„Mert hogyha az olcsó orosz energiát kitiltják Európából, akkor mindenki nézze meg, hogy mennyit fizet a rezsire, szorozza meg hárommal, és az a háromszoros lesz a számla a következő hónapban” - mondta.

Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy meg fogják védeni a rezsicsökkentést és a védett benzinárat, nem fogják engedni, hogy a magyar emberek háromszor annyit fizessenek a rezsire ideológiai okokból, és azt sem fogják engedni, hogy eltöröljék a védett benzinárat.

Illetve arra is kitért, hogy az Európai Bizottság „puszta véletlenségből” a magyar választások után három nappal, április 15-én terjeszti be azt a javaslatát, amelynek értelmében teljes egészében megtiltanák az orosz kőolaj importját az egész Európai Unióban.

„Túl azon, hogy ez minden létező alapvető európai uniós szerződéssel szembemegy, ez Magyarországon ellátási problémát, Magyarországon háromszoros rezsiárakat és 1000 forintos benzinárat eredményez, és ezt nem fogjuk hagyni” - emelte ki.

„Megnyerjük április 12-én a választást, 15-én pedig megakadályozzuk, hogy a magyarok rezsiszámláit a háromszorosára emeljék” - összegzett.

Kapcsolódó írásaink