Vélemény és vita
Sietség
Mintha egy szovjet vasúti balesetről adott volna hírt a TASZSZ a kommunista rendetlenség ködbe tűnt birodalmából...
Jótékonyan az újságok hátsó oldalára tolta a múlt heti párizsi terrorsorozat azt a franciaországi tömegbalesetet, amely békeidőben biztosan címlapra került volna. A gyilkosságok másnapján kisiklott és a Rajna–Marne csatornába zuhant a TGV (Trans Grande Vitesse nagy sebességű vasút) egyik szerelvénye. Tizenegyen azonnal szörnyethaltak, tizenketten súlyosan megsérültek, további huszonkét embert kórházba szállítottak.
Nem menetrendszerű járat lévén, a vonat nem szállított fizető utasokat, a biztonságos utazósebesség tesztelését végezték a szakértők a Strasbourg és Párizs közötti pályán. Az első hírek szerint túlléphették a határt, ami háromszázötven kilométer volt óránként a folyóparti tesztpályaszakaszon. A hat kocsiból álló szerelvényen negyvenöten voltak, utólag kiderült, hogy a mozdonyvezetőkön és mérnökökön kívül a szakemberek kollégái, barátai és rokonai – többen családostól és gyerekestől is utaztak a vonaton afféle kellemes és izgalmas szombati családi programként. Úgy hangzik a történet, mintha egy peresztrojka előtti szovjet vasúti balesetről adott volna hírt a TASZSZ a kommunista rendetlenség ködbe tűnt birodalmából. A hasonlatot azzal is tetézhetjük, hogy a francia TGV a pályával és az Alstom cég által gyártott motorvonatával már 2007-ben elérte az 574,8 kilométeres óránkénti sebességet, a világ második legjobb idejeként a japán Sinkanszen vonat után. Régi vasútkedvelő lévén nem szeretnék előítéletes lenni, ha netán meghívtak volna (és lett volna hozzá elég pénzem) erre a vonatútra, örömmel megyek. De hogy pályasebességi teszten gyerekek utazzanak a háromszázötven kilométeres óránkénti sebesség fölött száguldó vonaton, mégsem normális dolog.
Biztosan sokan emlékeznek annak a spanyolországi vonatkatasztrófának a híradóképeire, amely 2013 nyarán történt Santiago de Compostela város előtt három kilométerrel. Egy széles felüljáró alatti kanyarpályaszakaszba, amelyiken nyolcvan kilométeres óránkénti sebesség volt a megengedett, a mozdonyvezető százkilencvennel „küldte be” a szerelvényt. A tömegbalesetnek hetvenkilenc halott és száznál több sebesült áldozata volt.
Egy masiniszta őrültsége miatt az a vonat sosem ért be Compostelába. Meg kellene fontolnunk: van-e értelme ennek a nagyfokú sietségnek, amibe belehajszolódtunk az elmúlt évtizedekben és különösen a 21. század elején járva. E szörnyű balesetek láttán eltűnődhetnénk a jó válaszon, talán egy képzeletbeli El Caminón járva.
Nem menetrendszerű járat lévén, a vonat nem szállított fizető utasokat, a biztonságos utazósebesség tesztelését végezték a szakértők a Strasbourg és Párizs közötti pályán. Az első hírek szerint túlléphették a határt, ami háromszázötven kilométer volt óránként a folyóparti tesztpályaszakaszon. A hat kocsiból álló szerelvényen negyvenöten voltak, utólag kiderült, hogy a mozdonyvezetőkön és mérnökökön kívül a szakemberek kollégái, barátai és rokonai – többen családostól és gyerekestől is utaztak a vonaton afféle kellemes és izgalmas szombati családi programként. Úgy hangzik a történet, mintha egy peresztrojka előtti szovjet vasúti balesetről adott volna hírt a TASZSZ a kommunista rendetlenség ködbe tűnt birodalmából. A hasonlatot azzal is tetézhetjük, hogy a francia TGV a pályával és az Alstom cég által gyártott motorvonatával már 2007-ben elérte az 574,8 kilométeres óránkénti sebességet, a világ második legjobb idejeként a japán Sinkanszen vonat után. Régi vasútkedvelő lévén nem szeretnék előítéletes lenni, ha netán meghívtak volna (és lett volna hozzá elég pénzem) erre a vonatútra, örömmel megyek. De hogy pályasebességi teszten gyerekek utazzanak a háromszázötven kilométeres óránkénti sebesség fölött száguldó vonaton, mégsem normális dolog.
Biztosan sokan emlékeznek annak a spanyolországi vonatkatasztrófának a híradóképeire, amely 2013 nyarán történt Santiago de Compostela város előtt három kilométerrel. Egy széles felüljáró alatti kanyarpályaszakaszba, amelyiken nyolcvan kilométeres óránkénti sebesség volt a megengedett, a mozdonyvezető százkilencvennel „küldte be” a szerelvényt. A tömegbalesetnek hetvenkilenc halott és száznál több sebesült áldozata volt.
Egy masiniszta őrültsége miatt az a vonat sosem ért be Compostelába. Meg kellene fontolnunk: van-e értelme ennek a nagyfokú sietségnek, amibe belehajszolódtunk az elmúlt évtizedekben és különösen a 21. század elején járva. E szörnyű balesetek láttán eltűnődhetnénk a jó válaszon, talán egy képzeletbeli El Caminón járva.