Kell az ipar 4.0

Még nincsenek meg ugyan a végleges, éves adatok, de a késő őszi statisztikák is valószínűsítették, hogy a magyar külgazdaságnak sikerül felülmúlnia a 2015-ös évet: többet exportáltunk és több működő tőke érkezett hazánkba, mint az előző években bármikor.

A kiváló statisztikának azonban több olvasata is van. A külkereskedelmi mérleg pozitív, ha az éves kivitel meghaladja a behozatalt, amely nálunk teljesül is, ám ennek oka nem ad feltétlenül okot az örömre. Ipari termelésünk az évek alatt egyre nagyobb mértékben függ a gépjárműgyártástól: az elmúlt tíz évben csaknem tíz százalékponttal nőtt részesedése a hazai iparban, és ez a szegmens adja exporttevékenységünk bő negyedét. A győri Audi, a kecskeméti Mercedes és társaik persze több tízezer embernek adnak munkát közvetlenül, s még annyinak közvetve, de látni kell: az ország gazdasági növekedése vészesen ki van téve ennek a rendkívül konjunktúraérzékeny iparágnak. Ez jól látszott az első negyedéves GDP-adatokban, amikor az autóipar visszaesése miatt gyenge, 0,9 százalékos bővülést produkáltunk. Még jobban tetten érhető a júliusi visszaesésben, amikor az Audi és az Opel is kisebb szünetet tartott a gyártásban: ipari termelésünk volumene pedig 4,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ráadásul olyan szektor produkálja a jó adatot, amelyhez a nyersanyagot nem Magyarországon állítják elő. Tehát külföldről érkezik az alap, itt összerakják, majd kiviszik. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor kormányfő, továbbá Varga Mihály és Szijjártó Péter miniszter is sokszor hangsúlyozta: növelni kell a gyártásban a magyar hozzáadott értéket, és a „Made in Hungary”-t le kell cserélni az „Invented in Hungary”, azaz „Magyarországon feltalálva” jelszóra. A mostani ipari szerkezetünk, amelyben a behozott nyersanyag feldolgozása és kivitele ennyire hangsúlyos, nem ad alapot a stabil, önálló gazdasági bővülésre és arra, hogy hazánk saját lábra álljon.

Az export mellett a külföldi beruházások mértéke is csúcsot döntött, csak az első tizenegy hónapban tizenhétezer munkahelyet teremtő, több mint hárommilliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra. A befektetők tehát szeretnek minket, gyakran hivatkoznak a szakképzett magyar munkaerőre, az ország kiváló elhelyezkedésére. Nem szabad azonban elfeledkezni arról a közgazdasági tételről, amely szerint az alacsony bérszínvonal vonzza a tőkét. A külföldi befektetők számára az egyik legvonzóbb tényező, hogy az átlagos magyar munkaerőt távolról sem kell annyira megfizetni, mint a csehet, a szlovákot vagy a lengyelt.
Viszont nem tetszik az említett befektetőknek, hogy a magyar munkaerőpiac elvesztette rugalmasságát. Ma 4,4 millió ember dolgozik az országban, s ez óriási rekord az rendszerváltozás óta. Joggal mondhatjuk: aki dolgozni akar, az már dolgozik. Persze a munkanélküliség megyénként eltérő, de tény: szakképzett munkaerőből egyre nagyobb a hiány, informatikust, mérnököt egyre nehezebb találni, s a nálunk befektető vállalatok nagyjából már csak egymás elől szívhatják el a munkaerőt. Ez már önmagában is felfelé tolja a munkabéreket, amelyhez hozzájárul a novemberi bérmegállapodás eredménye, a minimálbér- és a bérminimum-emelés. És mivel versenyképességünk egyéb szegmenseiben, például bürokráciában, az adóterhek tekintetében nem állunk túl jól – noha csökkentésükre sorra hozza a kormányzat a különböző intézkedéseket, és az első eredmények már látszanak is –, a bérszínvonal emelkedésével a nemzetgazdaság elvesztheti legmegnyerőbb tulajdonságát. A szakképzett munkaerő is fogytán van, a befektetők tehát szakképzettséget nem igénylő munkahelyeket hozhatnak, amely nem támogatja az „Invented in Hungary” elvét. Félő, hogy a tőkeerős, nyugati, sőt az utóbbi időben keleti cégek bevonzása kontraproduktív lesz, egy idő után több veszteséget termel, mint hasznot.

Feltétlen optimizmusra ad okot, hogy a szakértők a jövő évi gazdasági növekedés hangsúlyos részének tekintik a bővülő fogyasztást. Lényeges lenne, mivel a belső fogyasztás a háztartások javuló vagyoni szerkezetét és a fizetőképesség növekedését jelenti. A stabil növekedés egyik alapját adhatná, s ez nem a külföldi tőke hazai működésétől függ. Ám ehhez szükséges a kormányzati szereplők ígéretének beváltása, amely szerint az ország a negyedik ipari forradalom, azaz a digitális ipar egyik fellegvára lesz. Ha ugyanis a digitális átállás jelentette globális folyamatból hazánk nem képes kivenni a részét, akkor rögzül a rossz ipari és exportszerkezet. Így pedig Magyarországból hosszú távon összeszerelő üzem, egy tízmilliós gyártósor, a nyugat-európai ipar Kínája lehet.

Csakhogy mi ennél sokkal többre vagyunk hivatottak.