Összhatás

Közgazdaságtannal napi szinten nem foglalkozó értelmiségi ismerősem, sőt olykor még közgazdász végzettségűek is mostanában sokszor „zaklatnak” azzal a témával, hogy tényleg jó irányba megy-e a gazdaságpolitika vagy sem, és őszintén valljunk már színt erről. Persze, ilyenkor mindig megjegyzem, hogy lapunkban pró és kontra érveket is olvashatnak - akár a gazdasági folyamatok megítéléséről, akár pedig az aktuálpolitikai folyamatokról.

Ezzel együtt a gazdasági folyamatokat sem lehet feketén-fehéren megítélni, habár nem is ördögtől való a tendenciák magyarázása. Az idevonatkozó tanács sem túl bonyolult, a lényeg, hogy kijöjjön a matek! Ha ugyanis húz a gazdaság, akkor, miután mindent a gazdasági teljesítményhez, vagyis a GDP-hez (a bruttó hazai össztermékhez) viszonyítunk, túl nagy gond nincs. Azonban a magyar rögvalóság szolgálhatott már ezen a téren is illúzióvesztéssel: a balliberális kormányok idején is voltak olyan szakaszok, amikor növekedett a gazdaság, mégis majdnem államcsőd lett a vége. Nagyon nem mindegy, mitől bőg fel a motor! A devizahiteles történetben ugyanis minden fontos jövedelemtulajdonos - állam, háztartások és cégek - „megégette” magát, mintha az egész ország arra rendezkedett volna be, hogy adósodjunk el. Elvégre bankhitelből is lehet bővülni. Természetesen igaztalan dolog lenne, ha az előző kormányokat csak a devizahitelek elterjedése okán minősítenénk, hiszen volt még „ott” annyi más is: válságmenedzselés, túlzottdeficit-eljárás – többi között a választási költségvetések miatt – az unió részéről, és állandó tűzoltás. Igaz, Brüsszellel nem folytattak állóháborút az előző kormányok: erre nem is volt szükség, egy szégyenpadra ültetett országnak erre aligha volt joga.

Ha pedig nem érkezik meg 2008 őszén az IMF–EU-gigahitel, akkor Magyarország lett volna az uniós tagállamok közül az első, amely államcsődöt jelentett volna. Ezt a görögök megúszták – szinte és kizárólag annak tulajdoníthatóan, hogy eurós tagállam ne indítson el lavinát a közös uniós pénzt használók táborában.

Jelenleg Magyarország – pontosabban: hazánk államadóssága – mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél befektetésre ajánlott. Amennyiben unják már az ezzel kapcsolatos állami kampányt, hadd emlékeztessek mindenkit arra: a helyzet történelmileg úgy alakult, hogy a kelet-közép-európai blokkban mi lettünk a legjobban eladósított ország 1990-re. És éppen ezért fontos, hogy a hitelminősítők milyen verdiktet állítanak ki rólunk: ezek a nemzetközi pénzintézetek alaposan áttanulmányozva a gazdasági folyamatokat – az elért eredményeket és a várható teljesítményt – döntenek a mi megítélésünkről. Hasonlóan pozitív az EU és az IMF jelentése is Magyarország produkciójáról.

Elismerem, hogy itthon az összhatás más. Szemmel láthatóan a főváros és vonzáskörzete mellett azok a gazdasági régiók – Győr, Kecskemét – fejlődnek, ahová a külföldi vállalati működő tőke beruház. Bár jut pénz erre is, arra is uniós forrásból, a brüsszeli pénzesőnek tényleg csak akkor lesz hatása, ha a gazdasági szereplőkhöz jut el, akik termőre fordítják a forrásokat. Materiális elemnek tarthatjuk még a jegybank kamatleszorító politikáját, a növekedési hitelprogramot, valamint a devizahitelek forintosítását, s az önfinanszírozás elindítását. Ha utóbbiak nincsenek, ugyanúgy devizára szorulnánk, mint a korábbi kormányok. Kölcsönt pedig csak magas kamatszinten vehetnénk fel.

És amitől háborog a közélet, abban is van igazság: mert szó se róla, a lehető legalacsonyabb szintre kellene szorítani a korrupciót, mélyebben szükséges foglalkozni az oktatással (ne csak a kamarák mondják meg, mire van szükség), és mielőbb fel kell számolni az egészségügyben a kaotikus állapotokat.

Tapasztalataim szerint az átlagos honpolgárt nem foglalkoztatják a makrogazdasági számok, és sokszor az sem hat vigasztalóan, ha megemlítem a hétszázezer új munkahelyet és a hazai bérek, járulékok rendezését. Mindazonáltal ismerőseimnek azt ajánlom, nézzék az összhatást, valamint mérlegeljék azt is, mire lehet képes egy alapvetően pénz- és tőkeszegény ország – Trump és Putyin között.

Végezetül pedig álljon itt a CNBC gazdasági hírtelevízió 2008. október 20-i budapesti bejelentkezése. Magyarország a következő Izland? – vagyis a soron következő európai államcsőd – harangozták be az akkori pénzügyi helyzetet az amerikai tévések.

Jelenleg arról folyik a diskurzus, hogy éppenséggel megtehetnénk, de nem vezetjük be az eurót.

Zongorázni lehet a különbséget.