Ajánló
Több száz holttest lehet az iszapáradat alatt
Brazíliában átszakadt egy vasércbánya zagytározó gátja, a tragédiában a vállalat dolgozói és helyi lakosok is megfulladhattak, 2015-ben már történt hasonló eset az országban

A dél-kelet brazíliai Mina Gerais államban, Brumadinho település közelében pénteken leomlott egy zagytározó fala, a kiömlő iszap mintegy százötven méter széles, több kilométeres folyamot hozott létre, házakat, termőföldeket öntött el. Vasárnapi adatok szerint eddig harminchét holttestet találtak, több mint háromszázhatvan embert kimenekítettek.
A vasércbányát működtető Vale SA brazíliai vállalat több alkalmazottja is az iszap útjában lévő épületekben volt a katasztrófa idején, a cég által közreadott lista alapján még kétszázötven ember hollétéről nem tudnak, de az áldozatok száma ennél nagyobb is lehet, mert az iszapáradatban nemcsak a bánya alkalmazottai, hanem helyi lakosok is megfulladhattak.
A zagytározóból – amelyet már három éve nem használtak, és felszámolás alatt állt – tizenkétmillió köbméter iszap ömlött ki. A brazil igazságügyi minisztérium egyébként máris 11 milliárd reált (2,6 milliárd eurót) zárolt a Vale SA bányavállalat vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére.
A sárból mentőhelikopterekkel emelik ki az embereket. A tűzoltók remélik, hogy egy elöntött buszban és vonatban lehetnek még túlélők.
Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Jair Bolsonaro brazil elnöknek. A tragédia híre megrázta Magyarországot, amely 2010-ben maga is hasonló csapást volt kénytelen elszenvedni – írta az államfő a kolontári vörösiszap-katasztrófára utalva.
Nem ez az első gátszakadás a térségben: 2015-ben tizenkilencen meghaltak, amikor Rio de Janeirótól háromszáz kilométerre Mariana városánál átszakadt a Vale SA, a BHP Billiton és Samarco Mineracao cégek zagytározójának fala. A Doce folyó több száz kilométeres szakaszon beszennyeződött az iszapáradat akkor egészen az Atlanti-óceánig jutott.
