Ukrán-szerb viszonylatok

(Honnan? Hová? Miféle szállítmánnyal? Kinek a rakományával?) Felettébb furcsa, szokatlan látvány. Mert nem mondom, persze, előfordultak korábban is szerb kamionok az ukrán utakon, de a számuk látványos, szemet szúró emelkedése mégiscsak kételyeket ébreszt… Az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedések kijátszásában érdekelt – mint a tagságra ácsingózó, de még messze nem európai uniós tagállam – Szerbia és annak élén Aleksandar Vucic kormánya meglátta s meglovagolta az üzletet, amelyet ezek a szankciók kínálnak. Illetve a szankciók nem kínáltak ugyan semmit, no de a kijátszásuk bizony annál többet…

Csak hogy egyértelmű legyen, s ne adjunk okot senkinek se semmiféle véletlenszerű vagy szándékos félreértésre: Szerbiát nem kötelezik a büntetőintézkedések, tehát nem is kell ezekhez alkalmazkodnia. (Kiemelten fontos üzleti partnere Oroszország, így hát nehezen is tehetné…) A szankciók kijátszásában való érdekeltsége tehát éppen abban áll, hogy kedvezményezett helyzetének köszönhetően az olyan európai uniós tagállamok „segítségére siet”, amelyeknek mozgásterét korlátozzák az elrendelt intézkedések. Papíron kvázi megvásárolja – importálja – az eredetileg Oroszországba szánt termékeket, s aztán vagy átcímkézi, vagy nem; vagy átdobozolja, vagy nem, s aztán a sajátjaként vagy akár viszonteladóként, az Egyesült Arab Emírségek árujaként, eladja – exportálja – moszkvai, szentpétervári partnereinek. Ez pedig nagyon jól jövedelmező üzlet, kiválóan ráérzett erre Aleksandar Vucic miniszterelnök és Tomislav Nikolic államfő. Meg persze a mögöttük álló, őket igen nagyban befolyásoló félillegális (vagy egészen az…), a fekete és a szürke homályába vesző gazdaságban érdekelt üzleti körök. Ukrajna, a Krím, a donyecki és luhanszki helyzet mindehhez csak a paraván…

Két éve is lesz már hamarosan annak, hogy 2014 augsztusának végén – egészen pontosan 28-án –, valamivel több mint egy héttel a nemzeti ünnepünk után, a külvilág javarészt csak a kelet-ukrajnai harcterekről érkező háborús jelentésekre, no meg persze az ezekben leginkább érintett két elnök, Petro Olekszijovics Porosenko és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin négyszemközti tárgyalásaira figyelt. S időközben valóságos belső népvándorlás zajlott (amely akkor már hónapok óta tartott) Ukrajnában. Miközben már nemcsak nyilvánvalóvá, de bizonyítottá is vált, hogy harcoló orosz csapatok voltak/vannak az ország területén, a válságövezetekből menekülő, távozni kényszerülő több tízezer ember az ország középső és keleti részei felé tartott. Ez pedig igen érzékenyen érintette a kárpátaljai magyarságot is, hiszen a betelepülők – a menekültek, a belső migránsok – miatt könnyen felborulhat egy-egy régió nemzetiségi összetétele, láttunk már ilyet, megváltozhat az ország etnikai térképe. S ha már szerb kamio­nokkal találkozunk az ukrán utakon, minden nagyobb, jelentősebb kereszteződésben vagy csomópontnál, akkor szinte spontán adja magát a párhuzam: a Délvidéken, Vajdaságban ugyanezt már átélték a magyar emberek a múlt század kilencvenes éveiben, amikor Milosevic csúcsra járatta délszláv háborúinak sorozatát… A helyzet ott meg mára csak annyiban változott, hogy most nem a milosevici hatalom akarja betelepíteni a harcok miatt földönfutóvá vált horvátországi és boszniai szerbeket a magyar településekre, hanem jönnek az arabok (nem vicc!), a sejkek bizalmasai, megbízottjai, utazó emberei, legmegbízhatóbb ügynökei. Most az ő kezükre játsszák át „békés úton”, kormányzati szintről, a Vajdasági Magyar Szövetség hallgatólagos támogatásával, mindazt, amit akkoriban erőszakkal nem sikerült elvenni.

Az Egyesült Arab Emírségek vezető embereinek, sejkjeinek tulajdonába kerülnek a vajdasági és a szer­biai termőföldek. Jut hát a termelésből a mindenki más számára tiltott orosz piacra, exportra is… A Krímért és Kelet-Ukrajnáért cserében. Így kimondva is, szinte abszurdnak tűnik a helyzet. De az arab üzlet az igazán nagy biznisz, s tudja ezt (is…) nagyon jól Aleksandar Vucic kormányfő és Tomislav Nikolic köztársasági elnök is! Folyamatban van a kiárusítás! Ilyenkor – ilyen híreket olvasva – tudom csak igazán megbecsülni és igencsak nagyra értékelni a termőföldek külföldieknek való eladását tiltó törvényeket, akármennyire duzzogjon is miattuk Brüsszel…

És ma már ott tartunk, hogy Szerbia visszavásárolja az Egyesült Arab Emírségektől a helyben megtermelt saját étolaját. (Lásd még: Arab (ét)olaj, Magyar Hírlap, 2016. május 7.) Virágzik az export-import mindkét fél megelégedésére. Porosenko és Putyin elnök említett, két évvel ezelőtti sikertelen négyszemközti tárgyalásai, akárcsak a közvetítők időközben tapasztalt tutyimusága, magatehetetlensége, baklövései azonban kiválóan konzerválták az akkori helyzetet – amelyen időközben csak rontani lehetett –, s konzerválták az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket is. Akárkinek az érdekeit szolgálják is ezek… Hiszen ne feledjük, akkorra már az egész világot megrázta a lelőtt maláj gép alig egy hónappal korábbi tragédiája.

Nézzük most egy kicsit a számokat! A Zaholovok.com.ua adatai szerint a donyecki és lunhanszki régiókból a harcok kirobbanása után már az első hullámban csaknem százháromezren költöztek át az ország más területeire. Ennyi pedig épp elég ahhoz is, hogy egy térség, egy régió etnikai térképe végérvényesen, visszafordíthatatlanul megváltozzon. Láttunk ilyet a délszláv háborúk idején… Csak akkor még nem sejthettük, hogy hamarosan ilyen összefonódások alakulnak ki, és ennyire megváltozik a helyzet nemcsak Szerbiában és a volt Jugoszlávia régiójában, hanem Ukrajnában is. Miközben tehát – szerb részről – állami szinten folyik a csencselés, a büntetőintézkedések kijátszása, a termőföldek átjátszása az arabok kezére, addig a kelet-ukrajnai harctereken továbbra is egymást ölik az emberek a semmiért (mert okuk ugyan valóban nincs rá…).

Most pedig állok itt autómmal az út szélén, a Munkácsról kivezető út mellett, alig néhány száz méternyire a gyönyörű, monumentális, szemmel láthatóan új építésű ortodox templomtól; ha Szolyva, ha Verecke, ha Beregszentmiklós és ha Kijev felé felé halad az ember, akkor is itt kell elmennie. Kamionok és kamionok… Talán éppen az Egyesült Arab Emírségekből érkező import árut szállítják a megrendelőnek… Hiszen talán nagyon-nagyon vár már rá valaki „valahol Oroszországban” – ahogyan Karády Katalin énekelte egykoron.
Egy nagyáruház van itt, globalizálódjék kicsit Ukrajna is, de nem megyünk be, csak egy ismerősre várunk a parkolóban, s közben figyelem az „országos jelentőségű főúton” (nem, ez még nem autópálya, de szépen járható út az egyébként legendásan rossz, nem is kátyúkkal, de immár egyenesen kráterekkel tarkított hírhedt ukrán közutakkal ellentétben…) elhaladó kamionok rendszámát, országjelzését. De nagyon leselkednem sem kell, hiszen a ponyvák felirata alapján is szinte egyből azonosítani lehet mindegyiket, s az apró jelekből talán még a sofőr állampolgárságára, nemzeti hovatartozására is következtethetünk.

A szállítólevelüket én nem láthatom, pedig abba is szívesen belenéznék…