Vélemény és vita
Kis görög számtan
Úgy tűnik, már az Isten sem menti meg Görögországot az újkori, immáron harmadik mentőcsomagtól.
Ez alkalommal mintegy 86 milliárd eurótól, amelyet három évre kell beosztani Athénnak. S amelyből első részletként szinte azonnal meg is kapott 13 milliárd eurót, hogy az irdatlan adósságából az éppen aktuálissá váló kötelezettségeit rendezze: mindenekelőtt az Európai Központi Bank felé augusztus 20-án esedékessé vált 3,4 milliárd eurós államkötvény-visszavásárlást. További tízmilliárdból pedig a bankokat kell feltőkésíteni, amit rövidesen egy harmadik részlet is követhet – ha a hitelezők, azaz Európa úgy ítéli meg, nincs fennakadás a vállalt reformok, megszorítások kivitelezésében.
Eddig a látható és hallható nyilvános „iskolai előadás”, ám a színfalak mögötti részletekről mindig csak a név nélküli, a tűzhöz közeli források elejtett megjegyzéseiből lehet következtetni. Bármilyen is volt az a beszélgetés, a hebrencs, de ambiciózus görög fiú ismét csak beadta a derekát az osztályfőnöknek. Igaz, kapott jó néhány pluszfeladatot is, az osztálytársai fújnak rá, és legszívesebben kitagadnák, ő – remélhetően – tudja a tutit, és még szót is fogad. Egyelőre biztosan.
Az ugyanis egyre világosabban látszik, hogy Ciprasz a fél évvel korábbi önmagához képest ma már, száznyolcvan fokos fordulatot téve, inkább saját, a parlamenti győzelmét elősegítő pártjával, a baloldali Szirizával is szembemegy – akár annak árán is, hogy kormánya megbukik –, de nem meri elképzelni Görögországot euró nélkül és Európát az unió nélkül. Ahogyan a szigorú tanárok sem. Németországból gyakran és látványosan, Hollandiából ritkábban figyelmeztetik az évek óta adósságcsapdában vergődő dél-európai padsorban ülőket. Az osztályfőnök és a tantestület leginkább saját korábbi döntései helyességét szeretné igazolva látni, és őrizni az osztályközösséget, amely bár soha nem volt tökéletes, de ilyen sérülékeny sem.
A színfalak mögött zajló események azonban már nem a jól vagy éppen rosszabbul tanuló tagállamok közötti késésekről, tartozásokról és nézeteltérésekről szólnak. A kezdetekben nem túl szerencsésen és cseppet sem körültekintően megalkotott közös európai pénzügyi rendszer gyerekbetegségei ugyanis egyre súlyosabb tüneteket mutatnak. Amit pontosan lát és ki is használ a mindig éber másik osztály, amely helyzeti előnyéből fakadóan egy óceánnal távolabbról szemlélheti az öreg kontinens problémáit. Például azt a jelzésértékű változást, amelynek során a még a szigorú és következetes németeknél is egyik napról a másikra lazulnak fel a merev álláspontok.
Wolfgang Schäuble, a konzervatív CDU-s német pénzügyminiszter pár napja még meggyőződéssel vallotta, hogy amennyiben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt a görög hitelben, ő nem támogatja a mentőcsomagot. Következő nyilatkozatában azonban már üdvözölte a megállapodást. Ahogyan Angela Merkel is pozitívan értékelte a hitelmegállapodás létrejöttét, s megjegyezte azt is, hogy az athéni vezetés az utóbbi hetekben sokkal komolyabban vette a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, mint a megelőző időszakban. Ám a kancellár sietett hozzátenni azt is, hogy az a bizonyos „haircut”, vagyis az adósság egy részének elengedése most sem lehetséges. Legfeljebb az adósságteher könnyítésének más megoldásától, a futamidő és a kamatozás átalakításáról hajlandó tárgyalni.
Ezek után persze hogy nem késett üdvözölni az eddig kizárólag európai intézmények finanszírozásával megalkotott görög hitelcsomagot a washingtoni székhelyű IMF vezérigazgatója sem. Christine Lagarde azonban már a második mondatával szembehelyezkedett az eurózóna emblematikus, alapító tagállamával. Bármit is mond Merkel, az IMF változatlanul sürgetőnek tartja, hogy az európai hitelezők további adósságkönnyítésről döntsenek, mert Athén egyedül nem lesz képes visszafizetni az évek, évtizedek alatt felhalmozott adósságát.
Látható tehát, most, hogy a Bundestag is áldását adta, és az első 3,4 milliárdos hitel visszafizetésével „működőképessé” vált a megállapodás, annak sikeres végrehajtásában és az új mentőcsomag eurómilliárdjainak visszafizetésében talán csak azok az európai hitelezők hisznek, amelyek már így is jelentős összegekkel ragadtak benn a görög válságban. Miközben az eurózóna fennmaradása csak költségvetési és politikai unióval lehetséges, ami azonban az Európát szétfeszítő ellentétek miatt a legkevésbé sem látszik megvalósíthatónak. Ciprasznak pedig már bizalmi szavazást sem kell kérnie maga ellen, mert tegnap lemondott. Hogy milyen párt élén folytatja, majd elválik. Görögország viszont nem változik. Legalábbis három évig biztosan nem.
Eddig a látható és hallható nyilvános „iskolai előadás”, ám a színfalak mögötti részletekről mindig csak a név nélküli, a tűzhöz közeli források elejtett megjegyzéseiből lehet következtetni. Bármilyen is volt az a beszélgetés, a hebrencs, de ambiciózus görög fiú ismét csak beadta a derekát az osztályfőnöknek. Igaz, kapott jó néhány pluszfeladatot is, az osztálytársai fújnak rá, és legszívesebben kitagadnák, ő – remélhetően – tudja a tutit, és még szót is fogad. Egyelőre biztosan.
Az ugyanis egyre világosabban látszik, hogy Ciprasz a fél évvel korábbi önmagához képest ma már, száznyolcvan fokos fordulatot téve, inkább saját, a parlamenti győzelmét elősegítő pártjával, a baloldali Szirizával is szembemegy – akár annak árán is, hogy kormánya megbukik –, de nem meri elképzelni Görögországot euró nélkül és Európát az unió nélkül. Ahogyan a szigorú tanárok sem. Németországból gyakran és látványosan, Hollandiából ritkábban figyelmeztetik az évek óta adósságcsapdában vergődő dél-európai padsorban ülőket. Az osztályfőnök és a tantestület leginkább saját korábbi döntései helyességét szeretné igazolva látni, és őrizni az osztályközösséget, amely bár soha nem volt tökéletes, de ilyen sérülékeny sem.
A színfalak mögött zajló események azonban már nem a jól vagy éppen rosszabbul tanuló tagállamok közötti késésekről, tartozásokról és nézeteltérésekről szólnak. A kezdetekben nem túl szerencsésen és cseppet sem körültekintően megalkotott közös európai pénzügyi rendszer gyerekbetegségei ugyanis egyre súlyosabb tüneteket mutatnak. Amit pontosan lát és ki is használ a mindig éber másik osztály, amely helyzeti előnyéből fakadóan egy óceánnal távolabbról szemlélheti az öreg kontinens problémáit. Például azt a jelzésértékű változást, amelynek során a még a szigorú és következetes németeknél is egyik napról a másikra lazulnak fel a merev álláspontok.
Wolfgang Schäuble, a konzervatív CDU-s német pénzügyminiszter pár napja még meggyőződéssel vallotta, hogy amennyiben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt a görög hitelben, ő nem támogatja a mentőcsomagot. Következő nyilatkozatában azonban már üdvözölte a megállapodást. Ahogyan Angela Merkel is pozitívan értékelte a hitelmegállapodás létrejöttét, s megjegyezte azt is, hogy az athéni vezetés az utóbbi hetekben sokkal komolyabban vette a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, mint a megelőző időszakban. Ám a kancellár sietett hozzátenni azt is, hogy az a bizonyos „haircut”, vagyis az adósság egy részének elengedése most sem lehetséges. Legfeljebb az adósságteher könnyítésének más megoldásától, a futamidő és a kamatozás átalakításáról hajlandó tárgyalni.
Ezek után persze hogy nem késett üdvözölni az eddig kizárólag európai intézmények finanszírozásával megalkotott görög hitelcsomagot a washingtoni székhelyű IMF vezérigazgatója sem. Christine Lagarde azonban már a második mondatával szembehelyezkedett az eurózóna emblematikus, alapító tagállamával. Bármit is mond Merkel, az IMF változatlanul sürgetőnek tartja, hogy az európai hitelezők további adósságkönnyítésről döntsenek, mert Athén egyedül nem lesz képes visszafizetni az évek, évtizedek alatt felhalmozott adósságát.
Látható tehát, most, hogy a Bundestag is áldását adta, és az első 3,4 milliárdos hitel visszafizetésével „működőképessé” vált a megállapodás, annak sikeres végrehajtásában és az új mentőcsomag eurómilliárdjainak visszafizetésében talán csak azok az európai hitelezők hisznek, amelyek már így is jelentős összegekkel ragadtak benn a görög válságban. Miközben az eurózóna fennmaradása csak költségvetési és politikai unióval lehetséges, ami azonban az Európát szétfeszítő ellentétek miatt a legkevésbé sem látszik megvalósíthatónak. Ciprasznak pedig már bizalmi szavazást sem kell kérnie maga ellen, mert tegnap lemondott. Hogy milyen párt élén folytatja, majd elválik. Görögország viszont nem változik. Legalábbis három évig biztosan nem.