A nemzetközi sajtó szerint Russell életet lehelt a szezonba

Európaszerte ünneplik az Osztrák Nagydíj győztesét

Autó-motor
  • 2026.06.29. - 23:54
George Russell
Bernie Ecclestone (b) is George Russellt ünnepelteAFP/APA-Images/Erwin Scheriau

A nemzetközi sajtó főként az idei második futamgyőzelmét arató George Russellt dicsérte, miután a Mercedes brit versenyzője vasárnap megnyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat.

Ausztria:

Kurier:

"Russellnek az utóbbi időben sok mindennel meg kellett küzdenie. Az idény elején a favoritok között emlegették, aztán jöttek a technikai problémák, majd csapattársa, Kimi Antonelli kezdett el szárnyalni. A 28 éves pilóta azonban visszavágott neki a Red Bull Ringen."

Oe24.at:

"Russell életet lehelt a szezonba. Rajt-cél győzelmével a Mercedes tapasztalt pilótája újra bejelentkezett a világbajnoki címért zajló küzdelembe."

Salzburger Nachrichten:

"A Red Bull csapat elszalasztotta a diadalt a háziúr és volt cégvezető Mark Mateschitz előtt, aki így is a hétvége legnagyobb nyertesének érezhette magát. A fejlesztések remekül működnek az autókon, és a másodikként célba ért Max Verstappen még sosem állt ilyen közel a győzelemhez ebben a szezonban."

Spanyolország:

Marca:

"Russell izgalmas és magával ragadó versenyen aratta idei második sikerét. Ezzel 40 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben Kimi Antonelli mögött, akit harmadikként intettek le. Ismét nyílt lett a csata. Verstappen kiváló teljesítménnyel ékelődött be közéjük, jelezve, hogy őt sem lehet még leírni."

AS:

"Russell visszatért. Antonelli csak harmadik lett Verstappen mögött, aki ismét a régi fényében tündökölt az új Red Bullban."

Mundo Deportivo:

"A bestia megint itt van. Verstappen lenyűgöző versenyzése ezúttal kevés volt."

Olaszország:

Corriere dello Sport:

"A vitáktól sújtott időmérő után látványos futam Spielbergben. Russell az elejétől a végéig kézben tartotta a viadalt, Verstappen nagyszerű felzárkózással kápráztatta el a közönséget, a Ferrarik viszont gyengélkedtek."

Gazzetta dello Sport:

"Russell megkoronázta a tökéletes hétvégéjét, és három hónap után állhatott ismét a dobogó tetejére. Verstappen az agresszív vezetésének köszönheti a második helyet."

Anglia:

The Sun:

"Russell újra a győztes úton. Verstappen visszaverte az éllovas Antonelli támadását a hajrában."

Daily Mail:

"Russell senkitől sem zavartatva nyert Spielbergben, és nyomás alá helyezte csapattársát a vb-címért zajló harcban."

The Guardian:

"Russell végig bírta idegekkel, pedig Verstappen mindent megpróbált a Red Bull Ringen."

Franciaország:

L'Equipe:

"Russell okos stratégiával tért vissza a legjobbak közé, Verstappen pedig fellelkesítette hazai pályán a Red Bull-szurkolókat. Utóbbinál az autón bevezetett újítások komoly teljesítménynövekedést hoztak."

Le Parisien:

"Russell három hónap után ismét diadalmaskodott. A második helyről rajtoló Charles Leclerc kerékproblémákkal küszködött."


Reklám