A finiséhez érkezett a K&H-brókerper, amelyben tegnap a Vegyépszer egykori elnök-vezérigazgatóját, Nagy Eleket hallgatták meg tanúként. A büntetőperben a bizonyítási eljárás lezárult, a jövő héten már a perbeszédek következnek.
„Önben, a történetet megismerve, nem merülne fel az a gondolat, hogy a kedves édesanyja egy stróman volt?” – ezt kérdezte Kulcsár Attila védője tegnap a Fővárosi Törvényszéken, ahol finiséhez érkezett a K & H-büntetőper megismételt elsőfokú eljárása. „Oscar Wilde szavait idézve, nem vagyok abban a helyzetben” – felelte a tanúként meghallgatott Nagy Elek, a Vegyépszer egykori elnök-vezérigazgatója. A K & H Bank mint egyéb érdekelt fél, jogi képviselője pedig azt tudakolta Nagytól, hogy elhunyt édesanyja rajta kívül még kiket nevezett meg a liechtensteini alapítványa hozamából kedvezményezettként, amire Nagy Elek úgy reflektált: „Anyukám, ha akarta volna, Bill Clintont is megnevezhette volna.”
Nem csupán irodalmi és öröklési gondolatok jegyében folyt a meghallgatás, sőt a bírónak – a bank ügyvédjének rafinált felvetései kapcsán – figyelmeztetnie kellett a tanút, nem köteles olyan kérdésre válaszolni, amellyel önmagát bűncselekménnyel vádolná. Az egyik finomra hangolt kérdés kapcsán ugyanis a bankügyvéd arra próbálta volna „rávenni” a Vegyépszer egykori vezérét, különböző offshore cégeket arra használtak, hogy gazdasági vesztegetéssel maguknak vagyoni előnyt szerezzenek. Mindezt az ügyvéd egy iratra alapozta, amely a brókerper nyomozati iratai között a Pénzügyi rendszer munkacímet viseli. Ezt még Kulcsár Attila elsőrendű vádlottnak tulajdonították, ám aztán kiderült, csak a „huzat fújta be” névtelen levélként az ügyészségre.
De hogy a tanúhoz intézett kérdések hátterét is értse az olvasó: az ügyészség a Betonút két egykori tulajdonosával, Dunai Györggyel és Garamszegi Gáborral, valamint egy közreműködővel szemben hűtlen kezelés miatt emelt vádat. A vádirat lényege szerint a Betonút tulajdonosai 1,4 milliárd forinttal drágábban vásárolták meg a Nemzetközi Betonút Rt.-t, mint amennyit az ért. Ez a cég korábban jelentős szereplője volt az autópálya-építési piacnak, 2001-ben már nem kapott munkát. „Ekkor a cég megbízottja megkeresett – mondta a tanú –, hogy kétmilliárd forintért eladnák a vállalatot. Később azonban kiderült, a magyar és a nemzetközi Betonút között létezett egy szindikátusi szerződés, amely a magyar céget arra kötelezte, hogy húszszázalékos kötbért fizessen a Nemzetközi Betonút Rt.-nek, ha autópályát épít. Márpedig ez megtörtént – folytatta –, mivel 2001-ben a Vegyépszer–Betonút konzorcium több mint százmilliárd forintos megrendelést kapott az államtól.”
„Ezt a történetet elmeséltem az édesanyámnak – hangsúlyozta Nagy Elek –, aki nagyszerű üzletasszonyként a tudtom nélkül egy svájci ügyvédet bízott meg a cégvásárlás lebonyolításával, amely különböző offshore cégeken keresztül történt. Az irodalmi kérdések éppen azért fogalmazódtak meg, mert az üzletrészvásárlás végén Nagy Erzsébet liechtensteini alapítványához került 5,5 millió euró.”
