Régimódi órarend a ballagó időben

Sikerült relativizálnia azt. A jellemes óra ott áll, pontosabban megy, ballag, csak némi spéttel, az Árpád híd pesti felhajtójánál, nem játssza az ötvenes évek Régi óra halkan jár című slágerét, s tövében már nem randiznak lovagjaikkal biedermeier kisasszonyok, belsejében nem parádézik táncos pár. Nem. Azok az idők rég elmúltak, legfeljebb őt vizelte körbe néhány éve a Teve utcai rendőrségről kiballagó főkapitány. No meg talán valamivel korábban innen indították rosszalkodó emberek a rendőrszékház ostromát, golyózáporral, mint Leninék tették a Téli Palotánál.

No, ez az elhíresült óra tegnap is kilenc óra huszonnégy percet mutatott, hol­ott a karomon is, meg a kocsiban is tíz óra huszonnégyről tudósított mindkét féltestvére. És ez így ment tegnapelőtt is, és ki tudja, meddig megy ez még így. Úgy látszik, békebeli, makacs szerkezet, kihasználja, hogy így is bőven jut neki is portékájából, a soha ki nem fogyó időből, mindig van mit mérnie, s bosszút áll minden elszenvedett sérelméért. Megbosszulja, hogy mi, mihaszna emberek nem mindig figyeltünk rá, legfeljebb csak a vele társvállalkozásban működő hőmérőt gusztáltuk. S bosszúságában és nagy kényelmében, a világóra-átállítás idején elfelejtett társai után sietni, inkább polgári engedetlenséget hirdetett, maradt, aki volt, maradt, ahol volt, hű maradt önmagához, meg­tagadta az átállást.

De mi lesz, ha a többi óra értesül erről? Akkor az is mind visszaballag a soha vissza nem folyó időben? Mi lesz, ha rokkant öreg vekkerem is megtudja a rebelliót, s később ébreszt, vagy éppen akkor, amikor történetesen eszébe jut?

Hát nem, na, nem. Nem lesz ennek jó vége. Este, hazafele menet ki is kiabálok neki a kocsiból, hogy szégyellje magát. Bár meglehet, amilyen gőgös masina, ettől még csak jobban felhúzza magát. Sietni akkor sem fog ugyan, más a természete, de fellázítja sorstársait, összekuszálja nekünk az időt, összezavar múltat és jövendőt, ami nem jó, még akkor sem, ha könyörtelen cimborájával, a jelennel ez a kettő is köztudottan együtt mérendő.

Úgyhogy, azt mondom, legyen eszünk, emberek! Ha már nem uraljuk az időt, mégsem engedhetjük, hogy egy pökhendi szerkezet zsarnokoskodjon felettünk. Állítsa meg már végre valaki azt az elcsavargatott órát, mert különben jön megint a főkapitány, és az idővel együtt minden a nyakunkba csorog.