Főleg nem, ha az embernek előbb jár a nyelve, mint az esze. Persze, államfőknél kicsit másként van ez, lehet, hogy tudatosan szólta el magát a múlt héten Klaus Johannis, de tény, hogy azóta van mit felülvizsgálnia. Lehetségesnek nevezte Románia egyesülését Besszarábiával – igaz, ezzel a megjegyzéssel: „de nem a közeljövőben”.
Azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – kedves számára a téma, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres legyen, három feltételnek teljesülnie kell: a románoknak akarniuk kell, a moldovaiaknak akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
Az elnök azt mondta, hogy „nem volt valami hatékony” a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Szerinte fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, aki „vagy jó eredményeket ért el, vagy nevetségessé tette politikai projektjét”.
Nos, mindez elhangzott csütörtökön, aztán a moldovai választók a három előfeltétel közül az egyikre csattanós választ adtak: szoros eredménnyel ugyan, de az oroszbarát, szocialista jelölt Igor Dodont küldték az államfői hivatalba. A jelölt a voksok 52,9 százalékát szerezte meg az európai orientációjú Maia Sanduval szemben. Az uralkodó szélirány Moldovában tehát egyelőre még moszkvai.
Érdemes odafigyelni Dodon első kijelentéseire is. Szerinte az eredmény azt jelzi, hogy Moldova az Oroszországhoz való közeledésre szavazott. Történik mindez akkor, amikor Oroszország és a Nyugat (Johannis képében) is nagyobb befolyást szeretne elérni a három és fél milliós, elszegényedett, de geopolitikai szempontból stratégiai helyen fekvő agrárországban.
Külön érdekes Bukarest reakciója Dodon győzelmére. Johannis még a nevét sem ejtette ki (amikor végre nagy későn megszólalt), hogy a hűvös fogadtatást még jobban aláhúzza. A román államfő hétfő estig várt közleményével, amely szerint tudomásul vette az eredményt, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, de anélkül, hogy gratulált volna a győzelméhez.
Tény, hogy 2005-ben a moldovaiaknak még csak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest a vasárnapi eredmény előrelépés abban az értelemben, hogy most a moldovai polgárok negyvennyolc százaléka elvileg Európa-párti. (Hogy ezen belül is Románia-pártiak-e, azt ez alapján eldönteni nem lehet.) Johannis tehát előrelátónak is bizonyulhatott, amikor úgy számolt, hogy a közeljövőben nem lesz egyesülés. De úgy tűnik, az Európa-barát politikusok támogatását vehetné komolyabban, ha első szász származású román államfőként Nagy-Románia újjáteremtőjeként kíván bevonulni a történelembe – amennyiben saját politikai projektjét nem akarja nevetségessé tenni.
Azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – kedves számára a téma, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres legyen, három feltételnek teljesülnie kell: a románoknak akarniuk kell, a moldovaiaknak akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
Az elnök azt mondta, hogy „nem volt valami hatékony” a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Szerinte fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, aki „vagy jó eredményeket ért el, vagy nevetségessé tette politikai projektjét”.
Nos, mindez elhangzott csütörtökön, aztán a moldovai választók a három előfeltétel közül az egyikre csattanós választ adtak: szoros eredménnyel ugyan, de az oroszbarát, szocialista jelölt Igor Dodont küldték az államfői hivatalba. A jelölt a voksok 52,9 százalékát szerezte meg az európai orientációjú Maia Sanduval szemben. Az uralkodó szélirány Moldovában tehát egyelőre még moszkvai.
Érdemes odafigyelni Dodon első kijelentéseire is. Szerinte az eredmény azt jelzi, hogy Moldova az Oroszországhoz való közeledésre szavazott. Történik mindez akkor, amikor Oroszország és a Nyugat (Johannis képében) is nagyobb befolyást szeretne elérni a három és fél milliós, elszegényedett, de geopolitikai szempontból stratégiai helyen fekvő agrárországban.
Külön érdekes Bukarest reakciója Dodon győzelmére. Johannis még a nevét sem ejtette ki (amikor végre nagy későn megszólalt), hogy a hűvös fogadtatást még jobban aláhúzza. A román államfő hétfő estig várt közleményével, amely szerint tudomásul vette az eredményt, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, de anélkül, hogy gratulált volna a győzelméhez.
Tény, hogy 2005-ben a moldovaiaknak még csak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest a vasárnapi eredmény előrelépés abban az értelemben, hogy most a moldovai polgárok negyvennyolc százaléka elvileg Európa-párti. (Hogy ezen belül is Románia-pártiak-e, azt ez alapján eldönteni nem lehet.) Johannis tehát előrelátónak is bizonyulhatott, amikor úgy számolt, hogy a közeljövőben nem lesz egyesülés. De úgy tűnik, az Európa-barát politikusok támogatását vehetné komolyabban, ha első szász származású román államfőként Nagy-Románia újjáteremtőjeként kíván bevonulni a történelembe – amennyiben saját politikai projektjét nem akarja nevetségessé tenni.