Könnyűparasztok lázadása

Bár, ha tartom magam az Év könyve díjjal tavaly elismert kötet szerzője, Péterfy Gergely Nol.hu-n január elején megjelent intelmeihez, jól teszem, ha trágyaszagúként viselkedem. Mert hát a jeles író nemes egyszerűséggel, a híres liberális tolerancia jegyében, levidékizett csaknem egy teljes országot.

„A vidék (amelyet metaforaként használok, tehát nem a vidéken élő embereket értem alatta, hanem egy világképet és mentalitást) mint a nemzeti identitás őrzője lép fel a többnyelvű, kevert kultúrájú, divatmajom, festett körmű, epilált, újító, ősei hitétől elfordult, képmutató, melegházas, elfajzott és idegenek szokásait átvevő város ellen. A vidék őszinte és romlatlan, a város színlel és romlott. Az csal. A vidéki heteroszexuális, a városi homár. Bla-bla-bla satöbbi, satöbbi, satöbbi. (...) A rendszerváltás óta először, 2015-ben valóban generált az országba egyfajta csoportidentitást, ami szélesebb körű, mint a korábban kipróbált Európa-ellenesség, liberálisgyűlölet, elmúltnyolcév és cigányellenesség. Szinte csak a náci idők antiszemitizmusával mérhető össze. Ebben az értelemben ma csak az a magyar, aki fél a menekültektől és gyűlöli őket. Aki nem fél és nem gyűlöl, az nem része a nemzetnek. Aki nem vesz részt a félelem/gyűlölet narratívában, aki nem lép be terjesztői szinten az identitásbizniszbe, az ellenség. A Fidesz által generált nemzeti identitás (hibrid identitás) legnagyobb baja azonban az, hogy paranoid.”

Igen, paranoid az identitásunk, és egyáltalán, paranoidak vagyunk mindahányan, és kollektíve parasztok, mondja a mester, aki nemes liberálisként természetesen fellép minden kollektív megbélyegzés ellen. Vátesznek lenni persze kimondottan költői feladat, s a magyar írástudóktól sosem állt távol ezért vagy azért ostorozni népüket-nemzetüket, bár nem azért – mint esetünkben –, mert nemzet akart maradni. Nem. Most Péterfy mester, a lélek mérnöke, a nemzet lelkiismerete is ostort ragadott – bár bársonyosat, elvégre igazi humanista –, hiszen a legjobbak – köztük ő is – már látják, hogy milyen ósdi a nemzet-haza-család lábszagú hármasa, és milyen bugris, aki a szent globalizáció korában még mindig nemzetben gondolkodik. Így aztán azt is megfogalmazza, hogy mi, vidékiek rendre fantomellenfeleket – EU, bankok, IMF – fabrikálunk magunknak, leragadunk a Vadkeleten.

De kérdem én, a nyakas, kálvinista cívis őseim nevében is: miért baj az, ha nem tetszik az unió – nem a szovjet, az sem tetszett – néhány eszement ötlete? Maradva paraszti voltomnál, miért nem nevelhetek például moslékon, mint kétezer év óta mindig, disznót akár a nyolcadik emeleti panelban is? Ez nem fér bele a liberálisok által meghúzott körbe, egyéni szabadságjogaimba? Persze, a moslékolást nem csak a magyarnak tiltja Brüsszel, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy most, a szilveszteri kölni asszonyvadász hajcihő után mikor ülnek be az unió parlamentjébe leragasztott szájjal az író úr liberális elvtársai, Vörös Danyék utódai, tiltakozva a német sajtószabadság még konzervatívok számára is arcpirító, érthetetlen megregulázása ellen. És az IMF meg a bankok. Velük csak annyi a bajunk, hogy nem mi választottuk őket, mégis ők akarnak irányítani. Vajon miért populista gazemberség az, ha egy kormány nem nekik, hanem elbutított választóinak akar megfelelni?

Bár meglehet, magas ez nekünk, s ha teheti, a nagyok dolgába ne ártsa bele magát az ember. Lehetőleg kussoljon, maradjon eredendően buta – már ha magyar paraszt ősei vannak –, elég, ha annyit ért az életből, hogy a munkahelyén melyik csavart kell meghúznia, a többit meg a hatalmasok és a velük szövetséges véleménydiktátor-osztály tagjai elvégzik. És most már azt is érteni vélem – bár ezt onnan, föntről még meg kell erősíteni –, hogy miért élnek még mindig közöttünk, nyeles bunkók között, a felvilágosultak. Pedig egyik dicső eszmetársunk és vezérük megmondta: el lehet menni ebből az országból!

Eleinte azt hittem, hogy a vakok között a félszemű a király örök igazsága okán tartanak ki hősiesen, ám aztán rájöttem, hogy itt csupa gyönyörűség az életük. Elvégre kimondták: a másság szép, a másság gyönyörködtet. Hát egész nap nem tesznek mást, mint folyamatosan gyönyörködnek. Élvezik a sok büdös gyökér, ganészagú bunkó látványát.

Éppen ezért, drága író úr, engedje meg nekünk – akár hálából a gyönyörködésért –, sunyi, csökönyös parasztoknak, hogy emberek maradhassunk. Magyarok, kicsik, névtelenek, kárörvendők, rosszak, irigyek, lusták, buták, kicsinyesek, szervilisek, haszonlesők, megtéveszthetők, talpnyalók, kulákok, munkahalogatók. Esendők. Éljünk és haljunk – mindkettőt természetesen csak az önök engedélyével.