Nagyböjt elé

A böjt az élet egyetemes törvénye, áldozat nélkül az életünk nem tud gazdagodni, azaz előrejutni. Tudósok, művészek és sportolók hangoztatják, hogy mennyi lemondással jár az eléjük kitűzött célok elérése. Jézus Krisztus szintén a böjt céljáról beszélt, mert embernek lenni azt jelenti, hogy valaki rádöbben a valóságra: nemcsak teste, hanem lelke is van, azaz részese a látható és láthatatlan világnak. Az ember „vándor” földünkön, a mennyei dicsőség felé tart, amennyiben az Úr Jézushoz fordul bizalommal, tudván, hogy a jövőbeni végső boldog otthonunk az új földön lesz, a Teremtő Isten alkotása szerint. Krisztus böjtje örök példa számunkra az ő örökkévaló szeretetéről, amikor nem „szállt” le a megváltás keresztfájáról, hanem, hogy bennünket a szívére ölelhessen, eltörölte drága vérével bűneinket, mint felleget. Azonban mivel visszahúzó és pusztító ördögi erők lehetnek életünkben, mint például: hazugság, gőg, képmutatás, szeretetlenség, paráznaság stb., segítségünkre jön Isten a böjt lehetőségével, hogy megszabadítson ezektől az életünket romokba döntő cselekedeteinktől.

Mivel sokunknak „istene a hasa”, jó, ha rádöbbenünk arra, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten Igéjével is”, mivel az ember teremtettsége folytán test és lélek. Az ószövetségi Szentírásban az Úr egy kötelező böjtöt rendelt népének, a nagy engesztelési ünnep megtartását (3Móz 16:29). Az Újszövetségben az Úr Jézus legfontosabb böjtértelmezése így szól: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács ev. 9:32) Mondata jelentése: miközben énem alábbszáll, engedem, hogy Ő legyen az Úr életemben, és eközben vállalom az Úr Jézus követésével járó esetleges szenvedéseket, hátratételt, gúnyt stb. Mindennél fontosabb számomra a vele való élő közösségben való megmaradás mindvégig. A böjtölés nem csupán valamitől való elfordulást jelent, hanem az Úr felé való odafordulást is. A böjt azt jelenti tehát, hogy egy időre tudatosan fékezem a testemet állandóan ostromló bűnös vágyakat, azaz Isten segítségével „méregtelenítem” a testemet, és közben a bennem élő Krisztusnak átengedem a lelkem „karbantartását”, azaz újjáteremtését.

A közvélemény szerint böjtölni általában azt jelenti, hogy nem hússal lakik jól az ember, hanem mondjuk növényi eledellel. Pál apostol Görögországban, az olimpia bölcsőjének helyén lévén, a sportolóktól veszi a hasonlatokat, amikor a böjtről tanít: „Aki pedig versenypályán vesz részt, mindenben önmegtartóztató” (1Korintus 9:25). Továbbá az ökölvívók képét is használja: „Megsanyargatom és szolgává teszem a testemet” (1Korintus 9:27). Vagyis: ami hiábavalóság az életünkben, a mennybe vezető utunkon, távolítsuk el életünkből az Úr Jézus segítségével, hogy végezetül majd elérjük hitünk célját, az üdvösségünket. A Biblia szerint tehát a böjt nem önorvoslás, nem a testünk haszontalan sanyargatását jelenti, hanem a testünk és lelkünk rendbe hozására szolgál.

A Biblia „böjt” szavának legmélyebb jelentése: erőbenlét, ami nem a fizikai erőt jelenti, hanem a Krisztus lelkének szívünkben lakozását a mi mulandó „cserépedény” életünkben. A helyzet mindig ez: „Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az örök életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7:11) A kevesekkel, de Jézussal járni – ez a böjt mennyei örömet adó igazgyöngyökkel szegélyezett aranyútja, még akkor is, ha sokan néha „lábtörlőnek” is használják az embert. Kívánom, hogy a fent leírtak váljanak mindannyiunk számára személyes hitvallássá: böjtünk erőforrásának örök életre buzgó kútfeje, az élő Úr Jézus Krisztus önfeláldozó és üdvösségünket munkáló szeretetének örökkévaló fényözöne.

Jászai Gyula      
református lelkipásztor