Schengen gazda(g)sága

Napok óta a világlapok címlapján, a tévéhíradók élén, a stúdióbeszélgetések fókuszában áll a hazai menekültügy: túlnyomórészt negatív hangulatot árasztva.

A drámai képsorok szerint az Európába, pontosabban Németországba vándorlókkal szemben itt nulla a szolidaritás. Szögesdrót, határzár, majd hosszadalmas regisztráció és ujjlenyomatvétel, embertelen körülmények jellemzik a magyar eljárást és a fogadtatást.

A riportok mellett az interneten fellelhető kommentek sokaságából kiderül még, hogy Magyarországon a kirekesztés, az idegengyűlölet és a „rendőrterror” uralja a közállapotokat. Bezzeg Ausztriában és Németországban nem kell félniük a hatóságoktól a vándorlóknak, sőt, az ittenihez képest fejedelmi szolgáltatásban részesülnek az érintettek ebben a rendkívüli helyzetben. Úgy fest, hogy megmaradtunk kelet-európai barbároknak az Európai Unió schengeni övezetének legkeletibb határán.

Kétségtelen, hogy lenyűgöző élmény, amikor menekültügyben a magyar teljesítményt összevetik az osztrákkal, a némettel, az olaszországival vagy éppen a görög helyzettel. Különösen azért, mert hazánk a huszonnyolc tagú Európai Unió negyedik legszegényebb állama – csak Horvátországot, Romániát és Bulgáriát előzzük meg fejlettségben. De van ettől az országstatisztikától „lejjebb” is: a húsz legszegényebb uniós térség között található négy magyar régió.

Ilyen pozícióból kell a magyaroknak helytállniuk! Összevetésként: az egy főre jutó osztrák gazdasági teljesítmény – rosszabb években is – háromszorosa a magyarnak, Németország, a globális exportbirodalom pedig a nyugat-európai átlag felett teljesít tizenöt százalékkal. A több mint fél évtizede válságban lévő Görögország 2010-ben még az uniós átlag mintegy kilencven százalékán állt az egy főre jutó GDP tekintetében, de jelenleg is, a folyamatos visszaesés ellenére, előttünk jár néhány évvel. Olaszország pedig, amelynek területe valamivel több, mint háromszor nagyobb Magyarországénál, pont az uniós középmezőnyt hozza, mármint gazdasági fejlettség tekintetében.

Ami pedig a „menekülthelyzet” közigazgatását illeti: Ausztria, Németország, Olaszország és Görögország is bőséges tapasztalatokat szerzett ezen a téren az elmúlt évtizedekben, szemben Magyarországgal, ahol orosz megszállás és kommunista diktatúra volt negyven évig. Arról nem is beszélve, hogy a rendszerváltozás átmenetét aligha dolgozta még fel hazánk az elmúlt bő két évtizedben.

Nem várjuk el, hogy a Magyarországról szóló riportok bemutassák a történelmi adottságainkat: a tatárjárást, a török hódoltságot vagy éppen a szocializmust. Némi objektivitást azonban igen – a jelenlegi, rendkívüli helyzetben. Azzal, hogy elfogadjuk, vélhetően hibákat is vét az Európai Unió külső határait védő Magyarország.

Summa summarum: nem árt egyfelől tisztázni, hogy a nyugat-európai uniós tagállamok hozzánk képest dúsgazdagok, így más az osztrák vagy a német büdzséből forrásokat felszabadítani, mint a magyarból. Másfelől Olaszországban több mint hatszor, Németországban pedig több mint nyolcszor annyian élnek, így a válság „terítése” is más hatásokkal jár, mint nálunk. Harmadrészt eddig sem államigazgatási, sem pedig rendőri gyakorlatunk nem volt ilyen kérdésekben. A helyzet Magyarországon több mint sokkszerű! Ráadásul lassan leköti az ország energiáit, pedig azokat másra is „szét lehetne forgácsolni”. Maradjunk annyiban, hogy hazánk egy rendkívüli helyzetben erőn felül teljesít. Tízmilliós lélekszámú országunkban csak az idén százhetvenötezer határsértőt regisztráltak.

Természetesen a rólunk kialakult kép nagymértékben rombolhatja az országimázst, amely gazdasági szempontból azért is fontos, mert kis, nyitott piac a miénk, amelyben a kivitel az egyik húzóerő. S ebből a szempontból is fontosak nekünk a schengeni határok. Akadálytalanul tudunk ugyanis kereskedni Nyugat-Európával. Ha tényleg veszélybe kerülne a mostani rendszer, és visszaállítanák a határokat, az bizony negatív hatással lenne olyan iparágakra, amelyeknél fontos az időben történő szállítás, mint például az autóipar.

Shengent önös, de európai érdekből is védjük. Úgy, mint annak idején Eger várát.