Nem ám csak legyintve, csintalanul pofozkodva, hanem úgy, amikor levegőért kapkodva csak fogtörmeléket és vért érez a szájában? Úgy felülről, ököllel kegyetlenül arcra ütve, amikor Ön a kedves barátnak keres otthonában vendégpapucsot? Esetleg etetnek meg Önnel felnőttkorban is olyat, amit nem szeretne, mert egyesek jobban tudják, hogy Önnek mi ízlik? Barátilag, családilag, szövetségileg?
Barack Obama mostani elnöki klimaxturnéján ezzel kedveskedik a világnak. A távozó amerikai elnök ma érkezik Londonba. Találkozik David Cameron brit miniszterelnökkel. Ékes nyelvezetű cikke már e sorok olvasásakor megjelent a szigetország médiájában, s este a királyi párral vacsorázik. Mindenhol „finoman és nyomatékosan” közli vendéglátóival, hogy mit akar az Egyesült Államok, és nekik mi is a dolguk ez ügyben. Erzsébet királynőnél közben talán jobb keze kisujját is kinyújtja a teáscsésze körül matatva – valami ilyesmi szokásról, etikettről papolt neki a nagykövet, ahelyett, hogy gyorsan hozta volna a műanyag poharas hosszúkávét.
Mit akar Washington? Azt szeretné, ha „brit történelmi szövetségesei” maradnának az Európai Unióban. Már Obama vizitje előtt nyolc korábbi amerikai pénzügyminiszter üzent Londonnak, s tette nyilvánvalóvá az ukázt: a britek ne szórakozzanak a népszavazással, mert akkor a Nagy Testvér fog velük szórakozni. Ez nem fenyegetés, csak miheztartás végett mondják a júniusi népszavazás előtt. Barátilag, angolszászilag, szövetségileg.
Cameron hallgatott. Offshore-ügyben egyébként is túl sokat beszélt, meg aztán tapasztalt politikus, neki is feltűnhetett, hogy miért éppen tekintélyes amerikaiak nincsenek a kiszivárogtatott panamai iratok főszereplői között. Az esedékes 007-es is elmagyarázhatta neki: tudja, ki a titokgazda.
Boris Johnson, London polgármestere nem véletlenül reagált még Obama érkezése előtt a The Daily Telegraph című lapban: „Nincs még egy ország a világon, amelyik olyan hisztérikus éberséggel őrködik saját szuverenitásán, mint az Egyesült Államok, az amerikaiak sohasem vetnék alá demokráciájukat egy olyan rezsimnek, mint az EU.” A konzervatív politikus, a párt jelen állás szerint következő vezére – Cameron már arcot szépít és kárt takarít leginkább – nem kertel: „felháborító és égbekiáltó képmutatásnak” tartja, hogy Obama a további brit EU-tagságot pártolja, beleavatkozik abba, amihez az ég egy adta világon semmi köze.
Barack Obama leköszönő amerikai elnök minap kezdődött elnöki klimaxturnéja erről szól. Talán azért, hogy Hillary Clintonnak szavazatokat teremtsen, talán lobbista utasításra, talán úgy általában tisztázni a világban, hogy ki oszthatja a lapokat. Szaúd-Arábiába szerdán érkezett az amerikai elnök. A térségben papírforma szerint a szaúdiak a legkészségesebb szövetségesek, főleg hogy Izraellel most „feszkó” van - nem véletlen, hogy Obama a washingtoni atomcsúcson feltűnően nem barátkozott a sokadik tengerentúli „béketervet” elvető Benjamin Netanjauval. „Bibi” már nem volt jó haver, ez az ügy reményei szerint Hillaryra marad.
De vissza Rijádba: a Fehér Háznak nem tetszik, hogy a sejkek nem teljesen az ő kottájuk szerint játszanak. Nem véletlen a kiszivárogtatás: Obama nyíltan megzsarolta a szaúdi vezetőket, hogy amennyiben nem teljesítenek, akkor előveszik szeptember 11. ügyét. A terrortámadás tizenöt éve történt, miért most merül fel a felelősség? Miért most vetik fel, hogy Washingtonban akár törvényt is hozhatnak arról, hogy a sejkek fizessenek kártérítést az áldozatok hozzátartozóinak? Persze csacsi ügyvédlogika ez, nem a bűn a fontos, a pénzzel kell zsarolni. Mert az természetes a világ legdemokratikusabb, az emberi jogok betartásában, a migránsok integrálásában és a fekete amerikaiaknak legfeljebb elnöki szinten való integrálásában élen járó országában. Az, hogy van szaúdi szál, mit szál, egy marha nagy, agyoncsomózott kötél a terrormerényletekben, abban a pillanatban lényegtelen, ha Rijád nem hepciáskodik. Most azt teszi: Szíria kérdéseiben azután is külön utat jár, hogy Washington megkötötte alkuját Moszkvával, ráadásul a legnagyobb olajtermelő államok minapi csúcsán sem azt a menetrendet követte, amit a tengerentúlon szeretnének. Eddig az volt a terv, hogy a többlettermelésből fakadó alacsony árakat az oroszok, irániak és venezuelaiak rendszabályozására használják. Most viszont szemmel láthatólag más a terv: ilyen-olyan egyezség kell, ráadásul az amerikai olajiparnak is kellene egy „löket”, hiszen például Hillarynak is van kampánykasszája.
Hétfőn Obama már Hannoverben lesz: Cameron után a német, a francia és az olasz vezetővel találkozik. Ellátja őket „tanácsokkal” a Brexit, a migránsinvázió kapcsán, talán még megígéri, hogy együtt reggelizik egy viszonylag jó arcú szír menekülttel a Fehér Ház hátsó udvarának oldalkertjében. De azt mindenképpen az uniós vezetők értésére hozza, hogy most az van, „hogy gyenge Európai Unió és erős Amerika van”, s a szabadkereskedelmi szerződés feltételei bizony ebből következnek. Meg tessék elfeledni az önálló egyesült európai haderőt is, külpolitikailag meg Oroszország és Kína amerikai buli, alkalmazkodni tessék.
Sajátos kapuzárási pánik a novemberi elnökválasztás előtt Obama csendőrturnéja? Az is biztosan, az embert nyilván vonzza, hogy majd egyszer elnöki könyvtárat nevezzenek el róla, mert kemény volt, netán felkerüljön ötven év múlva az egydolláros bankjegyre. Obama ráadásul fiatal ember, ezután is kell valamit csinálni, jó, ha teljesíti még gyorsan, különösebb tét nélkül valamelyik lobbista óhaját.
Tulajdonképpen mindez mindegy is. Az érdekes az, hogy mi miképpen viszonyulunk ehhez. Londonban, Brüsszelben és igen, Budapesten is.