Kifehérített sötétség

Jim azt mesélte, hogy „a boszorkányok megigézték, elaltatták és benyargalták a hátán az egész államot. Legközelebb már azt mesélte Jim, hogy egész New Orleansig lovagoltak vele; és valahányszor újból elmesélte, mind jobban nőtt a történet, s végül már ott tartott, hogy az egész világot belovagolták rajta. Jim felettébb büszke volt erre, és alig akarta észrevenni a többi négert. A négerek mérföldnyi távolságból is eljöttek Jimhez, hogy meghallgassák a történetet, s jobban tisztelték, mint bármelyik négert az egész országban…”.

Az idézet gyerekkorunk kedvenc olvasmányából, a Huckleberry Finn kalandjaiból való. Még négyszer ismétlődik a „néger” kifejezés Mark Twain könyvének ebben a bekezdésében; a regényt Koroknay István fordította magyarra, a fordítást átnézte Karinthy Frigyes. Az 1994-ben megjelent új kiadásban már csak egyszer ír „négert” a szövegrészben a művet magyarító Bartos Tibor, négyszer a „fekete” kifejezést használja. Pedig nem volt éppen szemérmes stiliszta Bartos, a Portyázás Harlemben című kötet (1977) elbeszélésében „néger” entellektüelleket beszéltet sűrűn fűszerezve négybetűs szavakkal. Ami korántsem volt szokatlan vagy kerülendő az Európa Könyvkiadó négy évtizedes, páratlanul gazdag és magas szintű műfordítói korszakában.

Ama híres Tamás bátya kunyhójának néger rabszolga a hőse, ugyancsak (afroamerikai eredetű) néger Pelé, a fekete gyémánt, a bokszbajnok Cassius Clay (Muhammad Ali), néger volt a berlini olimpián győztes Jesse Owens, Európa csillaga: Josephine Baker és Martin Luther King. Az amerikai LeRoi Jones több százszor leírta a „néger” és a „nigger” szót A blues népe című zenetörténeti munkájában; a szüleinek úgy ajánlotta, mint „az első négereknek, akiket megismertem”. A magyar változat utószavát Pernye András írta. „A néger nem akármilyen amerikai, hanem egy bizonyos meghatározott fajhoz és meghatározott kultúrkörköz tartozik” – idézte Jones egyik politikai nyilatkozatát. Mi mást is mondhatott, írhatott volna helyette? Barna bőrű vagy fekete embert? Ami nem jelent semmit. Sötétben nem is látható. Nem szólva a más nyelvekben hiányzó, megfelelő saját szóról a néger helyett.

Mi magyarok is találkozhattunk fia-talon a néger, nigger kifejezéssel Jules Verne, Daniel Defoe, Robert Louis Stevenson és Rejtő Jenő kalandregényeiben. Fehérnek születtünk és tanultunk otthon és az iskolában. Nem sajnáltuk őket a sötét bőrük miatt, csak akkor, amikor a moziban verték őket a kegyetlen rabszolgahajcsárok és fegyőrök. Nálunk is választhattak a kislányok néger babát a játékboltban, a cukrászdában „négercsókot” lehetett kapni; a bányamélységű hangon éneklő (kommunista) bluesénekes, Paul Robeson a „néger” mivoltát fájlalta híres dalában a napi norma tizenhat tonna szénről. Rég hozzászokhattunk a fekete/barna bőrű atlétákhoz, focistákhoz, kosárlabdázókhoz, zenészekhez, színészekhez, fotómodellekhez, táncosokhoz, kurvákhoz és gengszterekhez, újabban teniszezőkhöz és műkorcsolyázókhoz is. Mi magyarok négernek nevezzük őket, amikor szóba kerülnek, még ha az Egyesült Államok bánatos elnöke legyen is az illető.

„Néhány éve rabszolgára cserélték a pejoratív nigger szót a Huckleberry Finn kalandjaiban, az eredeti szöveg sok amerikai iskolában tiltólistán van” – olvastam a Népszabadságban. A Tamás bátya kunyhója is oda került, mert a megjelenésekor úgynevezett „anti Tom” hullámot kavart, és a „rabszolgaságpárti művek sokaságát zúdította a világra”. Normális erkölcsű és értelmes tudatú országban ügyvédek és jogvédők seregének kellene pert kezdeményezni amiatt, hogy intézményi szinten meghamisították Mark Twain örökbecsű regényének szövegét, és mert a nebulókat megfosztják e nekik szóló, tanulságos és lélekemelő remekművek olvasásától. (Még jó, hogy A Pál utcai fiúk Janó nevű „tót” telepőrét, vagy Mikszáth Kálmán „Tót atyafiait” nem „szlovakizálták” eddig.)

Twain (eredeti nevén: Samuel Langhorne Clemens) nem mellékesen klasszikus liberális, szabadságszerető és szabad szellemű író, közéleti szereplő volt, aki írásaiban köznevetség tárgyává tette minden ellenkező nézetű és képességű riválisának ostoba voltát. A Jámbor lelkek külföldön című, valóságos Földközi-tengeri útleírásában szinte oldalanként tűzte tollhegyre az elmaradott intézményeket, a hülye hivatalokat és szolgáikat, a bornírt, álszenteskedő és harácsoló egyháziakat. Éppen Mark Twain lenne az, aki ha élne és tudomást szerezne róla, hogy az ő írásait, és más szerzők, művészek, társadalomtudósok munkáit is átírják, cenzúrázzák – az úgynevezett politikai korrektség nevében –, azonmód a megfelelő, megsemmisítő választ tudná megadni a „szent PC” felkent papjainak és bárgyú híveinek.

Megtapasztalván, miként piszkálnak bele amerikai és nyugat-európai liberális „szakértők” a klasszikus irodalomba, kitűnő vizuális kiegészítéssel szolgál a Népszabadság említett cikke. A világhírű amszterdami Rijksmuseum régi képtárában mintegy kétszáz régi festmény címét átírták. Jellemző példa: A fiatal néger lányból Fiatal, legyezőt tartó lány lett. Ugyanez történt a londoni Tate Galériában, ott a Néger férfit ábrázoló 19. századi arckép címe változott meg a nem túl fantáziadús, ámde politikailag kristálytiszta Férfifejjé. Megáll az ész, és egy helyben toporog.