Megcsináljuk?

Na, ezeknek tényleg ég a munka a kezük alatt, de meglehet, annyira, ahogy a bűnös lelkek állítják, hogy rögtön el is dobják. Mert lám, hivatalosan csak ma kezdődik a kampány – valójában már a választás másnapján –, de igen demokratikusan, a Demokratikus Koalíció szórólapja már tegnap a postaládámban volt. Mégpedig egy igen szimpatikus, szemüveges fiatalemberrel az egyik oldalán, alul pedig fáintosan odaírva: Gyurcsánnyal megcsináljuk!

Hát igen, mint általában, most is túllelkesedtem az egészet, elhamarkodottan megmámorosodtam, mert éppen szerelőt üldöz a család. Hörög a csap, hervadozik a zuhanyrózsa, dugulóban a lefolyó, de majd megcsináljuk. Gyurcsánnyal. Bár ez a többes szám, ez a megcsináljuk sántít picit, mert nem tudom, hogy ez a nagyszerű ember mit tud velem kezdeni, mit képes a segítségemmel megcsinálni. Amikor egyszer egyedül, önerőből kicseréltem a villanykörtét, országos Kiss-napok kezdődtek, szegény feleségem akkor az egyszer hitte el, hogy nem is ment olyan rosszul férjhez. Ugyan mit is tudnék ezzel a két rozsdás kezemmel meg futballban koptatott botlábaimmal az ezereszű ember segítségével megcsinálni? Alföldi gyerekként nem hogy a balatoni borokkal, még a homoki lőrékkel sem vagyok tegező viszonyban, neki meg papírja van róla, hogy a Balaton-felvidéken a lopó avatott mestere. Aztán a szakácstudományokban is otthon van, egyenesen briliáns a Gyurcsány a konyhában című opusa, na, legfeljebb krumplit pucolhatnék neki, és leshetném, mikor alszik meg a joghurt a szilvalekvár tetején.

Na meg a verekedés. Ha a suliban tantárgy lett volna az iskolai bunyó vagy a tanárverés, minden bizonnyal még most sem végeztem volna el Rákosi Mátyás messzi, de óvó szemeitől kísérve az általánost. Nem, egyik sem ment, erre a szavak hűséges vőlegénye, az igazmondó, tizenkét éve úgy megverette a fél Budapestet, hogy azóta is ezekre a szemkilövős időkre emlékszik az ország október huszonharmadikán, és nem ötvenhatra. Hát ebben is mester. Nagy. Olyan lovasrohamot vezényeltetett, hogy azt még a legendás Bugyonnij is megirigyelte volna.

De akkor már jócskán a választás után voltunk, s nem azt mondta, hogy vele megcsináljuk, hanem jóléti rendszerváltást ígért. És akkor is példamutatóan embere volt szavának, mert tényleg megtörtént, igaz, csak szűk családi és baráti körben. Pedig úgy volt, mint most is, hogy Gyurcsánnyal megcsináljuk, de aztán megfeledkeztek rólam, kihagytak belőle. Hiába hívom telefonon, járom sorra az osztrák bankokat, érdeklődöm, nem hagytak-e ott némi aprót, netán értékpapírt a nevemre, csak nem, illetve nein és nein a válasz. Van, ahol azt felelik, láttak erre magyar embert, nem is egyet, mindnek szegfű volt a gomblyukában, de Klein nevű nem volt közöttük, vagy ilyen névre nem nyitottak számlát. Hát akkor mi lesz így velem? Hogy nézek a velem együtt választók szemébe? Osztrák bankszámla nélkül még menetelni, éhezni sem lehet tisztességesen. Legfeljebb kóbor gyereket találhatnék a Szemlőhegyen – árvák és migránsok által felkapott környék –, és Gyurcsánnyal együtt leshetném, hogy mikor jön már végre a hegylakókra, szebb, tisztább, demokratikusabb, élhetőbb, boldogabb világ.

És persze számomra, családom számára is van remény: leszidjuk a tüdőbeteg csapot, felpofozzuk a bánatos zuhanyrózsát, kilőjük, kiszúrjuk a lefolyó hályogos szemét. Igen, Gyurcsánnyal megcsináljuk! De mit is?