Vélemény és vita
Mélyszántás
„Spongyát rá!” – intézik el egy kézlegyintéssel a mindenkori Virág elvtársak (a Tanú című filmben, az ifjabbak kedvéért).
Szeretném előre leszögezni, hogy aki azt gondolja vagy hiszi: újságot írni, szerkeszteni könnyű (fizikai és szellemi) munka; „akárkit oda tesznek, játszva meg tudja csinálni”, nagyot téved. Egyáltalán nem könnyű munka.
Tisztában van ezzel a normális emberek többsége is, vagy legalább sejti. Manapság szinte csak olyan habitusú és teherbírású emberek szegődnek el újsághoz, akik számot vetettek a várhatóan nehéz sorsukkal és a bizonytalan kilátású jövőjükkel.
Az egymással rivalizáló újságok (napi- és hetilapok) bérmunkatársai talán ezért is tartózkodnak a beszólástól a másik lapoknál dolgozó kollégáknak. Lehetnek köztünk világnézeti avagy aktuális politikai véleménykülönbségek, magától értetődő ízlésbeli és pénzkereseti különbségek, de egy – mondjuk úgy – a hétköznapi határon belül megtörténő cikkírói vagy szerkesztői hibából, kisebbfajta tévedésből nem kell, nem is méltányos nagy ügyet csinálni. „Spongyát rá!” – intézik el egy kézlegyintéssel a mindenkori Virág elvtársak (a Tanú című filmben, az ifjabbak kedvéért). Vannak azonban olyan napok és lapok, amikor és ahol egyszerre összejön egy nagyobb adag selejt. Az olvasó megveszi és elolvassa az újságot, és észre sem veszi a sok írás és betű között.
A „vájt szemű sajtókukac” azonban meglátja és megírja, még csak nem is ártó szándékkal.
A Népszabadság november 28-i, hétvégi számában, a második oldalon található Erős mondat rovatban Tüttő Kata szocialista politikus, egykori fővárosi, jelenleg XII. kerületi képviselő nyilatkozata olvasható. „Nem Papp László személyével van problémám, de én biztosan nem fogok semmi olyan szobrot támogatni, ami férfinak állít emléket úgy, hogy nőnek pedig nem.”
Tiszteletet érdemlő is lehetne a harcias feminista álláspontját hangoztató politikus állásfoglalása az adott szobor ügyében, részemről támogatnám is. Sajnálatos tény azonban, hogy az euroatlanti kultúrkörben évszázadok során elkészült emberszobrok 99,9 százaléka férfiakat ábrázol. Bajosan lenne elvárható tehát, hogy minden jövőbeli férfiszoborral egyszerre csináljanak egy női szobrot is, a „szent P. C.” (politikai korrektség) nevében. Például a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok Papp Laciéval párban, tegyük fel egy magyar bajnok női futballcsapat kapusát öntve bronzba. Vagy talán bokszolót a megözvegyült feleségével kettesben? Na nem, még ha támogatná is a hegyvidéki képviselő asszony.
De most következik a szerkesztő poénja! A negyedik oldal Lapszél rovatában arról ír a távirati iroda, hogy a fővárosi Kossuth tér melletti Olimpiai parkban ünnepélyesen felavatták Kéthly Anna szobrát. Az egykori szociáldemokrata országgyűlési képviselő, aki 1956-ban Nyugatra menekült a szovjet politikai terror elől, az életművéhez méltó bronzszobrot kapott az utókortól. Vajon megjelent-e az ünnepélyes avatáson az MSZP-s politikus Tüttő Kata? Megnyugodhatott volna: rendben van a liberálisok által elvárt „gender” arány. És tanulhatna is Kata a baloldali politikus Kéthly Anna bölcsességéből.
Bölcsességre a hírlapíróknak, publicistáknak is szükségük van. Ugyancsak az idézett, szombati lapszámban olvasható Megyesi Gusztáv szokásos heti jegyzete. A konyári utcáról felkapott és Pestre jutott hír, miszerint „a hajdúsági település Döbrögi típusú polgármestere egymaga dönti el, hogy kik kaphatnak ingyen tüzelőt, és kik nem kaphatnak”, érezhetően felkavarta a tárcaíró igazságérzetét.
Pedig ő maga is tudja, és írja meg a „kegyetlen” konyári elöljáró nyilatkozatából, hogy csak az „nem kap szociális tüzelőt, aki részegen hangoskodik, szemetel, tiszteletlen a hatósági személyekkel és az idősekkel, mindazok, akik dohányra és alkoholra költik a gyerekek után járó támogatást, valamint a bűnözők és szabálysértők”.
Na és, mi ezzel a baj? – kérdezhetnénk, a normális, netán vidéki Népszabadság-olvasókkal együtt? Pont ezeket kellene támogatni ingyenes tüzelővel az adófizetők pénzéből? Amíg a többiek dolgoznak és emberhez méltóan élnek, viselkednek?
És ha még rá lehet tenni egy lapáttal erre a bornírt, fővárosi kocsmában csiszolódott „véleményre”, a szerző megmondja a „tuti frankót” is: „Ezekben a hetekben az állami földárveréseken a szemünk láttára alakul ki az új nagybirtokos osztály; jövő nyárra a magyar róna egybefüggő uradalmakból áll majd, amire itt az idő viselkedésileg is felkészülni. (…) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a konyári polgármester pontosan azt várja el a szénigénylőktől, mint amit egy rendes XV. századi földesúr is elvárt a hűbéreseitől…”
Egy Ady Endre nevű, egykor volt költő, hírlapíró és publicista forog a sírjában.
Tisztában van ezzel a normális emberek többsége is, vagy legalább sejti. Manapság szinte csak olyan habitusú és teherbírású emberek szegődnek el újsághoz, akik számot vetettek a várhatóan nehéz sorsukkal és a bizonytalan kilátású jövőjükkel.
Az egymással rivalizáló újságok (napi- és hetilapok) bérmunkatársai talán ezért is tartózkodnak a beszólástól a másik lapoknál dolgozó kollégáknak. Lehetnek köztünk világnézeti avagy aktuális politikai véleménykülönbségek, magától értetődő ízlésbeli és pénzkereseti különbségek, de egy – mondjuk úgy – a hétköznapi határon belül megtörténő cikkírói vagy szerkesztői hibából, kisebbfajta tévedésből nem kell, nem is méltányos nagy ügyet csinálni. „Spongyát rá!” – intézik el egy kézlegyintéssel a mindenkori Virág elvtársak (a Tanú című filmben, az ifjabbak kedvéért). Vannak azonban olyan napok és lapok, amikor és ahol egyszerre összejön egy nagyobb adag selejt. Az olvasó megveszi és elolvassa az újságot, és észre sem veszi a sok írás és betű között.
A „vájt szemű sajtókukac” azonban meglátja és megírja, még csak nem is ártó szándékkal.
A Népszabadság november 28-i, hétvégi számában, a második oldalon található Erős mondat rovatban Tüttő Kata szocialista politikus, egykori fővárosi, jelenleg XII. kerületi képviselő nyilatkozata olvasható. „Nem Papp László személyével van problémám, de én biztosan nem fogok semmi olyan szobrot támogatni, ami férfinak állít emléket úgy, hogy nőnek pedig nem.”
Tiszteletet érdemlő is lehetne a harcias feminista álláspontját hangoztató politikus állásfoglalása az adott szobor ügyében, részemről támogatnám is. Sajnálatos tény azonban, hogy az euroatlanti kultúrkörben évszázadok során elkészült emberszobrok 99,9 százaléka férfiakat ábrázol. Bajosan lenne elvárható tehát, hogy minden jövőbeli férfiszoborral egyszerre csináljanak egy női szobrot is, a „szent P. C.” (politikai korrektség) nevében. Például a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok Papp Laciéval párban, tegyük fel egy magyar bajnok női futballcsapat kapusát öntve bronzba. Vagy talán bokszolót a megözvegyült feleségével kettesben? Na nem, még ha támogatná is a hegyvidéki képviselő asszony.
De most következik a szerkesztő poénja! A negyedik oldal Lapszél rovatában arról ír a távirati iroda, hogy a fővárosi Kossuth tér melletti Olimpiai parkban ünnepélyesen felavatták Kéthly Anna szobrát. Az egykori szociáldemokrata országgyűlési képviselő, aki 1956-ban Nyugatra menekült a szovjet politikai terror elől, az életművéhez méltó bronzszobrot kapott az utókortól. Vajon megjelent-e az ünnepélyes avatáson az MSZP-s politikus Tüttő Kata? Megnyugodhatott volna: rendben van a liberálisok által elvárt „gender” arány. És tanulhatna is Kata a baloldali politikus Kéthly Anna bölcsességéből.
Bölcsességre a hírlapíróknak, publicistáknak is szükségük van. Ugyancsak az idézett, szombati lapszámban olvasható Megyesi Gusztáv szokásos heti jegyzete. A konyári utcáról felkapott és Pestre jutott hír, miszerint „a hajdúsági település Döbrögi típusú polgármestere egymaga dönti el, hogy kik kaphatnak ingyen tüzelőt, és kik nem kaphatnak”, érezhetően felkavarta a tárcaíró igazságérzetét.
Pedig ő maga is tudja, és írja meg a „kegyetlen” konyári elöljáró nyilatkozatából, hogy csak az „nem kap szociális tüzelőt, aki részegen hangoskodik, szemetel, tiszteletlen a hatósági személyekkel és az idősekkel, mindazok, akik dohányra és alkoholra költik a gyerekek után járó támogatást, valamint a bűnözők és szabálysértők”.
Na és, mi ezzel a baj? – kérdezhetnénk, a normális, netán vidéki Népszabadság-olvasókkal együtt? Pont ezeket kellene támogatni ingyenes tüzelővel az adófizetők pénzéből? Amíg a többiek dolgoznak és emberhez méltóan élnek, viselkednek?
És ha még rá lehet tenni egy lapáttal erre a bornírt, fővárosi kocsmában csiszolódott „véleményre”, a szerző megmondja a „tuti frankót” is: „Ezekben a hetekben az állami földárveréseken a szemünk láttára alakul ki az új nagybirtokos osztály; jövő nyárra a magyar róna egybefüggő uradalmakból áll majd, amire itt az idő viselkedésileg is felkészülni. (…) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a konyári polgármester pontosan azt várja el a szénigénylőktől, mint amit egy rendes XV. századi földesúr is elvárt a hűbéreseitől…”
Egy Ady Endre nevű, egykor volt költő, hírlapíró és publicista forog a sírjában.