Partnerünk az IMF

Első és második ránézésre is kimondottan optimista előrejelzést közölt a magyar gazdaságról a Nemzetközi Valutaalap, amely a World Economic Outlook című kiadványban 2015-re három, 2016-ra pedig két és fél százalékos növekedést vetít előre. Ha a kormány helyében lennék, minden üzleti fórumon ezt propagálnám.
Most számunkra a lényeg abban rejlik - első blikkre –, hogy mindkét érték magasabb a tavaszi várakozásnál, valamint nem sok ilyen bizonyítványt állítottak ki Washingtonban. Amúgy a nemzetközi pénzügyi szervezet prognózisa megfelel a piaci konszenzusnak, ráadásul kiválóan passzol a hivatalos tervekhez is. Például a Magyar Nemzeti Bank másfél hete publikált előrejelzésében hasonló számokkal kalkulál.

Az IMF üzenete tehát világos: nem lesz baj a magyar gazdasági növekedéssel. Eközben mindkét szemünk nevethet! Ugyanis az IMF legfrissebb összefoglalójának egyik különlegessége, hogy szakértői középtávú kitekintést is tettek, s annak végkicsengése szintén kedvező számunkra. Szerintük még 2020-ban is két százalékot meghaladóan gyarapodhat éves alapon a magyar gazdaság.

Jegyezzük meg azt is, hogy a világgazdaságban bőséggel látnak kockázatokat Washingtonban, ugyanakkor az elmúlt hónapokban tapasztalt „rizikós tételek” után annyiból is kuriózum az IMF friss előrejelzése, hogy minden jel szerint ők bizakodóak maradtak a magyar gazdasággal kapcsolatban.

Ha „ez” így túl száraz a közgazdaságtannal kevésbé foglalkozók számára, akkor megpróbálom zanzásítani: a várttól elmaradó második negyedéves növekedési adat után az elemzők fokozatosan „ráébredtek”, hogy a korábban „elképzelt” bővülési számok rózsaszínűek voltak Magyarországgal kapcsolatban. Például az elmúlt hetekben két nagy nemzetközi globális pénzügyi szolgáltató is rontotta várakozásait, sőt a szakmából sokan arra tippeltek, hogy az MNB is erre fog kényszerülni.

„Eljött a beismerés ideje: sokan túlbecsülték a magyar gazdaságot” – ehhez hasonló címekkel lehetett találkozni a hazai folyamatokat illetően. Nem mellesleg a jegybank szakértői stábja fent említett inflációs jelentésében továbbra is lendületet jelzett előre – a tavalyi szédítő GDP-szám után pedig nehéz tartani a bázist.

Szó se róla, akadnak kétségek – az európai uniós források felhasználásának lassulása, a VW-ügy miatti autóipari megtorpanás, a versenyképességi visszaesés, a hitelminősítői „bóvli”, az eurózóna gyengécske produkciója, a kínai gazdaság növekedési képességének megtorpanása, az amerikai Fed esetleges kamatemelése –, de a Nemzetközi Valutaalap lát bennünk fantáziát!

Olyannyira, hogy az IMF szakértői úgy jósolnak nekünk fenntartható gyarapodási pályát, hogy a világgazdaságban látnak elegendő rizikót, vagyis a magyar gazdaság egy olyan zóna, amely a globális lassulás ellenére is képes bővülni.

Mi is kellett ehhez a bizonyítványhoz? És hol tartunk most? – akaratlanul felmerülnek a kérdések. Egyfelől – ezt nem győzöm minden cikkemben hangsúlyozni – a monetáris és a fiskális politikai célkitűzések összehangoltsága az alapkő. Nem pusztán alig akadnak nézeteltérések a kormány és a jegybanki tervek között, hanem egymást segítő, egymásra építkező döntések születtek az elmúlt években.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva: a feszes költségvetést a lazító jegybanki eszközök ellensúlyozzák. Lásd: alacsony jegybanki alapkamat, növekedési hitelprogram, önfinanszírozás. Eközben lassan megszűnik nyomasztó devizakitettségünk is.

Persze hogy vannak még elvarratlan szálak: a bankok – vállalati – hitelezési aktivitását serkenteni kell, ami egyébként nekik is érdekük, és „mindent” a kis- és közepes vállalkozásokra kell fókuszálni, az uniós forrásoktól kezdve a hitelintézeti kölcsönökön át a gazdaságpolitikai intézkedésekig bezárólag.

Elégedettek még nem lehetünk, hiszen csak a válság előtti kibocsátási szintet kezdi lassan meghaladni a magyar gazdaság, ugyanakkor a mögöttünk hagyott szűk egy évtized után aligha vitatható, hogy az eredmények kezdenek beérni.

Ráadásul erről papírunk is van. Nem is akárkitől: régi jó partnerünktől.