Vélemény és vita
Tavaszi történelemlecke
Jelen korunkban sem árt meggondolni, hogy mi mindent hozhat még számunkra a jövendő
A nyolcvan évvel ezelőtti tavaszon tiszta, egészséges levegő uralkodott Közép-Európában. Legalábbis a békés Magyarhonban.
Ágyúdörgés, repülőbombák robbanása és lőporbűz akkor csak a távoli Spanyolországban zajlott és terjengett: attól fogva, hogy 1936. június 17-én kitört a polgárháború a kontinens kommunistái és fasisztái között. (Véget ért: 1939. március 28-án).
Horthy Miklós kormányzó 1936. augusztus 20–22. között látogatást tett Adolf Hitler kancellárnál a bajorországi Berchtesgadenben. Szeptember 4-én a magyar kormány rendeletet tett közzé a fegyver- és hadianyag-kiviteli tilalomról, miután kitudódott, hogy magyarországi önkéntesekből is szerveződtek katonai alakulatok spanyol és baszkföldi területeken. Szeptember 29-én a Belügyminisztérium további intézkedésig betiltott minden politikai jellegű népgyűlést, felvonulást; még a körmeneteket is. Október 25–27-én Német- és Olaszország megegyezett a közös „Berlin–Róma tengely” létrehozásában, két hétre rá a magyar osztrák és olasz külügyminiszter Bécsben tárgyalt a helyzetről. November 25-én Németország és Japán megkötötte az Antikomintern Paktumot, amelyhez 1937 és 1941 között kilenc európai és ázsiai ország csatlakozott. Köztük Magyarország is.
Schuschnigg osztrák kancellár 1937. március 18-án kétnapos látogatást tett Budapesten, Darányi miniszterelnöknél és Horthy kormányzónál. Tavasztól kezdve a belügyi hatóság sorra betiltotta a szélsőjobboldali és baloldali pártok működését. Október 8-án megtörtént az első légvédelmi és elsötétítési gyakorlat a fővárosban, 1938. január 1-én hajnalban százezer röpcédulát szórtak szét nyilas pártszolgálatosok Budapesten: „1938. Szálasi!” szöveggel.
Március 12–13-án a német hadsereg gépesített alakulatai bevonultak Ausztriába. Hitler bekebelezte szülőhazáját a Német Birodalomba; mindazonáltal Bécs utcáin és terein milliós tömegek fogadták üdvrivalgással a nyitott autóban pózoló Führert. Április 4–7-én Németország és Magyarország között tárgyalások folytak Berlinben az Anschluss következtében szükségessé vált gazdasági kérdésekről. Hitler kancellár fogadta Sztójay Döme nagykövetet, akit biztosított arról, hogy a magyarok számára nagy előnyt fog jelenteni a közvetlen szomszédság.
Április 3-án Horthy hosszan tartó rádióbeszédet mondott az ország belpolitikai helyzetéről. Igyekezett megnyugtatni a hallgatóságát, amelynek az egyik része örvendett a német szomszédságnak, míg a másik fele tartott a nácik közelségétől. A kormányzó nemigen tudta megnyugtatni a hazai társadalmat. Április 30-án az országgyűlés megszavazta a Győrben március 5-én meghirdetett egymilliárd pengős fegyverkezési programot. Ugyanaz nap a belügyminiszter körrendeletben korlátozta társadalmi egyesületek megalakítását. Május 11-én Horthy Hitler meghívásra részt vett Kielben egy új hadihajó vízre bocsátásában és az azt követő flottagyakorlaton, az egykori tengerész minden bizonnyal meg volt elégedve a látottakkal. Hazatértével, május 14-én a kormányzó kinevezte Imrédy Bélát – két éven belül a harmadik – miniszterelnökké. Innentől fogva elszakadt a hajókötél, kétfelé vált a magyar társadalom az országgyarapítások elhalkuló örömkiáltásaival együtt.
Május 29-én kihirdették az 1938: XV. törvényt „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”, más szóval az úgynevezett első zsidótörvényt. Június 1-én közzé tették az 1939: XVIII. törvénycikket az államrend megóvása érdekében szükséges sajtórendészeti szabályozásról: mintegy 1300 lap közül 410-től megvonták a megjelenés jogát. Nyilvánvalóan a szélsőséges jobb- és baloldali kiadványok kerültek indexre, amivel a mérsékelt, polgári újságolvasókat hozták helyzetbe.
Mindezek a történések nyolc évtizeddel ezelőtt zajlottak, néhány röpke év leforgása alatt, még békeidőben; de már a közelgő újabb világháború puskaporszagú levegőjében.
A következményeket régóta ismerjük, tanították az iskolában, nézhetjük a tévé dokumentum-filmjeiben 2018-ban. „A történelem az élet tanítómestere” – mondta volt Cicero. Jelen korunkban sem árt meggondolni, hogy mi mindent hozhat még számunkra a jövendő. Például, ha az egyre zavarodottabbá váló való világban valaki – vagy valakik – egyszer csak „játékból” megnyomják azt a bizonyos vörös gombot?