Leegyszerűsítők

Állatorvosi lónak is nevezhetnénk, hiszen egészen tisztán és lecsupaszítva hozza azt a mondanivalót, amit a kormányoldallal nem szimpatizáló, liberális szemléletű újságírók sulykolnak nagyjából nyár eleje óta.

„Augusztusban teljesen leállt a kormánypárt működése. Az egyetlen téma, amit még a nyári szabadságolások alatt sem hagytak elsikkadni a fideszesek, a menekültügy volt” – kezdi okfejtését Spirk József. Ez azt sugallja, hogy a kormánypártok az uborkaszezonban otthagytak csapot, papot, gyakorlatilag nem dolgoztak, csak beszéltek egy ügyről, ami történetesen a bevándorlásügy, ezt kellett „életben tartaniuk”, illetve ez az a téma, amit sikerrel „pörgettek fel”, s ennek köszönhetően növelték és stabilizálták a támogatottságukat. Az írás arra fut ki, hogy ez a kommunikációs machinálás visszaüthet, hiszen jelentősen megnövelte az emberek elvárásait, s ennek csak komoly nehézségek árán tud majd megfelelni a kormányzat.

Azt most hagyjuk, hogy az állítások már csak azért sem igazak, mert a Fidesz még csak a kommunikációját sem korlátozta kizárólagosan a bevándorlással kapcsolatos helyzetre, s a szerző megfeledkezett a nyáron folytatott eredménykampányról: „A magyar reformok működnek” – talán a kedves olvasók találkoztak vele. A probléma igazából az, hogy nem kommunikációs machinációról van szó. Vannak itt hús-vér emberek, akik úgy lépik át Magyarország határait, hogy nem rendelkezünk róluk alapvető információkkal. Mert nem osztanak meg velünk semmit. Ezek a napjában ezrével érkező és távozó emberek azonban elfelejtik továbbá, hogy Magyarországnak nem csupán joga, de legelemibb érdeke is, hogy tudja és kontrollálja, kik és miért lépik át a határait. Erre hívja fel a figyelmet Török Gábor is: „Vajon államnak nevezheti-e magát egy ország, ha képtelen ellenőrizni, hogy kik lépnek be a területére?” – teszi fel a kérdést.

Ezentúl a bevándorlás problémájával nagyon sokan személyesen is találkozunk, s tagadhatatlan, hogy sokaknak nehézséget, sőt valós veszélyt okoz, gondoljunk csak a debreceni zendülésre, a kiskunhalasi afférra és Keleti pályaudvari tüntetésekre.

A probléma tehát valós, nem megkérdőjelezhető, nem csupán kommunikációs lufi.
Tehát ugyan mivel mással foglalkoznának a kormánypártok, amikor azonosítatlan és illegális bevándorlók érkeznek az országba, mint a migrációval?

Szúrópróbaszerűen belenéztem néhány júniusi, júliusi és augusztusi tévéhíradóba. Öt csatorna híradóit nézegetve egy olyat sem találtam, ahol ne lett volna szó a témáról. Ezek után rákerestem az Indexen a „menekült” kifejezésre. Csak augusztusban 298 olyan cikk jelent meg, amelyben ez a szó szerepelt. Tehát ha elfogadjuk, hogy az egész csak kommunikációs trükk, akkor ők is cinkosok voltak. Ők is segítettek életben tartani a témát a parlamenti pártokhoz hasonlóan, hiszen az ő közleményeik jelentős része is a bevándorlás tematikája körül forgott. Melyik párt teheti hát meg ilyen helyzetben, hogy fő kommunikációs témája ne a bevándorlás legyen?

A kiindulópont egyszerű. Vagy az, hogy a problémát csak mesterségesen pumpálják fel egyes politikai szereplők, vagy pedig az, hogy mindenféle értékítélettől elrugaszkodnak, csak a népszerűségüket kívánják kozmetikázni, s ennek fényében kezelik a helyzetet. Úgy tűnik, hogy eleinte az első verzió érvényesült a kormánnyal szemben kritikus sajtóban, s egyértelműen ezt osztotta a baloldali ellenzék is. Később rájöttek, hogy ez hiba volt. Egy szocialista képviselő a héten a Népszabadságnak elismerte, hogy „a baloldal alábecsülte a menekültügyet”.

Rossz választ adtak a „mi a helyzet?” – kérdésre, ennek fényében pedig a teendőket is rosszul határozták meg. A helyzetleírásuk a kormányzat által jelzett probléma tagadása volt, amelyet azonban egyre érzékelhetőbb tények támasztottak alá. A kormányoldal a lehető leghamarabb igyekezett válaszolni a problémára. Ez megtestesült különféle intézkedésekben és természetesen kommunikációban is, ami fontos, sőt elhagyhatatlan része a politikának. Nem érdemes tehát egy politikai szereplőt kritizálni azért, ha beszél is, függetlenül attól, hogy milyen minőségű a kommunikációja.

Mára a vita új fordulatot vett, a liberális sajtó és a különféle liberális szervezetek helyzetleírása a migránsok sorsára koncentrál, illetve egyenesen értéknek tekinti, ha sokan érkeznek Európába, s meglelik a helyüket kontinensünkön. Ezzel együtt szavazathajhászatnak bélyegzik, ha egy politikai szereplő másként vélekedik, s véleményének hangot ad.

Valójában nem ilyen egyszerű a politikusok lélektana, s jól látható, hogy egy komoly értékvita bontakozott ki a migráció kérdése körül. A liberálisokéval vetekedő álláspont az államiság már említett problematikáján felül főként Európa hagyományaira hivatkozik, s azt állítja, hogy olyan tömegek is dörömbölnek Európa kapuin, amelyeknek értékei, kultúrája nem kompatibilis ezekkel az európai hagyományokkal, értékekkel.
Tagadhatatlan tehát az értékvita megléte, amely mellett a pártoknak természetesen oda kell figyelniük a választópolgárok igényeire, problémával kapcsolatos elképzeléseire, nélkülük ugyanis sehol nem lennének. Ha tetszik, ha nem, ez a politikai rendszer kiküszöbölhetetlen velejárója, amely hatással van a politikai kommunikációra is. Gyengécske próbálkozás tehát a liberális sajtó részéről, hogy a kormánypártok csupán beszélnek a bevándorlás problémájáról és csak a szavazatmaximalizálás hajtja őket.