Vélemény és vita
Szédelgés a szabadelvűségben
Vak tyúk is talál szemet, szól a mondás. A minap egy 1872-ben megjelent könyvecske került a kezembe, a fenti címmel
„Nyomatott Pesten, a Hunyadi Mátyás Irodalmi és Könyvnyomdai Intézetben”. A keresztény szellemű kiadvány már az első oldalon megjegyzi, hogy „csakis szigorúan tiszta irányú irodalmi, közhasznú és tudományos termékek kiadásával és terjesztésével foglalkozik”. Jelen korunk globális, szétesőben levő állapotára tekintve kíváncsivá tett a személyes hangú, de valamely nyomós oknál fogva név nélküli szerző írásbeli munkája.
Ráérő időmben elolvastam a ritkaságszámba menő nyomtatványt. „Mi a baj?” – veti fel a kérdést a könyv írója és azonmód válaszol is rá: „Sok a baj, vagyis inkább: nagy a baj. Rothad valami, ami nem csak Dániában (vö. William Shakespeare, Hamlet, Dán királyfi), de az egész Európában is. Sőt azon is túl! Tekintsünk csak magunk köré, hogy mit látunk naponként? Melyik az az irány, amelyet időnk szelleme követ, és hová vezet bennünket? Jól érezzük-e már magunkat, vagy van-e kilátásunk ezen az úton arra, hogy az emberiség sorsa anyagilag és erkölcsileg javíthatóvá váljék?” – olvasom.
Jó néhány oldallal később az írásmű egyik későbbi fejezetéig jutottam, az anonim író-gondolkodó a „Liberalismus” szót rótta a fejlécre. További részleteket idézek tőle, meglepődök a világos és messzi távlatokra mutató sorain: „Én liberális vagyok, legalább is annak tartom magam, hiszen még Krisztus tana is liberális! Mert hirdeti a minden embernek az Isten előtti egyenlőségét, sőt a szegényeket és a kisdedeket bizonyos tekintetben még előtérbe is helyezi. Magasztalja a szabadságot, amelynek legnagyobb fokát az emberek a szenvedélyeiknek és a bűneik előli menekülésük révén érhetik el. A valódi liberalizmust és annak korlátait csak a társaink szabadságában és jogaiban ismerhetjük meg. A Szabadság az, amely nem öl, nem okoz másoknak kárt, és a társadalom közös érdekeit védelmezi” – lapozom az oldalakat. „Szabadságunk leggyengébb oldala, legveszélyesebb szirtje, hogy a mindenkori hatalom terjeszkedésre és túlcsapongásra törekszik. A törvények korlátain túl terjedő szabadság egy ideig anyagi előnyt nyújt a ravaszoknak, akiknek a hazárdjátékban nincs mit veszteniük. Azért látjuk őket a radikálisok apostolai között. Néhány jóhiszemű rajongójukon kívül leginkább az intelligencia proletárjai csapódnak a bölcsesség ravasz képviselőinek köréhez, akik mindig a zavarosban halásznak. A liberalizmus a latin liber és liberális szóból ered, így már az értelménél fogva is csak addig a határig terjedhet, ameddig már nem jótékony hatást gyakorol a természetes társadalmakra. A szabadság legveszélyesebb kinövése az az irány, amely a veszélyes gyümölcsök megízlelésétől a kommunizmusba vezető út. A fejetlenség leple alatt a politikát nem ismerő tömeg a szennyes önérdek vesztegetéseinek, a rendszerint hízelgő hamis próféták ámításainak áldozatává válik. Ultramontánnak nevezik azokat, akik a világboldogító terveik révén kozmopolita, internacionalista tanokat terjesztenek, az emberiség végcélját, tökéletesedésének legfőbb fokát a kommunizmusban érik el. Kik voltak azok, akik Párizst lángba borították, egész Európát tűzzel-vassal fenyegették? Vajon melyik keresztény vallásfelekezet hirdette, hogy a tulajdont lopásnak nevezik, akik a társadalom egész rendje ellen igyekeznek lázítani? Kik azok, akik nem a hazájuk javáról, hanem egy világ-államról álmodoznak? Ezek a rossz hazafiak és veszedelmes emberek” – írja a bölcsen gondolkodó szerző.
Az utolsó fejezet a sajtó bűneit kárhoztatja. „Roppant hatalmát mindenki ismeri, itthon épp úgy, mint világszerte. Csak az a kérdés, hogy milyen irányban használtatik a jelen korunkban?” A mi 1848. évi sajtótörvényünk egyike volt a legszabadelvűbbeknek! Olyan erősen meggyökerezett, hogy 1914-ig, majd utóbb 1947-ig is megállta helyét. Attól fogva nem volt szabad a magyar sajtó, 1989-ig. Jelen időnkben a megváltozott sajtó és az újsütetű média határok nélküli szabadságot élvez. Olykor túlontúl is.
A becses munkát a magam módján dolgoztam fel az idézett szövegrészek felhasználásával. Aligha lehet, hogy 147 év elteltével bárki is megfeddne a régi, nehézkes stílusú írásmű helyenkénti könnyebbítésével a jelen kori olvasóink számára.
Ráérő időmben elolvastam a ritkaságszámba menő nyomtatványt. „Mi a baj?” – veti fel a kérdést a könyv írója és azonmód válaszol is rá: „Sok a baj, vagyis inkább: nagy a baj. Rothad valami, ami nem csak Dániában (vö. William Shakespeare, Hamlet, Dán királyfi), de az egész Európában is. Sőt azon is túl! Tekintsünk csak magunk köré, hogy mit látunk naponként? Melyik az az irány, amelyet időnk szelleme követ, és hová vezet bennünket? Jól érezzük-e már magunkat, vagy van-e kilátásunk ezen az úton arra, hogy az emberiség sorsa anyagilag és erkölcsileg javíthatóvá váljék?” – olvasom.
Jó néhány oldallal később az írásmű egyik későbbi fejezetéig jutottam, az anonim író-gondolkodó a „Liberalismus” szót rótta a fejlécre. További részleteket idézek tőle, meglepődök a világos és messzi távlatokra mutató sorain: „Én liberális vagyok, legalább is annak tartom magam, hiszen még Krisztus tana is liberális! Mert hirdeti a minden embernek az Isten előtti egyenlőségét, sőt a szegényeket és a kisdedeket bizonyos tekintetben még előtérbe is helyezi. Magasztalja a szabadságot, amelynek legnagyobb fokát az emberek a szenvedélyeiknek és a bűneik előli menekülésük révén érhetik el. A valódi liberalizmust és annak korlátait csak a társaink szabadságában és jogaiban ismerhetjük meg. A Szabadság az, amely nem öl, nem okoz másoknak kárt, és a társadalom közös érdekeit védelmezi” – lapozom az oldalakat. „Szabadságunk leggyengébb oldala, legveszélyesebb szirtje, hogy a mindenkori hatalom terjeszkedésre és túlcsapongásra törekszik. A törvények korlátain túl terjedő szabadság egy ideig anyagi előnyt nyújt a ravaszoknak, akiknek a hazárdjátékban nincs mit veszteniük. Azért látjuk őket a radikálisok apostolai között. Néhány jóhiszemű rajongójukon kívül leginkább az intelligencia proletárjai csapódnak a bölcsesség ravasz képviselőinek köréhez, akik mindig a zavarosban halásznak. A liberalizmus a latin liber és liberális szóból ered, így már az értelménél fogva is csak addig a határig terjedhet, ameddig már nem jótékony hatást gyakorol a természetes társadalmakra. A szabadság legveszélyesebb kinövése az az irány, amely a veszélyes gyümölcsök megízlelésétől a kommunizmusba vezető út. A fejetlenség leple alatt a politikát nem ismerő tömeg a szennyes önérdek vesztegetéseinek, a rendszerint hízelgő hamis próféták ámításainak áldozatává válik. Ultramontánnak nevezik azokat, akik a világboldogító terveik révén kozmopolita, internacionalista tanokat terjesztenek, az emberiség végcélját, tökéletesedésének legfőbb fokát a kommunizmusban érik el. Kik voltak azok, akik Párizst lángba borították, egész Európát tűzzel-vassal fenyegették? Vajon melyik keresztény vallásfelekezet hirdette, hogy a tulajdont lopásnak nevezik, akik a társadalom egész rendje ellen igyekeznek lázítani? Kik azok, akik nem a hazájuk javáról, hanem egy világ-államról álmodoznak? Ezek a rossz hazafiak és veszedelmes emberek” – írja a bölcsen gondolkodó szerző.
Az utolsó fejezet a sajtó bűneit kárhoztatja. „Roppant hatalmát mindenki ismeri, itthon épp úgy, mint világszerte. Csak az a kérdés, hogy milyen irányban használtatik a jelen korunkban?” A mi 1848. évi sajtótörvényünk egyike volt a legszabadelvűbbeknek! Olyan erősen meggyökerezett, hogy 1914-ig, majd utóbb 1947-ig is megállta helyét. Attól fogva nem volt szabad a magyar sajtó, 1989-ig. Jelen időnkben a megváltozott sajtó és az újsütetű média határok nélküli szabadságot élvez. Olykor túlontúl is.
A becses munkát a magam módján dolgoztam fel az idézett szövegrészek felhasználásával. Aligha lehet, hogy 147 év elteltével bárki is megfeddne a régi, nehézkes stílusú írásmű helyenkénti könnyebbítésével a jelen kori olvasóink számára.