Zsolti és a szájkarate

Eddig én nem tudtam, hogy a Máthé Zsolt létezik. Hogy a világon van. Mondjuk, nem vesztettem sokat, mert az embernek csak komoly dolgokkal érdemes foglalkozni. (Kultúrember könyveket gyűjt ugye, nem üvegvisszaváltós blokkokat.) Csortos Gyula, Páger Antal, Kiss Ferenc. Ezeket tudtam. Sinkovits Imre, Őze Lajos – és már mondani se kell semmit. De ha azt mondják Peti Sándor, akkor is rögtön beugrik a hang, az arc, a karakter. A Máthé Zsoltot nem tudtam eddig beazonosítani, pedig állítólag ő is színész.
Nos, most már innentől mindig menni fog – mind nekem, mind a magyarságnak –, bár nem a színészi produktum alapján.

„Mi az isten bajunk van az idegenekkel?” Ez a propagandavideó címe, amiben a Zsolti játszik. Pontosabban ő játssza benne a főszerepet.

„Máthé Zsolt színész, a »Nem tetszik a rendszer« kampánydal egyik szerzőjével beszélgetünk a Nol Presszóban.” Olvashatjuk a videó alatt. Nos, az alig hétperces vizuális csasztuska első pár perce érdektelen, de aztán kezd izgalmas lenni.

„Hogyha módosíthatnád a kormány bevándorlással foglalkozó plakátjait, akkor te hogy folytatnád azt, hogy ha Magyarországra jössz…” csap a húrokba a beszélgetőpartner hölgy, majd udvariasan félreáll, nem „takar” – ahogy színházi berkekben mondják –, s engedi kibontakozni Zsoltit.

„Megvan rá a verzióm – kezdi kissé elcsukló hangon Zsolti, ami érthető is. Jómagam az általánosban a vőfély szerepébe majdnem belesültem a zuglói Danuvia gépgyár színpadán, amikor ’79-ben felléptünk ott a második C-vel. Érthető, hogy Zsolti remegve kezdi a kozmopolita uszító karaktertípusát. „Ha Magyarországra jössz, hozz egy fehér lovat. Adunk érte egy kulacs vizet, egy marék földet és egy kis füvet, és tiéd lesz ez a szétlopott ország. Mi is így szereztük, neked se kell szégyenkezned.”

Ne dörzsölje a szemét a Tisztelt Olvasó. Igen, ezt olvasta fel kis mobiltelefonjáról a Zsolti a népszabadságos videóban. Szó szerint ezt. Aztán abbahagyja. Tart egy kis szüntet. A nagymonológnak vége. A közönség fészkelődik a zsöllyéken, s most jön az epilógus.

„Ez egy szájkarate a részemről, de baromira felbőszít az, hogy itt valamiért az emberek az gondolják, hogy mi, itt, ezen a Magyarországnak nevezett helyen, magyarként vagyunk, az valami paradicsomi állapot óta igaz és jogos történet lenne. Előttünk is voltak, lehet, hogy utánunk is lesznek.” „Mert az a miénk! Mindig ennyi van. És amikor elveszik tőlünk, Trianon, akkor fel vagyunk háborodva. És amikor még nem a miénk volt, akkor mi volt?”

Folytatja még Zsolti, de azt hiszem ennyi elég. Látleletnek, kórtünetnek még sok is. Nem először hallom mentálisan zavartaktól, hogy „Árpád is bevándorló volt”.

Most ne menjünk bele a hun-avar-magyar kontinuitásba, hagyjuk László Gyulát, a griffes indásokat, hagyjuk a krónikákat is, induljunk ki az Árpád-történetből.

Figyelj, Zsolti! Ha Árpád bejött, és itt előtte volt valami, akkor azzal, hogy ő bejött, azzal az ittlévők eltűntek. Megszűntek. Tudod követni, Zsolti? És ha beáramlanak idegenek, akkor meg mi fogunk eltűnni. Érthető vagyok?

Elárulok egy titkot, kis Máthé Zsolti, mi nem akarunk eltűnni. Nem akarunk megsemmisülni. Fenn akarunk maradni, meg akarunk maradni, túl akarunk élni. Mi, magyarok.
Na, most mit szólsz? Döbbenetes, mi?

Azt viszont már nem a Zsoltinak mondom – neki vélhetően felesleges –, hogy aki nem tud különbséget tenni az én fajtám érdeke és az idegen érdeke közt, az vagy beteg, vagy áruló. Harmadik megoldás nincs.
Amúgy Zsolti, nem „Mi”. Te nem. Te nem tartozol hozzánk, nekünk, te nem vagy mi, és neked mi, „Ti” vagyunk. Nem érted, ugye?

(Amúgy a videó alatt a hozzászólások letiltva. Tehát az emberek értik, csak a Zsolti meg a bandája nem.)
Mondd, miért nem a kisegítőbe iratkoztál be a színművészeti helyett? Ha ezeket magyarázni kell, akkor baj van. Akinél ezt magyarázni kell, ott normális esetben a harmadik általánosban megjelenik a nevelési tanácsadó. Elbeszélget a kis nebulóval. Bólogat. Nyugtatóan hümmög, ad csokit is, hogy ne idegeskedjen a kis Zsolti, majd utána a szülőket keresi, velük is beszélget, az anya hangosan zokog, az apa vigasztalgatja, és férfiasan tűr, aztán valami történik. A mai orvostudomány olykor csodákra képes.