Szigorú eltiltás

Igen, nekünk Köbcsi volt a mester, az utolérhetetlen, az etalon, a zseni, mindannyian hozzá akartunk hasonlítani, úgy szerettünk volna írni, mint ő. Nem ment, de legalább megpróbáltuk. Együtt váltottuk a rendszert a Mai Napnál, s azt mondogattuk, hogy a millió MTK-meccset látott nagy öreg nem a bal kezével, a bal lábával leír bennünket, ha leveszi a cipőjét.

Hát ma már látom, le sem kellett volna vennie azt a cipőt. Rengeteg látens tanítványa volt, köztük magam is, csak lappangtunk körülötte, mint kóbor, boldogtalan bolygók a Nap körül. Úgy tudom, korábban Demszky is gyakornokoskodott a Köbcsi-tanodában, s meg is ijedt a jó öreg, amikor szóba került, hogy tanítványa neve felkerül a főpolgármesteri székre. Azt mondta, jaj, polgármestert csinálnak abból az ideggyenge gyerekből. Másik nagy neveltje, a legendás Kettő államtitkárságra vergődött valamivel később, Gyurcsány idején, de rá sem volt büszke. Sőt. Szerette ugyan, mégis óvintézkedéseket kellett tennie miatta.

Mert bizony a kiváló mester kalapfeltéve, úgy járt az MTK-meccsekre, olyan áhítattal, mintha a zsinagógába menne. Előfordult, hogy még a betegágyából is kibotorkált a Hungária körútra, csak hogy lássa Koritárékat. Persze, éppen a Fradi érkezett, hogy vette volna az ki magát, hogy éppen ő nincs ott. Mindenesetre akkoriban rossz passzba került a csapat, csak verték és verték, s Köbcsi úgy látta, ezt nem nézheti tétlenül, s a maga szerény módján neki is tennie kell valamit. Mint régi vágású, parádés szakember rájött, azért van ez az irgalmatlanul sok verés, mert Kettő is kijön a pályára, és elpecheli ottan a meccset. S mint zseni, rögvest tudta a megoldást. Bár nem volt egyszerű, hiszen Kettő igen szolidan viselkedett, nem köpködött, nem anyázta az ellent, nem simfölte a bírót, így aztán nem lehetett a rendezőkkel kivezettetni, de még a képét sem kitenni a Hungária körút minden kapujára, hogy ezt az alakot be ne engedjék. Nem.

Ezért azt módolta ki, hogy hiába jön ki a meccsre, jön oda hozzánk, ő bizony rá sem néz, nem köszön neki, legfeljebb a meccs végén szól hozzá, ha hozta a megfelelő eredményt. És egy ideig úgy látszott, hogy tényleg működik az óvintézkedés, mert vagy három hazai meccset sorozatban hozott az MTK. Aztán – ha jól emlékszem – a Békéscsaba ellen volt kupameccs, félidőben 2–0, s Köbcsi titokzatosan félrehívott, mintha éppenséggel az államkincstár vagyonát készülne rám bízni. Azt mondta határozottan, bár kicsit tétován, hogy „mit gondolsz, köszönhetek én már a Kettőnek?” Hát hogyne, mondtam én kelekótyán, nem csak a 2–0, hanem agyon van verve a Csaba. Na, 3–2 lett a vége, az MTK kiájult a kupából.

Én meg kegyvesztett lettem. Na, nem örökre, csak egy hétre. Azt mondta, hogy „most egy hétig nem köszönhetsz nekem, nem is szólhatsz hozzám”. Hát így lettem én is eltiltva, nem először, nem utoljára a szám miatt. Köbcsi, szegény, azóta odafönt már megint Hidegkutiékat nézi, és bizonyára retteg, hogy mikor jelenik meg már megint Kettő.