Vélemény és vita
Számokban is jók vagyunk
Álláspont. Egyre több a magyar gazdaságról festett optimista kép.
S azt, hogy a gazdaság jól teljesít, nem pusztán a kormány állítja, hanem az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a nemzetközi intézmények, valamint a piaci elemzők is. Márpedig ha így van, miért is ne állítaná be mindezt sikersztorinak a kormány?
Bár az ellenzéki pártok és a hozzájuk közel álló szakértői körök szerint másról sincs szó, csak szemfényvesztésről, érdemes az adatok mögé kukkantani. Jó ideje már „meglepetés számokat” produkál a magyar gazdaság, sokkal jobb eredményeket, mint amilyenekre bárki is számított. Elméletileg ennek örülni kellene kormányon, ellenzékben egyaránt – bárki is van hatalmon. Miért is fontosak a számok? Mert aki a gazdaság kérdéseivel foglalkozik, az számokkal, mértékekkel, arányokkal foglalkozik, amelyek a világ minden táján ugyanolyanok...
Egy régi mondás szerint „akinek a halálhírét keltik, százhúsz évig fog élni”. Emlékezzünk csak: szó volt itt korábban háromszázötvenes euróról és ötszázforintos benzinről is! Bár a mostani árfolyamnak sem kell túlzottan örülni, aki jelenleg gazdasági összeomlást emleget, az szélsőséges véleményt képvisel. Noha az elmúlt évek egyszeri gazdasági intézkedéseit lehet abból a szempontból kritizálni, hogy rontottak a kiszámíthatóságon, az olyan lépésekre, mint például a válságadók pedig hosszabb távon nem lehet építeni, a gazdasági bővülés szerkezete kedvező, minden lényeges mutató javul.
De pillantsunk a számok mögé!
Az üzleti életben emelkednek a megrendelések, javulnak a bizalmi indexek. Ami pedig a nemzetgazdaság néhány szegmensét illeti, erősödik az építőipar, nő a kivitel, de már a magánfogyasztás is lábra kapott. Ráadásul alacsony az infláció, extramélységben a jegybanki alapkamat, és az egy nullára leszorított államháztartási hiány sem elérhetetlen cél a jövőben.
Magyarországon – minden híresztelés ellenére – nem nőtt az adósságráta, mint az euróövezetben, hanem megállt, majd csökkenni kezdett. Nem is nagyon akad még egy ország, ahol ez sikerült. A háromszázalékos vagy az alatti költségvetési deficit is ilyen eredmény. Még ha közgazdasági tartalmát vitatják „ismert erdei körökben”, a befektetők ezt nézik.
Mit számítanak a makroszámok, ha az emberek nem éreznek ebből semmi jót? – teszik fel sokan a kérdést, azzal megspékelve, hogy „óriásiak” a társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon. Egyfelől a régiók, megyék közötti eltérések nem most keletkeztek, másfelől annak „gigantikus” méretéről annyit, hogy komolyan vehető szakértői tanulmányok szerint is az elmúlt években legfeljebb enyhén nőtt a differencia, harmadrészt ennek észlelése, érzékelése meglehetősen szubjektív. S ügyesen lehet fokozni a negatív hangulatot. Ugyanakkor ha tartós a gazdasági növekedés, annak pozitív hatása mindenhová eljut. A lakosság egyre inkább érezni fogja a bővülés „lecsorgását”. Lásd: magánfogyasztások emelkedése.
A lényeg, hogy belátható időn belül nem kell kiigazító, megszorító intézkedéseket hozni, és a növekedést nem a hitelezés felfutása hajtja, eközben pedig a devizakitettségünk csökken. Vagyis számokban már jók vagyunk. Ám figyelni kell arra is, hogy miközben a hazai gazdasági növekedés meghaladja az uniós átlagot, nem túl biztató, hogy Európa gazdasága nem növekszik elég dinamikusan. Biztató lehet azonban, hogy a magyar gazdaságban számos olyan rejtett minőségi elem van, amely versenyelőnyt jelenthet. Ilyen az oktatás-felsőoktatás színvonala, amely még mindig elég magas, vagy éppen a kutatás-fejlesztés területe.
Mindent egybevéve bizton állítható, hogy ha van is a kormány unortodox gazdaságpolitikájának alternatívája – miért is ne lehetne egy demokráciában? –, az az ellenzéki oldalon nem látható, nem kitapintható.
De „száz számnak” is egy a vége: kiszámítható, befektetőbarát gazdaságpolitika mellett akad itt lehetőség a szükséges fejlődésre, meg lehet és meg is kell „ezt” csinálni.
A siker záloga a hozzáállásban van.
Bár az ellenzéki pártok és a hozzájuk közel álló szakértői körök szerint másról sincs szó, csak szemfényvesztésről, érdemes az adatok mögé kukkantani. Jó ideje már „meglepetés számokat” produkál a magyar gazdaság, sokkal jobb eredményeket, mint amilyenekre bárki is számított. Elméletileg ennek örülni kellene kormányon, ellenzékben egyaránt – bárki is van hatalmon. Miért is fontosak a számok? Mert aki a gazdaság kérdéseivel foglalkozik, az számokkal, mértékekkel, arányokkal foglalkozik, amelyek a világ minden táján ugyanolyanok...
Egy régi mondás szerint „akinek a halálhírét keltik, százhúsz évig fog élni”. Emlékezzünk csak: szó volt itt korábban háromszázötvenes euróról és ötszázforintos benzinről is! Bár a mostani árfolyamnak sem kell túlzottan örülni, aki jelenleg gazdasági összeomlást emleget, az szélsőséges véleményt képvisel. Noha az elmúlt évek egyszeri gazdasági intézkedéseit lehet abból a szempontból kritizálni, hogy rontottak a kiszámíthatóságon, az olyan lépésekre, mint például a válságadók pedig hosszabb távon nem lehet építeni, a gazdasági bővülés szerkezete kedvező, minden lényeges mutató javul.
De pillantsunk a számok mögé!
Az üzleti életben emelkednek a megrendelések, javulnak a bizalmi indexek. Ami pedig a nemzetgazdaság néhány szegmensét illeti, erősödik az építőipar, nő a kivitel, de már a magánfogyasztás is lábra kapott. Ráadásul alacsony az infláció, extramélységben a jegybanki alapkamat, és az egy nullára leszorított államháztartási hiány sem elérhetetlen cél a jövőben.
Magyarországon – minden híresztelés ellenére – nem nőtt az adósságráta, mint az euróövezetben, hanem megállt, majd csökkenni kezdett. Nem is nagyon akad még egy ország, ahol ez sikerült. A háromszázalékos vagy az alatti költségvetési deficit is ilyen eredmény. Még ha közgazdasági tartalmát vitatják „ismert erdei körökben”, a befektetők ezt nézik.
Mit számítanak a makroszámok, ha az emberek nem éreznek ebből semmi jót? – teszik fel sokan a kérdést, azzal megspékelve, hogy „óriásiak” a társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon. Egyfelől a régiók, megyék közötti eltérések nem most keletkeztek, másfelől annak „gigantikus” méretéről annyit, hogy komolyan vehető szakértői tanulmányok szerint is az elmúlt években legfeljebb enyhén nőtt a differencia, harmadrészt ennek észlelése, érzékelése meglehetősen szubjektív. S ügyesen lehet fokozni a negatív hangulatot. Ugyanakkor ha tartós a gazdasági növekedés, annak pozitív hatása mindenhová eljut. A lakosság egyre inkább érezni fogja a bővülés „lecsorgását”. Lásd: magánfogyasztások emelkedése.
A lényeg, hogy belátható időn belül nem kell kiigazító, megszorító intézkedéseket hozni, és a növekedést nem a hitelezés felfutása hajtja, eközben pedig a devizakitettségünk csökken. Vagyis számokban már jók vagyunk. Ám figyelni kell arra is, hogy miközben a hazai gazdasági növekedés meghaladja az uniós átlagot, nem túl biztató, hogy Európa gazdasága nem növekszik elég dinamikusan. Biztató lehet azonban, hogy a magyar gazdaságban számos olyan rejtett minőségi elem van, amely versenyelőnyt jelenthet. Ilyen az oktatás-felsőoktatás színvonala, amely még mindig elég magas, vagy éppen a kutatás-fejlesztés területe.
Mindent egybevéve bizton állítható, hogy ha van is a kormány unortodox gazdaságpolitikájának alternatívája – miért is ne lehetne egy demokráciában? –, az az ellenzéki oldalon nem látható, nem kitapintható.
De „száz számnak” is egy a vége: kiszámítható, befektetőbarát gazdaságpolitika mellett akad itt lehetőség a szükséges fejlődésre, meg lehet és meg is kell „ezt” csinálni.
A siker záloga a hozzáállásban van.