Vélemény és vita
Megbocsátás és megbékélés
A közös keresztény hit nem szüntette meg a népek azonosságát, nyelvét, kultúráját, hanem megvilágosította, továbbfejlesztette.
Pünkösd ünnepe csöndesen meghúzódik húsvét árnyékában. Pedig milyen nagy a szükség a Vigasztalóra! Most három nagy bajunkra kérjük a vigaszt, aggodalmaink csökkentését. Ezek: az újkori népvándorlás, a demográfiai katasztrófa és a szomszéd népekkel való kapcsolatunk, azaz Trianon rendezetlensége. Földi bajok, de mindhárom erkölcsi kérdés is.
Az első két területen a kormány mindent megtesz, ami megtehető.A harmadikban sem tétlen. Az Európai Unióban régiónk országai csak együtt tudnak érdeket érvényesíteni. Ezért kormányszinten félretették a kétoldalú vitákat. De ettől még fel kell lépni például a történelemhamisítás ellen, ami már elveszítette (ál)tudományos alapjait, de még mélyen bent van a többségiek gondolkodásában.A románok több évszázada bizonygatják, hogy a dákok révén ők az őshonosak. A szlovák mítoszgyártás az ezeréves elnyomásért mér ránk büntetést. A múltat sem eltörölni, sem meghamisítani nem szabad. Örvendetes fordulat, hogy fellépett egy új, párbeszédképes történésznemzedék. Ők szakmai becsületüket nem áldozzák fel a hatalmi politika oltárán. Ez jó, de még nem hozza meg a megbékélést. Mást és másoknak kell tenni. Az egyházra és az egész közvéleményre, a civil lakosságra gondolok.
Az egyház: nemzetmegtartó erő; de nem csak nekünk, a többieknek is. Mi történik, ha két nemzet egymás ellen fordul? Akkor az egyháznak fékeznie kell. El kell kerülni, hogy jogos legyen Szent Pál feddése, aki a galatákat ostobának mondta. Meg kell értetni, hogy „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban”. Ezen a téren sok hiba történt. A legdurvább talán a Csángóföldön, ott az egyház a beolvasztás eszköze lett. Mindenki emlékszik arra, hogy Szlovákia megakadályozta, hogy a Magyar Köztársaság elnöke felszólalhasson a komáromi Szent István-szobor avatásán. Pedig épp szlovák bíboros, Korec érsek mondta: Szent Cirill és Metód művét Szent István folytatta. Sajnos, ez a kijelentés sem került be a köztudatba.A mai tömegtájékoztatás mindenkihez eljuttathatná a megbékélés híreit. De nem teszi.
Tudja a magyar közvélemény, hogy a szlovák és magyar püspökök 2006-ban kijelentették: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk”? Nem tudja. Szinte semmilyen sajtótámogatást nem kap ez az azóta is folyamatos munka.
A komáromi hídzárlat ellenére Szent István ma is összekötő kapocs. Áprilisban Erdő Péter bíboros Szent István-ereklyét adományozott a zsolnai Szent István-templomnak. Aznap a Tibériás-tónál történt csodálatos halfogásról szólt az evangélium, és Erdő Péter ebből vezette le a nemzetek kapcsolatára vonatkozó gondolatait. Péter apostol háromszori szeretetvallomására háromszor kapja meg a feladatot: legeltesd juhai-mat. Az összeset.
Az üdvösség szempontjából nincs különbség a népek között, de ez nem jelenti azt, hogy el kellene felejtenünk az anyanyelvünket, a szokásainkat, hogy a kereszténység valamilyen szürke, tulajdonságok nélküli tömegemberré tenne minket. Európa története is bizonyítja, hogy a közös keresztény hit nem szüntette meg a népek azonosságát, nyelvét, kultúráját, hanem megvilágosította, továbbfejlesztette azt. Pünkösd csodája mutatja, hogy Szent Péter beszédét megértették a különböző nyelvű hallgatók, de nem azért, mert elfelejtették a saját nyelvüket, hanem mert mindannyian a saját nyelvükön hallották ugyanazt az örömhírt.
A hallgatóság értette és örömmel fogadta ezt a szlovákul elhangzott tanítást.
A megbékélés nem csak a klérus vagy a hívők ügye. Mindenkiben fel kell kelteni a megbékélés igényét.
Évszázadokig jóban-rosszban együtt éltünk, majd az elmúlt jó két évszázadot elrontottuk. Ezért nem elég már a mosoly, a felszínes barátkozás. A rajtunk esett sérelmek mellett meg kell vallani hibáinkat is. Fel kell ismerni, hogy ma azt kérjük az utódállamoktól, amit annak idején megtagadtunk a tőlünk kérelmezőktől.
Visszahozható a korábbi egység? Már nem állami egységről van szó. Nem országokat, hanem embereket egyesítünk (Jean Monnet). Erre törekszik 2010 óta a Megbékélési Mozgalom. Alapelveit a Charta XXI. nyilatkozat tartalmazza. Huszonegyedik századi megoldást kínál a korábbi századok sebeire. Honlapunk, a Chartaxxi.eu jelzi, hogy a megoldás európai.
Az unió – mai roskatag állapota ellenére – keretet adott és ad a népek közötti megbékélésnek. „Chartatársak” most több mint hatezer-kétszázan vagyunk, köztünk ezren nem magyarok. Fizikai munkások és egyetemi tanárok, akadémikusok és újságírók, művészek és püspökök, számos ismert és ismeretlen név már letette a garast a megbékélés mellett.
Hatezer ember nem sok a régióban élő mintegy ötvenmillióhoz képest, de számos nagyhangú politikai szervezet örülhetne egy ekkora névsornak. A honlap révén az interneten is lehet csatlakozni hozzánk. A Kárpát-medence minden lakóját hívjuk, aki megbocsát és bocsánatot kér.
Hogy hova vezet mindez? Nem lehet mindent előre látni, hiszen ahogy Suenens, a belgák nagy bíborosa írta: „a vártalan a Gondviselés szabálya…”
Könnyű azonosulni a folytatással is:
„Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket.
Ez reményem forrása.
A remény embere vagyok: nem emberi érvek,
nem természetes optimizmus
táplálja bennem a reményt,
hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik
az Egyházban és a világban.”
Hiszem, hogy Közép-Európa útja a kiengesztelődés.
Csak a megbékélés biztosíthatja magunk, gyermekeink és unokáink jövőjét, a határon túli magyarok nyugalmát. Szeretettel hívunk mindenkit, hogy csatlakozzék hozzánk, de legfőképp hívjuk a Lelket, aki itt működik körünkben, az Egyházban és a világban.
Az első két területen a kormány mindent megtesz, ami megtehető.A harmadikban sem tétlen. Az Európai Unióban régiónk országai csak együtt tudnak érdeket érvényesíteni. Ezért kormányszinten félretették a kétoldalú vitákat. De ettől még fel kell lépni például a történelemhamisítás ellen, ami már elveszítette (ál)tudományos alapjait, de még mélyen bent van a többségiek gondolkodásában.A románok több évszázada bizonygatják, hogy a dákok révén ők az őshonosak. A szlovák mítoszgyártás az ezeréves elnyomásért mér ránk büntetést. A múltat sem eltörölni, sem meghamisítani nem szabad. Örvendetes fordulat, hogy fellépett egy új, párbeszédképes történésznemzedék. Ők szakmai becsületüket nem áldozzák fel a hatalmi politika oltárán. Ez jó, de még nem hozza meg a megbékélést. Mást és másoknak kell tenni. Az egyházra és az egész közvéleményre, a civil lakosságra gondolok.
Az egyház: nemzetmegtartó erő; de nem csak nekünk, a többieknek is. Mi történik, ha két nemzet egymás ellen fordul? Akkor az egyháznak fékeznie kell. El kell kerülni, hogy jogos legyen Szent Pál feddése, aki a galatákat ostobának mondta. Meg kell értetni, hogy „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban”. Ezen a téren sok hiba történt. A legdurvább talán a Csángóföldön, ott az egyház a beolvasztás eszköze lett. Mindenki emlékszik arra, hogy Szlovákia megakadályozta, hogy a Magyar Köztársaság elnöke felszólalhasson a komáromi Szent István-szobor avatásán. Pedig épp szlovák bíboros, Korec érsek mondta: Szent Cirill és Metód művét Szent István folytatta. Sajnos, ez a kijelentés sem került be a köztudatba.A mai tömegtájékoztatás mindenkihez eljuttathatná a megbékélés híreit. De nem teszi.
Tudja a magyar közvélemény, hogy a szlovák és magyar püspökök 2006-ban kijelentették: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk”? Nem tudja. Szinte semmilyen sajtótámogatást nem kap ez az azóta is folyamatos munka.
A komáromi hídzárlat ellenére Szent István ma is összekötő kapocs. Áprilisban Erdő Péter bíboros Szent István-ereklyét adományozott a zsolnai Szent István-templomnak. Aznap a Tibériás-tónál történt csodálatos halfogásról szólt az evangélium, és Erdő Péter ebből vezette le a nemzetek kapcsolatára vonatkozó gondolatait. Péter apostol háromszori szeretetvallomására háromszor kapja meg a feladatot: legeltesd juhai-mat. Az összeset.
Az üdvösség szempontjából nincs különbség a népek között, de ez nem jelenti azt, hogy el kellene felejtenünk az anyanyelvünket, a szokásainkat, hogy a kereszténység valamilyen szürke, tulajdonságok nélküli tömegemberré tenne minket. Európa története is bizonyítja, hogy a közös keresztény hit nem szüntette meg a népek azonosságát, nyelvét, kultúráját, hanem megvilágosította, továbbfejlesztette azt. Pünkösd csodája mutatja, hogy Szent Péter beszédét megértették a különböző nyelvű hallgatók, de nem azért, mert elfelejtették a saját nyelvüket, hanem mert mindannyian a saját nyelvükön hallották ugyanazt az örömhírt.
A hallgatóság értette és örömmel fogadta ezt a szlovákul elhangzott tanítást.
A megbékélés nem csak a klérus vagy a hívők ügye. Mindenkiben fel kell kelteni a megbékélés igényét.
Évszázadokig jóban-rosszban együtt éltünk, majd az elmúlt jó két évszázadot elrontottuk. Ezért nem elég már a mosoly, a felszínes barátkozás. A rajtunk esett sérelmek mellett meg kell vallani hibáinkat is. Fel kell ismerni, hogy ma azt kérjük az utódállamoktól, amit annak idején megtagadtunk a tőlünk kérelmezőktől.
Visszahozható a korábbi egység? Már nem állami egységről van szó. Nem országokat, hanem embereket egyesítünk (Jean Monnet). Erre törekszik 2010 óta a Megbékélési Mozgalom. Alapelveit a Charta XXI. nyilatkozat tartalmazza. Huszonegyedik századi megoldást kínál a korábbi századok sebeire. Honlapunk, a Chartaxxi.eu jelzi, hogy a megoldás európai.
Az unió – mai roskatag állapota ellenére – keretet adott és ad a népek közötti megbékélésnek. „Chartatársak” most több mint hatezer-kétszázan vagyunk, köztünk ezren nem magyarok. Fizikai munkások és egyetemi tanárok, akadémikusok és újságírók, művészek és püspökök, számos ismert és ismeretlen név már letette a garast a megbékélés mellett.
Hatezer ember nem sok a régióban élő mintegy ötvenmillióhoz képest, de számos nagyhangú politikai szervezet örülhetne egy ekkora névsornak. A honlap révén az interneten is lehet csatlakozni hozzánk. A Kárpát-medence minden lakóját hívjuk, aki megbocsát és bocsánatot kér.
Hogy hova vezet mindez? Nem lehet mindent előre látni, hiszen ahogy Suenens, a belgák nagy bíborosa írta: „a vártalan a Gondviselés szabálya…”
Könnyű azonosulni a folytatással is:
„Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket.
Ez reményem forrása.
A remény embere vagyok: nem emberi érvek,
nem természetes optimizmus
táplálja bennem a reményt,
hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik
az Egyházban és a világban.”
Hiszem, hogy Közép-Európa útja a kiengesztelődés.
Csak a megbékélés biztosíthatja magunk, gyermekeink és unokáink jövőjét, a határon túli magyarok nyugalmát. Szeretettel hívunk mindenkit, hogy csatlakozzék hozzánk, de legfőképp hívjuk a Lelket, aki itt működik körünkben, az Egyházban és a világban.