Belföld
Fókuszban a gyermekvédelem
Fülöp Attila a legújabb kormányzati döntésekről

Fülöp Attila elmondta, a nevelőszülői hálózat fenntartóival folytatnak egyeztetést pénteken a kormányzati döntések végrehajtásáról.
Az államtitkár elmondta, hogy a gyermekvédelem megerősítése érdekében a kormány döntött egy hárompontos akciótervről, amely a nevelőszülői hivatás megerősítését szolgálja. Egyrészt a most elérhető juttatásokat nagymértékben növelik, továbbá minden gyermek után hasonló juttatást tesznek elérhetővé, valamint azon nevelőszülők számára, akik fogyatékossággal élő gyermek, vagy újszülött nevelését vállalják, duplájára emelt többletdíjat állapítanak meg – fejtette ki Fülöp Attila.
A kormány azzal a céllal teszi ezt, hogy egyszerűsítsék a nevelőszülői juttatások rendszerét, valamint tovább növeljék a megbecsültséget – jelentette ki az államtitkár. Kiemelte: a nevelőszülőknek olyan anyagi megbecsültséget kívánnak biztosítani, ami versenyképes más hivatással, szakmával is.
Fülöp Attila emlékeztetett: a kormány 2014-ben tette hivatássá a nevelőszülői foglalkoztatást, amikor foglalkoztatási és biztosítási jogviszonyról is rendelkeztek.
A nevelőszülők anyagi megbecsültségét szolgáló intézkedések 2026. január elsejétől lépnek hatályba – közölte.
Az államtitkár elmondta, a kormány döntött egy 17 milliárd forintos csomag rendelkezésre állásásáról is. Ebben a csomagban vannak a gyermekeknek és a fiataloknak szóló közvetlen támogatások, valamit olyanok, amelyek a gyermekvédelmi rendszer stabilabbá tételét szolgálják.
Ennek köszönhetően tudják növelni a gyermekek étkeztetésére, ruháztatására, valamint sportolására szánt összegeket. Továbbá újdonságként vezetik be, hogy az érintett fiatalok ingyenesen szerezhessenek majd jogosítványt, valamint segíteni fogják az elhelyezkedésüket is – fejtette ki.
Fülöp Attila rámutatott: mindezt azért teszi a kormány, mert Magyarországon ma 23 ezer olyan gyermek van, aki „nélkülözni kénytelen” a vér szerinti családját. Nekik minél több segítséget kell kapniuk az életükhöz, és ehhez az kell, hogy az ő nevelésüket átmenetileg vállalók – nevelőszülők vagy éppen intézmények – minél erősebbek legyenek – mondta.
Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója arról beszélt: a gyermekvédelmi szakellátást érintő intézkedéssorozat „egyfajta történelmi jelentőséggel is bír”. Nemcsak megoldást kínál a demográfiai korfa miatt szűkülő nevelőszülői hálózatok sorsára, hanem egyben a megújulás lehetőségét is biztosítja – jelentette ki.
A főigazgató elmondta, az intézkedéseknek köszönhetően jóval több nevelőszülő jelentkezését várják. Most már a fenntartókon és a működtetők felelősségén van a hangsúly: vagyis toborozni kell nevelőszülőket – hívta fel a figyelmet.
„A nevelőszülők hősök” – fogalmazott Kothencz János, majd közölte: elindítanak egy országos kampányt, amitől azt remélik, hogy egyre több és fiatalabb nevelőszülő is jelentkezik majd.
