Csibra Tibor

Vélemény és vita

Remény

Na ebből nem esznek ezek a bitang hungarikumzabáló békemenetelők – kuncogott fel kicsiny fővárosi legénylakásában a híreket böngészve Ágasshy Hümér

Na ebből nem esznek ezek a bitang hungarikumzabáló békemenetelők – kuncogott fel kicsiny fővárosi legénylakásában a híreket böngészve Ágasshy Hümér, amikor megtudta, hogy megnyílt az eddigi legkúlabb, leghipszterebb budapesti hamburgerező, amelynek rasztafrizurás főszakácsa azzal definiálta magát, hogy minden földi náció minden tradicio­nális ételét úgymond újragondolta. Hümér nyálelválasztása azonnal a legnagyobb fokozatba kapcsolt, amikor az új büfé honlapjának videójából megtudta, hogy a kifejezetten a magyarok számára kifejlesztett, mindössze 9999 forintért kínált börgör alapja egy kakaós, fahéjas kalács, amelybe a raszta guru egy fűszermentes vegán kolbászkát álmodott bele. Ennyi. Semmi fakszni a zöldségekkel, szószokkal, mártásokkal, édes kalácsba húsmentes kolbász, oszt jó napot. Ez maga a manna – ismerte fel a közepesen sikertelen telefonos direkt értékesítő a gasztrocsoda korszakos jelentőségét, majd megállapította, hogy ez lesz a mostanában ismét divatba jött tüntik tökéletes tömegeledele. A reménytelenül szingli Hümér a közelmúltban az összes, a hozzá hasonlókkal együtt jelentősnek hitt tüntin részt vett, ezzel visszatérni látszott korábban megcsappant önbizalma is. Elmúltak azok a borzalmas napok is, amikor a piréz csillagromboló a Pilis, azon belül is a Föld Szívcsakrája felett lebegve blokkolta a bolygó összes közösségi oldalát, elzárva ezzel sok-sok Hümér életenergiájának a Facebbok-ról eredő búvópatakját.

A pirézek ugyan lefuttattak egy újratervezést az emberiség megmentésére, de annak menthetetlenül kretén volta miatt végleg feladták próbálkozásaikat. Meg nem erősített galatikus hírek szerint jelenleg a Szaturnusz egyik holdján tanítják nyolcadik dimenziós téralgebrára az égitest felszín alatti óceánjában élő félsejtűeket, és nagyságrendekkel jobban boldogulnak velük, mint korábban az emberekkel.

Ágasshy Hümér újjászületett, amikor a pirézek itthagyták a Földet, és egyetlen óra alatt belépett a Facebbok felszabadulásának ünnepi mámorában alapított „Esélyegyenlőséget Követelünk a Házipoloskáknak”, illetve a „Mentsük Meg az Üldöztetéstől a Kolorádóbogarakat” elnevezésű csoportokba.

A mannabörgör felfedezésekor Ágasshy Hümért egyfajta látnoki képesség kerítette hatalmába, és rájött, hogy az általa tökéletesnek gondolt alkotás fogja új szintre emelni a Lánglelkű Forradalmárok harcát a gaz hatalommal szemben. A célközönsége szerint magyar, de semmilyen hazai ízt nem tartalmazó étel híre Hümér agyának néhány megmaradt neuronjában azt a képzetet gerjesztette, hogy az eledel emberfeletti bátorságot ad. A fiatalember rájött, hogy bizonyára ebből a csodaszerből fogyaszthatott a Második Egyetlen Igaz Demokrata is, mielőtt berontott az Ó, a Rigó nevű portál szerkesztőségébe, és ott kérdőre vonta az újságírókat, hogy miképp merészelnek cikkeket írni.

A mannabörgör különleges tulajdonságaira vallott Hümér szerint az is, hogy az Első Egyetlen Igaz Demokrata, az Őszödi Feri újra fel merte venni a harcot a patás ördög ellen, és ország-világ előtt ki merte jelenteni, hogy tud valamit, amit nem tud, de azt nem mondja el.

A fiatalember rájött, hogy a börgör nemcsak bátorságot, hanem elképesztő taktikai érzéket is kölcsönöz, mi másnak köszönhető, hogy a Feri úgy tartja rettegésben a gaz hatalom képviselőit, hogy közben nem közöl semmit.

Ágasshy Hümér őszintén remélte, hogy a raszta gasztroművész kitelepül valamelyik újabb tünti helyszínére is, mannájával új erőt ad a forradalmároknak, akik telefonokból harsogó tuctuczene ritmusára kergetik majd el a gaz hatalmat.