Vélemény és vita
Okafogyott vita
Egy lapinterjúban Kövér László „katasztrofális hibának” nevezte a sorkatonaság eltörlését Magyarországon.
Az ellenzéki média rögtön, visongva „tudatta a hírt” olvasóival: „Kövér László visszaállítaná a sorkatonaságot!” Az egyik internetes portál tüstént szavazást indított arról a kérdésről: Mi mindent akar még visszacsinálni a Fidesz-alapító politikus? Pedig Kövér még azt a véleményét is megosztotta az Új Néplap olvasóival, hogy ha vissza akarnák állítani a sorkatonaságot, az csak erősítené a sorozandó korú férfiak elvándorlását azokba az országokba, ahol nincs ilyen fajta kötelezettség.
Bár nálunk csak 2004-ben szűnt meg hivatalosan a kötelező honvédelmi szolgálat, az 1990-es rendszerváltást – majd a Varsói Szerződés kimúlását – követően teljes fordulatot vett a köztársaság nemzetvédelmi politikája az addigi szovjet csatlós alávetettséghez képest. Akik akkoriban születtek, és már húsz éven túliak, legfeljebb az „öreg halak” legendáiból hallottak a honvéd elvtársak viselt dolgairól – már csak ezért sem lehet objektív véleményük a kérdésről. Szemben azokkal a Fideszt létrehozó közismert politikusokkal, akik közül sokan egyetemi előfelvételis állományban szolgáltak egy évet a Néphadseregben. A szabad Európát azóta mind jobban fenyegető erőszak, a politikai és társadalmi fejlemények rosszra fordult iránya nem sok jóval kecsegtet.
A magyar férfiakra is vonatkozó, modern sorkötelezettség törvényesítése az 1866-os olasz–osztrák háborúban gyökerezik. December 28-án császári nyílt parancs jelent meg a hadkiegészítés tárgyában, amely hatévi rendes és hatévi tartalékos szolgálatot írt elő a birodalom minden polgára számára. Az osztrák–magyar kiegyezés 1867. évi XII. törvénycikke ezzel szembefordulva kimondta az alkotmányos kormányzás jogát a Monarchia országaiban, és közös ügynek nyilvánította a kül- és a hadügyet, megengedve az önálló magyar hadsereg felállítását és fenntartását.
Ez így tartott 1889. januárig, amikor a nagy tekintélyű Tisza Kálmán kormányfő az országgyűlés elé terjesztette a ’67-es véderőtörvény megújított változatát. A javaslat szerinti módosítások több sérelmes újítást tartalmaztak: a parlamentnek le kellett volna mondania arról, hogy meghatározhassa a közös hadseregbe besorozandó újoncok számát, az egyetemet végzetteknek pedig – akik addig „egyéves önkéntesként” szolgáltak a k. u. k. hadseregben – két évre felemelték a katonaidejüket, továbbá kötelezővé tették volna a német nyelvű kiképzést és a vezényleti nyelvet.
Óriási felháborodást váltott ki a Deák Ferenc-i alkotmány sárba tiprása és a nemzeti nyelv elleni támadás a magyar társadalomban, különösen azután, hogy a képviselőház kétszázhatvanhét szavazattal száznegyvenegy ellenében megszavazta a véderőjavaslatot. Országszerte petíciókkal bombázták a városok és megyék a honatyákat, a fővárosban egymást érték a dühödt, erőszakos, nemegyszer véres tüntetések. Az erőteljes és kitartó tiltakozás elérte célját: a véderő „reformja” megbukott.
Az első világháborúba történt belépésünk történelmi katasztrófába sodorta Magyarországot; a vereség és az országcsonkítás a második világháborús részvételünkkel teljesedett be. Magyarországon 1945-től 1990-ig három év volt a kötelező sorkatonai szolgálat – amelyből az 1970-es évektől két évet kellett letölteni –, a szovjet hadseregben ugyanez négy–öt esztendő volt.
Ennyit erről, visszatekintésként az újkori magyar történelembe. Orbán Viktor miniszterelnök a köztelevíziónak adott nyilatkozatában leszögezte: nincs vita a kormány és Kövér László között, mert az Országgyűlés elnöke egy szóval sem mondta, hogy visszaállítanák a sorkatonaságot a magyar honban. A politikai vámpírok, éjjeli baglyok abbahagyhatják a huhogást.
Bár nálunk csak 2004-ben szűnt meg hivatalosan a kötelező honvédelmi szolgálat, az 1990-es rendszerváltást – majd a Varsói Szerződés kimúlását – követően teljes fordulatot vett a köztársaság nemzetvédelmi politikája az addigi szovjet csatlós alávetettséghez képest. Akik akkoriban születtek, és már húsz éven túliak, legfeljebb az „öreg halak” legendáiból hallottak a honvéd elvtársak viselt dolgairól – már csak ezért sem lehet objektív véleményük a kérdésről. Szemben azokkal a Fideszt létrehozó közismert politikusokkal, akik közül sokan egyetemi előfelvételis állományban szolgáltak egy évet a Néphadseregben. A szabad Európát azóta mind jobban fenyegető erőszak, a politikai és társadalmi fejlemények rosszra fordult iránya nem sok jóval kecsegtet.
A magyar férfiakra is vonatkozó, modern sorkötelezettség törvényesítése az 1866-os olasz–osztrák háborúban gyökerezik. December 28-án császári nyílt parancs jelent meg a hadkiegészítés tárgyában, amely hatévi rendes és hatévi tartalékos szolgálatot írt elő a birodalom minden polgára számára. Az osztrák–magyar kiegyezés 1867. évi XII. törvénycikke ezzel szembefordulva kimondta az alkotmányos kormányzás jogát a Monarchia országaiban, és közös ügynek nyilvánította a kül- és a hadügyet, megengedve az önálló magyar hadsereg felállítását és fenntartását.
Ez így tartott 1889. januárig, amikor a nagy tekintélyű Tisza Kálmán kormányfő az országgyűlés elé terjesztette a ’67-es véderőtörvény megújított változatát. A javaslat szerinti módosítások több sérelmes újítást tartalmaztak: a parlamentnek le kellett volna mondania arról, hogy meghatározhassa a közös hadseregbe besorozandó újoncok számát, az egyetemet végzetteknek pedig – akik addig „egyéves önkéntesként” szolgáltak a k. u. k. hadseregben – két évre felemelték a katonaidejüket, továbbá kötelezővé tették volna a német nyelvű kiképzést és a vezényleti nyelvet.
Óriási felháborodást váltott ki a Deák Ferenc-i alkotmány sárba tiprása és a nemzeti nyelv elleni támadás a magyar társadalomban, különösen azután, hogy a képviselőház kétszázhatvanhét szavazattal száznegyvenegy ellenében megszavazta a véderőjavaslatot. Országszerte petíciókkal bombázták a városok és megyék a honatyákat, a fővárosban egymást érték a dühödt, erőszakos, nemegyszer véres tüntetések. Az erőteljes és kitartó tiltakozás elérte célját: a véderő „reformja” megbukott.
Az első világháborúba történt belépésünk történelmi katasztrófába sodorta Magyarországot; a vereség és az országcsonkítás a második világháborús részvételünkkel teljesedett be. Magyarországon 1945-től 1990-ig három év volt a kötelező sorkatonai szolgálat – amelyből az 1970-es évektől két évet kellett letölteni –, a szovjet hadseregben ugyanez négy–öt esztendő volt.
Ennyit erről, visszatekintésként az újkori magyar történelembe. Orbán Viktor miniszterelnök a köztelevíziónak adott nyilatkozatában leszögezte: nincs vita a kormány és Kövér László között, mert az Országgyűlés elnöke egy szóval sem mondta, hogy visszaállítanák a sorkatonaságot a magyar honban. A politikai vámpírok, éjjeli baglyok abbahagyhatják a huhogást.