Belföld
Blaha Lujzára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Halálának 100. évfordulója alkalmából közös megemlékezést tartott a Nemzeti Színház társulata

A közlemény idézi Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, aki az ünnepségen azt mondta, hogy Blaha Lujza népszerűsége ma már szinte elképzelhetetlen. A magyar színháztörténet egyik legszeretettebb színésze volt, akinek művészetét a közönséggel való kivételes kapcsolata tette különlegessé. Kevés magyar színész szerette annyira a közönséget, mint ő, és ez a szeretet vissza is talált hozzá a nézőtérről – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.
A vezérigazgató szerint a magyar színházi nyelv keresése akárcsak Blaha Lujza korában, ma is aktuális szakmai kérdés. Akkor is komoly viták zajlottak a magyar színházi nyelv mibenlétéről. Blaha Lujza a népszínmű elkötelezett híve volt, amelyet magyarabbnak, hitelesebbnek és nemzetibbnek érzett a korszakában feltörekvő operettnél – idézte fel.
Vidnyánszky Attila szerint a színház feladata ma is az, hogy a következő generációknak továbbadja ezt a szemléletet, hiszen a magyar színház a magyar közönséget, a nemzetet szolgálja.
Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója beszédében felidézte Blaha Lujza pályáját, és azt a kulturális közeget, amelyben művészete meghatározóvá vált.
A „nemzet csalogányaként” ismert színművész nemcsak kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtott, hanem egy korszak gondolkodásmódját, érzékenységét is megjelenítette a színpadon – emelte ki a főigazgató.
Móczár Gábor szerint Blaha Lujza művészete a közvetlenségre és a megszólításra épült, ami hozzájárult ahhoz, hogy alakja a magyar kulturális emlékezet tartós részévé vált. Mint fogalmazott, az általa képviselt szellemi örökség nem tárgyi formában maradt fenn, hanem a nyelvben, az előadói hagyományban és a közösségi élményben.
A főigazgató beszélt arról is, hogy az emlékezés a NÖRI számára nem pusztán múltidézés, hanem annak felidézése is, mit tartunk érvényesnek a jelenben a nemzeti kultúra kiemelkedő alakjainak hagyatékából. Blaha Lujza életműve ilyen értelemben ma is továbbadható örökséget jelent – mutatott rá a NÖRI főigazgatója.
