Vélemény és vita
Új hullám
Álláspont. Nem kérdés: a gazdaság működik. De az sem kérdés, hogy üzemelhetne jobban is. Pontosabban: nagyobb kapacitással
Például a 2016-os éves gyarapodási ütemünkre különösebben nem lehetünk büszkék. S arra sem, hogy Magyarország a rendszerváltás óta megtett gazdasági teljesítményét hullámzás jellemzi. Szemben más V4-es országokéval.
Míg Lengyelország a rendszerváltozás évei óta folyamatosan növekszik, nálunk fel- és lefelé ívelő szakaszok váltakoztak, és nemcsak Csehország, hanem Szlovákia is előttünk jár. Magyarország most kapaszkodik vissza a válság előtti fejlettségének szintjére. Ám a hullámzás nem pusztán az 1989-től tartó szűk három évtized szimbolikája, hanem a mögöttünk hagyott – „mostani” – éveké is.
Konkrétabban: két-három százalékos éves gazdasági bővüléssel nem lehet felzárkózni a fejlett európai országokhoz, legfeljebb úgy érezzük, hogy a nyolcvanas évek szintjén fogyasztunk.
Ahhoz, hogy – divatosan szólva – konvergáljunk, legalább négyszázalékos gazdasági bővülésre lenne szükség – tartósan.
Ezzel kapcsolatosan az a jó hír, hogy mind a Nemzetgazdasági Minisztérium, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja szerint jövőre „berobbanhat” a magyar gazdaság. Vagyis elérhető lesz a négyszázalékos gyarapodási ütem.
Azonban sokat kell ezért tenni. S jó lenne, ha az NGM és az MNB mellett az úgynevezett piac is hinne a magasabb ütemben. Ezen a téren az első fecske az OTP Bank, amely szerint is beérhetnek jövőre a gyümölcsök.
Miután a 2016-os esztendő eddigi teljesítménye megmutatta, hogy csodák nincsenek – ha nem érkeznek uniós források, és visszafogott a versenyszféra beruházási kedve –, reálisan lehet csak tervezni. Azaz nincs garancia arra, hogy elérünk egy bizonyos szintet, s onnan tovább növekszünk.
Nem kérdés: Magyarországon az állam szerepe a gazdaságban megkerülhetetlen. Ha száz vagy legalább hetven éve demokratikus körülmények között élnénk, más lenne a helyzet. Hogy az állam jól osztja-e vissza a beszedett pénzt – az oly sokat emlegetett GDP-t a vállalkozások állítják elő, a munkaerőt pedig a háztartások biztosítják, vagyis a gazdaságot a cégek és a családok mozgatják –, azt leginkább a gazdasági növekedés mértéke mutatja meg. Amennyiben a gazdaság jóval a kapacitása alatt teljesít, nem kérdés: baj van az újraelosztási mechanizmussal.
Kongatni azért nem kell a vészharangot: a sokszor hivatkozott külföldi felmérések alapján infrastruktúránkban nemzetközi összehasonlításban jók vagyunk. A száznyolcvan állam közül a harmincötödik helyen állunk, s a pénzügyi finanszírozás területén is az erős középmezőnybe küzdötte fel magát hazánk. Nagy azonban a bürokrácia, sok az adó, s a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságon is van mit javítani.
Utóbbiakat egyre komolyabban veszi a kormány: láthatóan eltökélt a Nemzetgazdasági Minisztérium a versenyképesség javításának terén, és ahol tud, a Magyar Nemzeti Bank is besegít.
Akár új hullámnak is nevezhetnénk a következő éveket, mármint akkor, ha összejön a négy százalék körüli bővülési ütem. Ráadásul az újhullámos korszakra borzasztóan szükség van, hogy ne ragadjunk bele a közepes fejlettség csapdájába.
Nézzük a legfrissebb kormányzati intézkedéseket: bár a minimálbér-, valamint a garantáltbérminimum-emelés első pillantásra nem könnyít a cégek helyzetén, másodikra kifejezetten igen, hiszen itt marad a munkaerő. Javítja azonban a képet a munkát terhelő járulékok szintjének jelentős csökkenése, valamint a társasági nyereségadó kulcsának levitele, egységesítése. A külső megítélés továbbra is fontos komponens lesz, tekintve, hogy 2018-ban és 2019-ben is választások lesznek, az államadósság GDP-hez mért arányának csökkentése, vagy legalább az adósságnövekedés elkerülése hitelesítheti az ország stabil megítélését.
Végezetül: keveset beszélünk róla, de fontos tényező a közbizalom is.
Minden felmérés – évek óta – a közbizalom leépülését mutatja. Ez részint világtrend – a Trump-jelenség és a Brexit is erről szól. Másfelől a szabályozás gyakori változása, a rögtönzésekre épülő, sokszor érzelmileg túlfűtött politikai stílus, a jog- és közbiztonság sokak által jelzett hiánya együttesen a közbizalom lanyhulásához vezetett.
Megítélésem szerint éppen itt van az a tartalék, ahol – nagy áldozatok és ráfordítás nélkül is – javítani lehet a megtakarítások, a beruházások és a vállalkozások feltételein.
Míg Lengyelország a rendszerváltozás évei óta folyamatosan növekszik, nálunk fel- és lefelé ívelő szakaszok váltakoztak, és nemcsak Csehország, hanem Szlovákia is előttünk jár. Magyarország most kapaszkodik vissza a válság előtti fejlettségének szintjére. Ám a hullámzás nem pusztán az 1989-től tartó szűk három évtized szimbolikája, hanem a mögöttünk hagyott – „mostani” – éveké is.
Konkrétabban: két-három százalékos éves gazdasági bővüléssel nem lehet felzárkózni a fejlett európai országokhoz, legfeljebb úgy érezzük, hogy a nyolcvanas évek szintjén fogyasztunk.
Ahhoz, hogy – divatosan szólva – konvergáljunk, legalább négyszázalékos gazdasági bővülésre lenne szükség – tartósan.
Ezzel kapcsolatosan az a jó hír, hogy mind a Nemzetgazdasági Minisztérium, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja szerint jövőre „berobbanhat” a magyar gazdaság. Vagyis elérhető lesz a négyszázalékos gyarapodási ütem.
Azonban sokat kell ezért tenni. S jó lenne, ha az NGM és az MNB mellett az úgynevezett piac is hinne a magasabb ütemben. Ezen a téren az első fecske az OTP Bank, amely szerint is beérhetnek jövőre a gyümölcsök.
Miután a 2016-os esztendő eddigi teljesítménye megmutatta, hogy csodák nincsenek – ha nem érkeznek uniós források, és visszafogott a versenyszféra beruházási kedve –, reálisan lehet csak tervezni. Azaz nincs garancia arra, hogy elérünk egy bizonyos szintet, s onnan tovább növekszünk.
Nem kérdés: Magyarországon az állam szerepe a gazdaságban megkerülhetetlen. Ha száz vagy legalább hetven éve demokratikus körülmények között élnénk, más lenne a helyzet. Hogy az állam jól osztja-e vissza a beszedett pénzt – az oly sokat emlegetett GDP-t a vállalkozások állítják elő, a munkaerőt pedig a háztartások biztosítják, vagyis a gazdaságot a cégek és a családok mozgatják –, azt leginkább a gazdasági növekedés mértéke mutatja meg. Amennyiben a gazdaság jóval a kapacitása alatt teljesít, nem kérdés: baj van az újraelosztási mechanizmussal.
Kongatni azért nem kell a vészharangot: a sokszor hivatkozott külföldi felmérések alapján infrastruktúránkban nemzetközi összehasonlításban jók vagyunk. A száznyolcvan állam közül a harmincötödik helyen állunk, s a pénzügyi finanszírozás területén is az erős középmezőnybe küzdötte fel magát hazánk. Nagy azonban a bürokrácia, sok az adó, s a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságon is van mit javítani.
Utóbbiakat egyre komolyabban veszi a kormány: láthatóan eltökélt a Nemzetgazdasági Minisztérium a versenyképesség javításának terén, és ahol tud, a Magyar Nemzeti Bank is besegít.
Akár új hullámnak is nevezhetnénk a következő éveket, mármint akkor, ha összejön a négy százalék körüli bővülési ütem. Ráadásul az újhullámos korszakra borzasztóan szükség van, hogy ne ragadjunk bele a közepes fejlettség csapdájába.
Nézzük a legfrissebb kormányzati intézkedéseket: bár a minimálbér-, valamint a garantáltbérminimum-emelés első pillantásra nem könnyít a cégek helyzetén, másodikra kifejezetten igen, hiszen itt marad a munkaerő. Javítja azonban a képet a munkát terhelő járulékok szintjének jelentős csökkenése, valamint a társasági nyereségadó kulcsának levitele, egységesítése. A külső megítélés továbbra is fontos komponens lesz, tekintve, hogy 2018-ban és 2019-ben is választások lesznek, az államadósság GDP-hez mért arányának csökkentése, vagy legalább az adósságnövekedés elkerülése hitelesítheti az ország stabil megítélését.
Végezetül: keveset beszélünk róla, de fontos tényező a közbizalom is.
Minden felmérés – évek óta – a közbizalom leépülését mutatja. Ez részint világtrend – a Trump-jelenség és a Brexit is erről szól. Másfelől a szabályozás gyakori változása, a rögtönzésekre épülő, sokszor érzelmileg túlfűtött politikai stílus, a jog- és közbiztonság sokak által jelzett hiánya együttesen a közbizalom lanyhulásához vezetett.
Megítélésem szerint éppen itt van az a tartalék, ahol – nagy áldozatok és ráfordítás nélkül is – javítani lehet a megtakarítások, a beruházások és a vállalkozások feltételein.