Szabad, idő

Érdemes megfigyelni ezeket az adatokat, mert rámutatnak szokásainkra, életvitelünkre, de persze a hétköznapi körülményeinkre, gondolkodásunkra is. Ezek pedig kötelezően egymást igen erősen befolyásoló tényezők. Olyannyira, hogy talán Marx is belezavarodna, hogy mi milyen viszonyrendszerben épül egymásra, s töprengve vakarászná aggastyáni szakállát, hogy akkor most hogy is van ez, a létünk határozza meg tudatunkat, vagy tudatunk a létünket… Most akkor a körülményeink határozzák meg munkamorálunkat, vagy szokásrendszerünk része a túlóra… Vagy hogy is van ez?! A magyar munkavállalók közül egyedül a menedzserek közt elégedett a többség az időbeosztásával, őket még a jövedelemkiegészítés vagy az előrelépési lehetőség sem bírná több munkára – mondják a kutatás vezetői.

A felmérés szerint a magyar férfiak hatvanegy százaléka dolgozik heti negyven óránál többet, a nőknek pedig csaknem a fele túlórázik. Gondoljunk hát arra munkába menet, reggelente, akár a dugóban ácsorogva és egyre idegesebben várakozva, vagy a villamoson zötykölődve, akár a metrón összepréselődve, hogy főként a gyártásban foglalkoztatottak, illetve a vezetők hajszolják magukat: ők átlagosan heti negyvenöt órát töltenek munkával. S így, ebben az áprilist is megszégyenítően szeszélyes májusi időben eszünkbe juthat az is, hogy habár a ledolgozott órák száma jellemzően jóval túlszárnyalja a magyar átlagember munkaszerződésében foglaltakat, a kutatásban résztvevők fele extra pénzért hajlandó lenne még ennél is több túlórát vállalni.

A régi vicc jut minderről eszembe: „Ha valaki olyan szorgos mint a méh, erős mint a bika, kitartó mint egy ló és estére olyan fáradt mint egy kutya, az menjen el egy állatorvoshoz, mert biztos, hogy egy nagy marha!”

A kutatók tehát így helyezik mindennapi intim kis dolgainkat nagyítójuk alá. Mi meg aztán pisloghatunk a lencse alól, hogy már megint milyen turpisságok derülnek ki rólunk. Pedig észre sem vettük.