Ajánló
Kihívásokra készülnek a világ vezetői
Jelentős fejlődést sikerült elérni a kétoldalú kapcsolatokban, új szintre lépett az együttműködés – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktornak újévi üdvözletében
„Ne higgyük, hogy a politika csak a kormányzók kiváltsága” – mondta Ferenc pápa az idei első úrangyala áldásában az újév napján, ami egyúttal a béke világnapja is. „Mindnyájan felelősek vagyunk a város életért, a közös jóért és a politika akkor jó, ha mindenki kiveszi a részét a béke szolgálatában” – tette hozzá az egyházfő a Szent Péter téren álló pápai palota ablakából.
A pápa az idei béke világnapjának témájául „a jó politika a béke szolgálatában áll” témát választotta.
„Németországnak a saját érdekében nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi közösséget feszítő gondok megoldásában” – hangsúlyozta hétfő este sugárzott újévi beszédében Angela Merkel kancellár azzal kapcsolatban, hogy Németország január elsejétől két évre bekerült az ENSZ Biztonsági Tanácsába. Kiemelte, az a meggyőződés vezeti munkájában, hogy „korunk kihívásaival csak az összetartás és a határokat átívelő együttműködés révén lehet megbirkózni”. Merkel szerint az éghajlatváltozás, a migráció „irányítása és rendezése”, a harc a nemzetközi terrorizmus ellen mind-mind „sorskérdés”, amelyeket Németország a saját érdekében meg akar oldani, és ez akkor sikerülhet leginkább, ha mások érdekeit is figyelembe veszi.
Emmanuel Macron francia elnök újévi üzenetében abbéli véleményének adott hangot, hogy az ötéves elnöksége elején elindított reformok „eredménye” nem várható azonnal, és a türelmetlenség, amelyben ő is osztozik, nem indokolja, hogy felhagyjanak velük. Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozásba kezdő sárgamellényesek említése nélkül az államfő szólt „a mély gyökerű megosztottságról és az igazságtalanságok, a néha érthetetlen globalizáció, a túl bonyolulttá váló és a jó szándékot nélkülöző közigazgatás elleni haragról, valamint a társadalom önazonosságát és értelmét megkérdőjelező mély változások elleni dühről”. „Ez a harag számomra azt jelenti – bármilyenek voltak is a túlkapások és a rendbontások –, hogy nem adtuk fel. Országunk jobb jövőt akar építeni, amely a cselekvés és összetartozás új módszereinek kidolgozására való képességünkön alapul. Számomra ez volt 2018 tanulsága” – hangsúlyozta.
Újévi üzenetében Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta, Oroszország nagy kihívások előtt áll, legyőzésükhöz pedig az orosz emberek együttműködésére van szükség. Az államfő a világ több vezetőjének is küldött újévi üdvözletet; Orbán Viktornak például azt írta, jelentős fejlődést sikerült elérni a kétoldalú kapcsolatokban, új szintre lépett az együttműködés, amit még szorosabbra kell fűzni és további területekre kiterjeszteni.
Hszi Csin-ping kínai elnök amerikai partnerének, Donald Trumpnak írt a két ország diplomáciai kapcsolatai felvételének negyvenedik évfordulóján, hangsúlyozva, a történelem arról tanúskodik, hogy az együttműködés a legjobb választás mind Kína, mind az Egyesült Államok számára.
