A felelős gondolkodók szoros figyelmére most éppen azért van szükség, mert Ausztriában a Sebastian Kurz vezette Néppárt a Szabadságpártot választotta koalíciós partnernek. Ennek előzménye – amit a pozíciójára kijelölt, nem pedig megválasztott Moscovici úr kedvéért is érdemes felidézni – egy demokratikus választás volt, amelyet Kurz megnyert, a Szabadságpárttal együtt pedig a választópolgárok többségének demokratikusan kifejezett akaratát képviseli. Heinz-Christian Strache pártját előszeretettel emlékeztetik szélsőséges múltjára, figyelmen kívül hagyva a párt több évtizedes sikeres konszolidációját.A tény, hogy Kurz velük társult, önmagában is elég bizonyítéka lehetne annak, hogy az FPÖ szalonképessé vált.
Azért csak „lehetne”, mert haladó demokrata körökben Kurz is gyanússá vált mostanában. Amikor 2015 őszén szembefordult az azóta megbukott Werner Faymann kancellárral, és az osztrák határ lezárását követelte a tévében, többen felfedezni vélték a szimpatikus fiatalemberként elkönyvelt Kurzban az orbanizáció félelmetes jeleit. Kurz pedig csak nem állt le a szent migrációs tehén rugdosásával, a balkáni útvonal lezárását követelte, menekülttáborokat az unió határain kívül, atyaég! A józan észen és biztonságon alapuló migrációs politikájával sokaknál kihúzta a gyufát, végleg összeveszett koalíciós partnerével, de megnyerte a választásokat. A béka feneke alól hozta fel a pártját, és megelőzte az évek óta magasan vezető FPÖ-t – nem meglepő, hiszen ahogyan Strache megfogalmazta a napokban, a választási programjuk háromnegyede ugyanaz.
Kurz másik bűne az, hogy – szembefordulva pártjának egy részével is – megtagadta a további együttműködést a szociáldemokratákkal, pedig csak a számok alapján velük is meg lett volna a többség. Az új kancellár azonban tudja, hogy a vörös-fekete tandem már évek óta csak vergődött, lomhán húzta vissza Ausztriát, akadályozta a régóta esedékes reformokat és azt a migrációs politikát, amelyet a választók többsége látni akar. Arról nem is beszélve, hogy a szociáldemokraták példátlanul undorító kampányt folytattak: izraeli kampánygurujukkal, akit később pénzmosás miatt rendőrök vittek el, FPÖ-snek álcázott oldalakon antiszemita összesesküvés-elméletekkel mocskolták Kurzot. Ez lehetett az utolsó csepp, de Kurz már régóta tudta, hogy ami nem működött egyszer – sőt nem is egyszer –, azt felesleges erőltetni. Ráadásul ő sem véletlenül vette át az FPÖ követeléseinek nagyját. Ne felejtsük el, Norbert Hofer az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást, és a második fordulóban is a teljes osztrák politikai palettának fel kellett sorakoznia, hogy néhány százalékkal megelőzze liberális ellenfele.
Erős a gyanúm, hogy az európai demokraták nem aggódnak a német kormánykoalíció miatt. Pedig szemben Béccsel, ahol két hónap célorientált, profi és jó hangulatú tárgyalás után felállt a kormány, náluk nagyjából féléves vergődésre kell számítani. A kölcsönös bizalmatlanság, zsarolások és kibékíthetetlen ellentétek miatt megfeneklett Jamaica-tárgyalások után újra szövetségre léphet az a két párt, amelyet a legjobban büntettek a választók. Ezért érdemes volt szavazni menni!
Papírforma, hogy a balliberális politikusok aggódnak Bécs miatt. Az Európai Néppártnak viszont Bécs és Berlin esete is figyelmeztetés, hogy ez az utolsó esélye. Ha szimbiózisban él a szociáldemokratákkal, lassú halálra ítéltetik. Az legyen a múlt. Ausztriában pedig végre elkezdődött a jövő.
Azért csak „lehetne”, mert haladó demokrata körökben Kurz is gyanússá vált mostanában. Amikor 2015 őszén szembefordult az azóta megbukott Werner Faymann kancellárral, és az osztrák határ lezárását követelte a tévében, többen felfedezni vélték a szimpatikus fiatalemberként elkönyvelt Kurzban az orbanizáció félelmetes jeleit. Kurz pedig csak nem állt le a szent migrációs tehén rugdosásával, a balkáni útvonal lezárását követelte, menekülttáborokat az unió határain kívül, atyaég! A józan észen és biztonságon alapuló migrációs politikájával sokaknál kihúzta a gyufát, végleg összeveszett koalíciós partnerével, de megnyerte a választásokat. A béka feneke alól hozta fel a pártját, és megelőzte az évek óta magasan vezető FPÖ-t – nem meglepő, hiszen ahogyan Strache megfogalmazta a napokban, a választási programjuk háromnegyede ugyanaz.
Kurz másik bűne az, hogy – szembefordulva pártjának egy részével is – megtagadta a további együttműködést a szociáldemokratákkal, pedig csak a számok alapján velük is meg lett volna a többség. Az új kancellár azonban tudja, hogy a vörös-fekete tandem már évek óta csak vergődött, lomhán húzta vissza Ausztriát, akadályozta a régóta esedékes reformokat és azt a migrációs politikát, amelyet a választók többsége látni akar. Arról nem is beszélve, hogy a szociáldemokraták példátlanul undorító kampányt folytattak: izraeli kampánygurujukkal, akit később pénzmosás miatt rendőrök vittek el, FPÖ-snek álcázott oldalakon antiszemita összesesküvés-elméletekkel mocskolták Kurzot. Ez lehetett az utolsó csepp, de Kurz már régóta tudta, hogy ami nem működött egyszer – sőt nem is egyszer –, azt felesleges erőltetni. Ráadásul ő sem véletlenül vette át az FPÖ követeléseinek nagyját. Ne felejtsük el, Norbert Hofer az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást, és a második fordulóban is a teljes osztrák politikai palettának fel kellett sorakoznia, hogy néhány százalékkal megelőzze liberális ellenfele.
Erős a gyanúm, hogy az európai demokraták nem aggódnak a német kormánykoalíció miatt. Pedig szemben Béccsel, ahol két hónap célorientált, profi és jó hangulatú tárgyalás után felállt a kormány, náluk nagyjából féléves vergődésre kell számítani. A kölcsönös bizalmatlanság, zsarolások és kibékíthetetlen ellentétek miatt megfeneklett Jamaica-tárgyalások után újra szövetségre léphet az a két párt, amelyet a legjobban büntettek a választók. Ezért érdemes volt szavazni menni!
Papírforma, hogy a balliberális politikusok aggódnak Bécs miatt. Az Európai Néppártnak viszont Bécs és Berlin esete is figyelmeztetés, hogy ez az utolsó esélye. Ha szimbiózisban él a szociáldemokratákkal, lassú halálra ítéltetik. Az legyen a múlt. Ausztriában pedig végre elkezdődött a jövő.
