Ludwig Emil

Vélemény és vita

Lélekhalászok

Majdnem egy egész hétre kitelepültek a szcientológia magyarországi művelői a Széll Kálmán térre

Keddtől vasárnap délutánig kitartott a jámbor lelkek halászata és a lelki-szellemi kútmérgezés Buda egyik legnépesebb közlekedési gócpontjában, ahol egy átlagos hétköznapon több tízezer ember is megfordul, munkába, iskolába, majd vissza, hazafelé jövet.

Egy jókora nagyságú, kanárisárga műanyag sátor védelme alatt mázsaszám feküdtek asztalokon a különféle, színpompás borítású füzetek és zsebkönyvek, drága nyomdai termékek; a sürgölődő, járókelőket megállító sárga kabátos asszonyok kézből kínálták az ingyen cuccot. A világszerte hírhedett szcientológia nevében, érdekében folyt a potya osztogatás, a sátor oldalánál tartósan leparkolt – ugyancsak sárga színű – furgon oldalán fekete betűs felirat hirdette cégük reklámját. Jó hír a sok rosszból, hogy a megszólított járókelők közül sokkal többen egyből elhárították a kézből kínált brosúrákat, mint ahányan kíváncsiskodni kezdtek volna a potya ajándék felől. Magam is az előbbiek közé tartoztam, és nem éppen barátságos beszólással viszonoztam az egyik nyomuló, sárgakabátos nő kedveskedését, aki ezután egyből begorombult. Később, a Fény utcai piac megtermékenyítő gondolatai közegében, megbántam: nem jól csináltam a dolgot.

Ezért a következő napon egy másik, kedvesebben sürgölődő asszonyhoz fordultam információért, és hálálkodva elfogadtam tőle néhány kisebb formátumú meg egy száztíz oldalas, nagy alakú ismertető füzetet a Szcientológia globális világáról. Hadd tudjam meg, hol tartanak a szélhámosságban, alattomos lélekmérgezésben.

Ma már világszerte ismert a hiszékenység vámszedőinek tevé­keny­sége, a tudatlan áldozataik behálózása, az egyháznak aligha nevezhető szekta beépülése a társadalmakba. Ügynökei, titkos munkatársai mindenütt ott vannak, ahol pénzt, pozíciót, befolyást szerezhetnek, a kereskedelemtől az ügyvédi munkáig, idegenforgalomtól az adótanácsadásig, az energiaforrásoktól a kommunikációig, oktatási, tudományos, kulturális és művészeti pályákon, orvosi és egészségügyi munkakörökben. Előfordult, hogy kormányhivatalokba is beférkőztek, információkat szereztek, hozzájutottak az ott dolgozók érzékeny személyi adatai­hoz, ismeretséget kötni velük minél több értékes információért.

A vallás- és rítusszerűen működő, globális hálózat az élet szinte minden területére kiterjedt. Milliárdos vagyonokat felhalmozott veze­tőik irányítják a rendszert, nyilvántartják a befektetéseik, pénzügyi üzelmeik hozadékát. Pénz pénzt fial, amelyből mindenkinek jut valamennyi, ha nekik dolgoznak. Mindez hasonlít a kapitalizmus több száz éves világrendszeréhez is, azonban a szcientológia „tudománya” és elterjedése időben sokkal közelebbről ered.

Egy Hubbard nevű amerikai utazó 1950-ben jött rá arra, hogy ezeket a lehetőségeket egy világméretű hálózatba lehet szőni, egy áltradicionális egyház, hitvallás formájában. Elnevezte szcientológiának az ógörög eredetű, valójában rabulisztikát – a „tudásról való tudás” hókuszpókuszát –, amiből a „nagy buli”, a buta, tanulatlan és óvatlan ügyfelek rafinált „lehúzása” lett. Felmérhetetlen mennyiségű pénz vándorolt át tőlük Hubbard zsebébe, intézményei trezorjába az elmúlt fél évszázad alatt.

Ez idő szerint Európában Dániá­ban, Angliában, Oroszországban, Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon van székhelye a szcientológiának, Budapesten, a Váci úton. A magyar állami hatóságok, úgy látszik, végre megelégelték a szekta gyanús, bűnös üzelmeit, és összehangolt rendőrségi, pénzügyi akcióban lecsaptak az intézményre. Több teherautónyi papíralapú titkos dokumentumot, iratot, számítógépet, elektronikus adattárolót foglaltak le a nap folyamán.

„Vajon mi lehet az iratokban? ­Miért rohangásztak olyan kétségbeesetten egész nap a székház körül a szekta vezetői?” – tette fel a kérdést az egyik napilap újságírója. A hatósági razzia a következő napon is folytatódott, ötven-hatvan rendőr, a pénzügyőrség és az adóhatóság egyenruhás szakemberei dolgoztak a kordonnal körülkerített székházban.

Az összehangolt akciónak már volt előzménye: tavaly decemberben a Nógrád megyei Garábon, a szcientológusok birtokolta ottani központban is tartottak házkutatást rendőrök, két ízben is bűncselekmény gyanúja miatt, ugyanakkor a „cég” nyíregyházi missziójában. A bűncselekmények feltárásában részt vett az Adatvédelmi Hatóság is, a vélhetően számos, személyiségi jogokat sértő adatszerzés, -tárolás miatt.

A néhai Hubbard működése az Egyesült Államok kormányának is „kavics volt a cipőjében”. Nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a szcientológiát. Emiatt átköltöztek Európába, hátrahagyva mindössze két irodát, New Yorkban és Los Angelesben. A minapi, Váci úti nagy razzia egy mérges darázsfészek kifüstölésére emlékeztetett. Máris észrevehető a kemény csapás okozta, propagandaízű átrendeződés a szcientológia hétfejű sárkány mivoltában: a Széll Kálmán téren felállított sátor alá kiszállították a megmaradt propagandaanyagokat, hogy a munkatársaik segítségével tovább terjeszthessék az agyfertőzést.

Többször is látva a múlt héten folytatott ingyenosztogatást, felmerült fel bennem a kérdés: vajon melyik volt az a fővárosi vagy kerületi önkormányzati hatóság, amely területfoglalási engedélyt adott ki erre a disznóságra?