Ajánló
A vagány ejtőernyős bravúrja
Hétezer-hatszáz méter után pont a hálóban landolt
Légcsavaros repülőgépből ugrott ki, és egy hatvanegy méter magasan kifeszített, harmincszor harminc méteres hálóba zuhant bele a Los Angelestől nyugatra lévő Simi-völgyben, a Big Sky filmforgatóbirtokon. A háló alatt volt egy másik biztonsági háló is. Aikins nem számít kezdőnek, hiszen már több mint tizennyolcezer ernyős ugrást hajtott végre huszonhat éves pályafutása alatt.
Aikinsszel együtt három ejtőernyős is kiugrott a gépből, és egy darabig együtt zuhantak. Oxigénmaszk volt rajtuk a nagy magasság miatt, de Aikins a sajátját később átadta egyik kísérőjének.
A hálót, amelybe Aikins zuhant, erős lámpák vették körül, hogy segítsék manőverezését a levegőben, majd amikor a sportoló már célra tartott, a lámpák fehérré válása jelezte ezt. Szabadesése mintegy két percig tartott, és a háló másfél másodperc alatt megfogta őt. Bámulatos ugrása után sértetlenül mászott ki a hálóból, és első dolga volt, hogy megölelje a feleségét. A hölgy szintén hódol ennek a veszélyes sportnak, s már körülbelül 2000 ernyős ugrása van.
