Vélemény és vita
Parancs
Katonáéknál az alapfeltétel a parancs, annak teljesítése, s ha volt, aki nem hajtotta végre, azt mindig büntették
Hazánkban megszűnt a sorozott hadsereg, a nagy többségben pénzért, zsoldért mundért öltött fiatalok pedig parancs alatt élnek ugyan, de a liberalizmus révén, bármikor ledobhatják ruhájukat, hátat fordíthatnak a seregnek, a zászlónak. A parancs kiadásának fő felelőse az, aki annak végrehajtatását eltervezi, kiadja, ezt követően piramisjelleggel halad lefelé, s mindenki felelőssé válik, aki azt továbbadja.
Emlékművet avattak magyar katonának, honvédtisztnek, és nem is akárhol, hanem budai vár „fokán” lengő magyar zászló közelében. Az emlékművet méltó körülmények között avatták fel, szólt Kövér László házelnök, Hende Csaba miniszter, a történelmi egyházak képviselői és a napjainkra már koros gyermek. Az emlékművel nemcsak Koszorus Ferenc, hanem a magyar katona is tiszteletet kapott, az a magyar férfi, aki védte hazáját, és az életét is áldozta érte.
Koszorus Ferenc élete úgy hozta, hogy a magyar páncélos hadosztály vezérkari főnökévé nevezték ki. Budapesten Horthy Miklós kiadta a parancsot az általa kinevezett városparancsnoknak, Lázár Károly tábornoknak, amelyet ő Koszorus ezredesnek továbbított. A hadosztály harckocsijai vonuljanak Budapestre és állják el a közlekedési pontokat, ügyelve arra, hogy esetleg a Baky és Endre államtitkárok által a zsidók deportálásának érdekében a fővárosba felhozott csendőralakulatokat semlegesítsék. Koszorus ezredes július 5-én 23 óra 30 perckor elrendelte az Esztergomban állomásozó hadosztálynak, hogy irány Budapest.
A katonai drill beindult, felbőgtek a harckocsik, és elindultak, reggelre a teljes állomány, tisztek legénység egyaránt végrehajtotta a feladatot. A magyar katona teljesítette a parancsot – Lázár tábornoktól a beosztott honvéd harckocsivezetőig –, nem történt parancsmegtagadást, a csendőröket „kikísérték” a városból.
A magyar fővárosba menekült zsidóság ekkor még megmenekült, Budapestről nem történt deportálás, nem indultak vonatok a haláltáborokba. Hét évtized kellett ahhoz, hogy magyar katona szobra álljon hazánkban, mert katonaszobrok álltak már korábban is – amelyeket a népharag eltüntetett –, igaz, ők nem magyarok voltak, és egyáltalán nem biztos, hogy a nemzetünkért áldozták életüket.
Emlékművet avattak magyar katonának, honvédtisztnek, és nem is akárhol, hanem budai vár „fokán” lengő magyar zászló közelében. Az emlékművet méltó körülmények között avatták fel, szólt Kövér László házelnök, Hende Csaba miniszter, a történelmi egyházak képviselői és a napjainkra már koros gyermek. Az emlékművel nemcsak Koszorus Ferenc, hanem a magyar katona is tiszteletet kapott, az a magyar férfi, aki védte hazáját, és az életét is áldozta érte.
Koszorus Ferenc élete úgy hozta, hogy a magyar páncélos hadosztály vezérkari főnökévé nevezték ki. Budapesten Horthy Miklós kiadta a parancsot az általa kinevezett városparancsnoknak, Lázár Károly tábornoknak, amelyet ő Koszorus ezredesnek továbbított. A hadosztály harckocsijai vonuljanak Budapestre és állják el a közlekedési pontokat, ügyelve arra, hogy esetleg a Baky és Endre államtitkárok által a zsidók deportálásának érdekében a fővárosba felhozott csendőralakulatokat semlegesítsék. Koszorus ezredes július 5-én 23 óra 30 perckor elrendelte az Esztergomban állomásozó hadosztálynak, hogy irány Budapest.
A katonai drill beindult, felbőgtek a harckocsik, és elindultak, reggelre a teljes állomány, tisztek legénység egyaránt végrehajtotta a feladatot. A magyar katona teljesítette a parancsot – Lázár tábornoktól a beosztott honvéd harckocsivezetőig –, nem történt parancsmegtagadást, a csendőröket „kikísérték” a városból.
A magyar fővárosba menekült zsidóság ekkor még megmenekült, Budapestről nem történt deportálás, nem indultak vonatok a haláltáborokba. Hét évtized kellett ahhoz, hogy magyar katona szobra álljon hazánkban, mert katonaszobrok álltak már korábban is – amelyeket a népharag eltüntetett –, igaz, ők nem magyarok voltak, és egyáltalán nem biztos, hogy a nemzetünkért áldozták életüket.