Megállt az ész

Egy érett korúnak számító (azaz: nyugdíjazás előtt álló), belbudai illetőségű magyar hölgy nemrégiben vakmerő utazásra szánta el magát: január vége felé átkelt a fagyos, jeges, motorfüstös főváros egyik feléből a másikba. Nem olyasféle történet ez, amilyen Verne Gyula 1883-ban írt, A makacs Keraban című regényének hőséé volt egykoron, aki, mi­után nem volt hajlandó megfizetni az átkelés díját a Boszporuszon, inkább körbeutazta a Fekete-tengert, hogy negyvennapi kalandos utazás végén visszaérkezzen a Boszporusz túlpartján levő házába.

A mi hősünk akadálytalanul áthajtott autójával a Lánchídon – amit meg sem tehetett volna a hídpénz leróvása nélkül, egészen 1870-ig, amikor megszűnt a fizetési kötelezettség. Úti célja nem a Fekete-tenger gyöngyszemeinek – a török Trabzonnak (Trapezunt), az orosz cári Szuhuminak, Szocsinak, Jaltának és Odesszának, a román Konstancának és a bolgár Várnának – meglátogatása volt, hanem a Budapest VIII. kerületi Ortopédiai Klinikájának felkeresése. Évenként egyszer kell megtennie ezt a próbát, a krónikus csontritkulásának (oszteoporózis) kontrollja miatt.

A hölgy hamar talált egy szabad parkolóhelyet a nagy kiterjedésű, történelmi múltú épületekkel körbevett Ludovika tér északi, kórház felőli oldalán, a Korányi Sándor orvos-professzorról elnevezett utcában. Jóleső érzéssel elfoglalta, és mint az informális-digitális-abnormális korszak embere, lerótta az ott tartózkodásának díját a mobiltelefonjával. Ezt követően besétált az intézménybe, óvatosan a krónikus betegsége és csúszós-jeges útfelület miatt.

Visszatérve kedvelt gépkocsijához, úgynevezett Mikulás-csomagot talált a szélvédőn. Először azt hitte, hogy még a karácsonyi Télapó megkésett ajándéka, de csak egy pillanatig, mert tudta, hogy az ilyesmi nem az szokott lenni. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. levele volt benne a mellékelt sárga csekkel, amellyel meg kell fizetnie 265 forint várakozási és a 3180 forint pótdíjat – összesen 3445 forintot – a nevezett intézménynek.

Elcsodálkozott ezen, mert az ő szokása szerint pedig azonmód megkezdi a parkoltatás díját a mobiljával. Utóbb kiderült, hogy nem azzal volt baj, hanem hogy az általa elfoglalt, 3087-es számú zóna tarifája nem egyezett az ő által korábban használt 3086-os, szomszédos zóna tarifájával. Így keletkezett 90, azaz kilencven forint különbség óránként a hölgy javára – és a cég kárára – e tévedés miatt. Egy óráig sem tartott a távolmaradása, nem lehetett szándékos a „tévedése”, évek óta ugyanazt a zónát használta a mobil telefonjával. Bizonyíthatóan benne van a gépében.

A rejtély nyitja, hogy a józsefvárosi cég időközben megváltoztatta a zónahatárokat, azonban erről nem tájékoztatta sem elektronikus úton, sem máshogyan az ügyfelét. Ez a dolog nyitja! A nem éppen „nyeretlen hétéves” hölgy nem nyugodott bele a történtekbe: levelezésbe kezdett az igazáért. Egyelőre visszapattant, a többit majd meglátja. Van az esetre jogorvoslat!

Karinthy Frigyes megírta könyvében, az Így írtok ti címűben Jules Verne fantasztikus kalandregényének kacagtató parafrázisát (A csömöri úttól egészen a Filatori-gátig). A bizarr történet Zuglóban játszódó epizódjában Sanssou tábornok és hű inasa észreveszi a Stefánia út és Lókupec utca sarkán lakó bennszülötteket, „borzadva nézik a lovakon és struccokon ülő sötét, hujrá!-zó alakokat. – Absteigen, ode’ zahlen! – hangzik el egy vészteljes hang” – így írja Karinthy. Magyarul: – Leszállnak, vagy fizetnek! Mármint a villamosról. Fizetni most is ilyen módon kell Pesten? Vagy csak a Józsefvárosban?