Migránsvarázs

A migránsmenetelés mindenekelőtt, a migránsbánat mindent felülír. Felülír tanévkezdést, Széll Kálmán teret meg Majdant, Volkswagen-botrányt, hajléktalangondot, autóhitelezést, dugódíjat és kormányátalakítást. Legfeljebb Böde Dániel góljai ütik át a migránsozás sprőd szögesdrót kerítését, de csak egy pillanatra. Ma már éhségmenetelés és a rezsicsökkentés elátkozása helyett legjobb magyarjaink ott menetelnek a népek országútján, és azok is migránsoznak, akik nemrég még ócska, fideszes figyelemelterelési trükknek nevezték Ázsia és Afrika nagy, európai népvándorlását.

Drótot vág a DK-háttérembere, bízván abban, hogyha kerítésre mászik, kiemeli a fejét, s őt is látni lehet a nagy, nemes, utolsó csepp véréig demokrata, egyszívű seregletben. Csaknem elsírja magát az okostelefonos nyomorultak láttán a puttóarcú és -eszű Vadai Ágnes, a főnöke meg, a magyarság, no meg a külföldi forgatócsoportok – a bajaiak nem biztos, hogy ott vannak – nem kis épülésére, permanens show-műsort rendez a határkerítésnél. Maga is szíriai menekült lesz, s ha kell, zsoltárokat, de ha az segít, kuplékat ad elő, s a Mondja, kedves Bimzensteinné, hol dolgoztat ön? kezdetű örökzöld ritmusára egészségmegőrző tornát rögtönöz az ezer kilométeres sétában eltunyult bevándorlóknak. Előtte persze derék, rendszeresen bérmálkozó, igaz keresztény módjára örökbe fogad néhány szíriait, s a vörös keresztes, életmentő hordóval – amelyben nem rum van, hanem a borászatról szóló, elveszettnek tudott szakdolgozata – a nyakában az éhhalál torkából szabadít ki embertömegeket. Majd velük és Katus társaságában kollektíve nézik a sunyi gázóra könyörtelen számlálóját. Közben persze velük is lehet orbánviktorozni, hitlerezni, rasszistázni, idegengyűlölőnépezni is.

És minden itt van, itt, helyben. Nem kell ezzel Brüsszelig rohanni. Milyen jó tudni, hogy nincsenek egyedül, velük a világ haladó közvéleménye, amely talán picivel kevésbé szereti ugyan az üldözötteket, amint azok már nem a magyar határt ostromolják, hanem saját országuk földjére szórják a megunt kebab maradékát, de mégis. Mégis egyek ők, az égre írt, világ proletárjai és bankárjai – a bankok károsultjai kivételével – egyesüljetek jelmondat jegyében. Ráadásul a sok fajgyűlölő, gazember magyar között, a hazai filantrópok nemes táborában talán még olyan szilárd demokrata is akad, aki a szigorúan halal, vagyis tiszta, vallásilag korrekt szendvics és málnaszörp mellé csokornyakkendős szivart, zsebpénzt és bissau-guineai passzportot is szervíroz. És legszívesebben a migránsok mellé még a szovjet csapatokat is behívná.

Igen, dicső korban élünk, és a nagy korok szülik a nagy embereket. Úgy látszik, szerencsés nemzet vagyunk, a mi nagy embereink már megszülettek, már csak a kicsiken lenne némi igazítanivaló. Mert bizony sokan nem értik, ha meg értik, akkor félremagyarázzák a kor szavát. Mindennapi apró örömöket keresnek, nősülnek, ölelnek, ölnek-halnak, gyereket nevelnek.

Pedig a migránsoké a pálya, a migránsozás az igazi. Fogni magunkat, szépen felkerekedni, és hosszú, tömött sorokban, Gyurcsányék tapsától kísérve, bevonulni Angela Merkel dolgozószobájába. És az se zavarjon bennünket, ha a szintén demokrata hérosz, Demszky Gábor – mint egykoron a traktorosok elé – behajtani tilos táblákkal rakja tele az utcát. Elvégre a migráció mindent felülír.