Vélemény és vita
Homály és megvilágosodás
Az utóbbi években főként a nagy nyugati – angol, francia, olasz, spanyol, svéd és a német – államok tekintélye és biztonsága ingott meg
Két szalagcím olvasható a Magyar Hírlap június 1-jei számának élén, egymás alatt: „Terrortámadás Kabulban – több mint kilencvenen meghaltak”; Angela Merkel: „A terrorizmus nem ismert határokat és mindannyiunk ellen irányul.”
Május utolsó napján, a délelőtti csúcsforgalom idején hoztak működésbe egy tartálykocsiban elhelyezett pokolgépet a magukat az „iszlám állam” harcosainak nevező terrorista tömeggyilkosok, az afgán főváros diplomáciai negyedében. A robbanás megrongálta a német nagykövetség épületét, s dacára annak, hogy az objektumot védőfal veszi körül, sérülést szenvedett az intézmény több munkatársa is. A halottakon kívül legalább négyszázan megsebesültek az ezerötszáz kilogramm robbanóanyaggal telerakott jármű detonációjának közelében.
A merénylet hírére Berlinben összeült a külügyi tárca válságstábja, s Sigmar Gabriel miniszter elítélte a merényletet, amelyet különösen visszataszítónak nevezett, mert – szavai szerint – az akció civilek és olyan emberek ellen irányult, akik azért vannak Afganisztánban, hogy az ország jövőjéért dolgozzanak. A Nürnbergben tartózkodó Merkel kancellár asszony ad hoc nyilatkozatában kifejtette: az ilyen pillanatokban ismét megmutatkozik, hogy a terrorizmus nem ismer határokat, és mindannyiunk ellen irányul, mindegy, hogy Manchesterben, Berlinben, Párizsban, Isztambulban, Szentpéterváron vagy Kabulban. A világ vezető politikusai elítélték a támadást, a szokásos protokollnak megfelelően, az élet pedig megy tovább a maga útján. Ment is előbb megint Londonig, majd, kisebb lendülettel, Párizsig.
Angela Merkel asszony fent idézett nyilatkozatát azonban érdemes újra elővenni, elolvasni, és az állításait mérlegre tenni. A rövid, tényszerűnek hangzó kijelentő mondat ugyanis két valótlanságot állít: Németország első számú vezetője szerint 1.: a terrorizmus nem ismert határokat, 2.: mindannyiunk ellen irányul. Csak hogy ez így nem felel meg a valóságnak, s valójában csak a felelősség elhárítására irányul. Legújabb korunkban az országukat kormányzó politikusok – a demokráciai nevében és örve alatt – igyekeznek megosztani a rájuk bízott polgárokkal és intézményeikkel az, úgymond, fontos tennivalókat. Még mielőtt azonban felszisszenne a kedves olvasó: egyáltalán nem arról van szó – mint ahogy az Magyarországon az utóbbi években történik –, hogy az állam és a kormány vezetői időről időre megkérdezik a lakosság véleményét egyes fontos társadalmi, olykor gazdasági és politikai vonatkozású kérdésekről. Az elmúlt években visszatérő „nemzeti konzultációk” anonim válaszadóinak igenlő vagy elutasító nyilatkozata fontos iránymutató lehet a kormányzati munka, a politikai osztály, a felelős szakmai vezetők és a közélet számára.
Ez a fajta társadalmi együttműködés a nagy létszámú, közvetlenül megkérdezett emberekkel, sokkal biztosabb és pontosabb képet, véleményt alkot az ország vezetői részére, emellett maguknak az állampolgároknak is. Kétséges azonban, hogy – az adott példára visszatérve – a nagy európai országok vezetői és lakossága ilyen valós érzékenységet mutatna fel társadalmuk véleményéről. Legfeljebb az időszakonkénti parlamenti és lokális választások alkalmával történik, ez azonban egyre inkább a nagypolitika játékává lesz, a polgárok pedig egyre kevésbé adnak hitelt a rendszernek. Hátat fordítanak az általuk csalóknak ítélt–ismert megélhetési politikusoknak, krakéler, nyolcosztályos aspiránsoknak, viccfiguráknak, akik miatt és aminek következtében egyre inkább kontraszelektívvé válik a német politikai osztály.
Az utóbbi években főként a nagy nyugati – angol, francia, olasz, spanyol, svéd és a német – államok tekintélye és biztonsága ingott meg; a kisebb országok – Belgium, Görögország, Portugália – presztízse szinte összeomlani látszik. Mindennek, mindenhol a legfőbb oka a parttalan bevándorlás a világ szinte minden tájáról Európába, az „ígéretek földjére”.
Visszatérve a kabuli terrortámadásra – és Angela asszony gombostűre tűzött nyilatkozatára, miszerint a bevándorlás „nem ismer határokat” –, elsősorban a német államfő keveredik teljes tévedésbe. Ugyanis a meghívott – Willkommen! Welcome! –, majd illegálisan felszívódott, ellenőrizhetetlen bevándorlók máris aláásták a befogadó nemzet kultúráját, és előbb-utóbb a létét is. Az a mentalitás, idegenség, gátlástalanság és követelődzés, amivel az alja „migránstársadalom” sikeresen megszállja egyes városok negyedeit, a teljes, szinte a bibliai pusztulást mutatja. A Bécstől nyugat felé közlekedő vonatok utasai, a nagy németországi pályaudvarok „lakói” s a velük együtt járó szenny és agresszivitás gyászos képet mutat, a tisztes adófizető polgárok be sem teszik oda a lábukat, és nem utaznak vasúton.
Merkel mintha tényleg nem ismerné az olyan határokat, biztonságos országokat, mint például az európai Csehország, Lengyelország és Magyarország, Horvátország, Szlovénia, a balti és egyes balkáni államok; a világ más helyein Japán, Kína, Vietnam, Tajvan, Korea, Szingapúr stb., amelynek ugyan a legális bevándorláshoz is köthető a jólétük, de a kitűnően működő rendőrségüknek köszönhetően is. Helyesen tenné tehát a kancellár asszony, ha gyakrabban látogatná az ilyen országokat, és megválogatná a körülötte forgolódó – többnyire politikai törtető és debil – főtanácsadókat. Nem igaz az a feltevés sem, hogy a nemzetközi, kívülről támogatott migráció és vele kéz a kézben járó terrorizmus nem ismer határokat. Éppen hogy jól ismeri a határokat!
Németül Aufklerungnak mondják a felvilágosodást, történelmi-egyházi vonatkozásban és hétköznapi értelemben is. Luther Márton ötszáz éve meghirdetett vallásreformja pont úgy hangzik, mint amikor valakinek – magyarosan mondva – megjön az esze. Megvilágosodást kívánunk önnek, tisztelt kancellár asszony.
Május utolsó napján, a délelőtti csúcsforgalom idején hoztak működésbe egy tartálykocsiban elhelyezett pokolgépet a magukat az „iszlám állam” harcosainak nevező terrorista tömeggyilkosok, az afgán főváros diplomáciai negyedében. A robbanás megrongálta a német nagykövetség épületét, s dacára annak, hogy az objektumot védőfal veszi körül, sérülést szenvedett az intézmény több munkatársa is. A halottakon kívül legalább négyszázan megsebesültek az ezerötszáz kilogramm robbanóanyaggal telerakott jármű detonációjának közelében.
A merénylet hírére Berlinben összeült a külügyi tárca válságstábja, s Sigmar Gabriel miniszter elítélte a merényletet, amelyet különösen visszataszítónak nevezett, mert – szavai szerint – az akció civilek és olyan emberek ellen irányult, akik azért vannak Afganisztánban, hogy az ország jövőjéért dolgozzanak. A Nürnbergben tartózkodó Merkel kancellár asszony ad hoc nyilatkozatában kifejtette: az ilyen pillanatokban ismét megmutatkozik, hogy a terrorizmus nem ismer határokat, és mindannyiunk ellen irányul, mindegy, hogy Manchesterben, Berlinben, Párizsban, Isztambulban, Szentpéterváron vagy Kabulban. A világ vezető politikusai elítélték a támadást, a szokásos protokollnak megfelelően, az élet pedig megy tovább a maga útján. Ment is előbb megint Londonig, majd, kisebb lendülettel, Párizsig.
Angela Merkel asszony fent idézett nyilatkozatát azonban érdemes újra elővenni, elolvasni, és az állításait mérlegre tenni. A rövid, tényszerűnek hangzó kijelentő mondat ugyanis két valótlanságot állít: Németország első számú vezetője szerint 1.: a terrorizmus nem ismert határokat, 2.: mindannyiunk ellen irányul. Csak hogy ez így nem felel meg a valóságnak, s valójában csak a felelősség elhárítására irányul. Legújabb korunkban az országukat kormányzó politikusok – a demokráciai nevében és örve alatt – igyekeznek megosztani a rájuk bízott polgárokkal és intézményeikkel az, úgymond, fontos tennivalókat. Még mielőtt azonban felszisszenne a kedves olvasó: egyáltalán nem arról van szó – mint ahogy az Magyarországon az utóbbi években történik –, hogy az állam és a kormány vezetői időről időre megkérdezik a lakosság véleményét egyes fontos társadalmi, olykor gazdasági és politikai vonatkozású kérdésekről. Az elmúlt években visszatérő „nemzeti konzultációk” anonim válaszadóinak igenlő vagy elutasító nyilatkozata fontos iránymutató lehet a kormányzati munka, a politikai osztály, a felelős szakmai vezetők és a közélet számára.
Ez a fajta társadalmi együttműködés a nagy létszámú, közvetlenül megkérdezett emberekkel, sokkal biztosabb és pontosabb képet, véleményt alkot az ország vezetői részére, emellett maguknak az állampolgároknak is. Kétséges azonban, hogy – az adott példára visszatérve – a nagy európai országok vezetői és lakossága ilyen valós érzékenységet mutatna fel társadalmuk véleményéről. Legfeljebb az időszakonkénti parlamenti és lokális választások alkalmával történik, ez azonban egyre inkább a nagypolitika játékává lesz, a polgárok pedig egyre kevésbé adnak hitelt a rendszernek. Hátat fordítanak az általuk csalóknak ítélt–ismert megélhetési politikusoknak, krakéler, nyolcosztályos aspiránsoknak, viccfiguráknak, akik miatt és aminek következtében egyre inkább kontraszelektívvé válik a német politikai osztály.
Az utóbbi években főként a nagy nyugati – angol, francia, olasz, spanyol, svéd és a német – államok tekintélye és biztonsága ingott meg; a kisebb országok – Belgium, Görögország, Portugália – presztízse szinte összeomlani látszik. Mindennek, mindenhol a legfőbb oka a parttalan bevándorlás a világ szinte minden tájáról Európába, az „ígéretek földjére”.
Visszatérve a kabuli terrortámadásra – és Angela asszony gombostűre tűzött nyilatkozatára, miszerint a bevándorlás „nem ismer határokat” –, elsősorban a német államfő keveredik teljes tévedésbe. Ugyanis a meghívott – Willkommen! Welcome! –, majd illegálisan felszívódott, ellenőrizhetetlen bevándorlók máris aláásták a befogadó nemzet kultúráját, és előbb-utóbb a létét is. Az a mentalitás, idegenség, gátlástalanság és követelődzés, amivel az alja „migránstársadalom” sikeresen megszállja egyes városok negyedeit, a teljes, szinte a bibliai pusztulást mutatja. A Bécstől nyugat felé közlekedő vonatok utasai, a nagy németországi pályaudvarok „lakói” s a velük együtt járó szenny és agresszivitás gyászos képet mutat, a tisztes adófizető polgárok be sem teszik oda a lábukat, és nem utaznak vasúton.
Merkel mintha tényleg nem ismerné az olyan határokat, biztonságos országokat, mint például az európai Csehország, Lengyelország és Magyarország, Horvátország, Szlovénia, a balti és egyes balkáni államok; a világ más helyein Japán, Kína, Vietnam, Tajvan, Korea, Szingapúr stb., amelynek ugyan a legális bevándorláshoz is köthető a jólétük, de a kitűnően működő rendőrségüknek köszönhetően is. Helyesen tenné tehát a kancellár asszony, ha gyakrabban látogatná az ilyen országokat, és megválogatná a körülötte forgolódó – többnyire politikai törtető és debil – főtanácsadókat. Nem igaz az a feltevés sem, hogy a nemzetközi, kívülről támogatott migráció és vele kéz a kézben járó terrorizmus nem ismer határokat. Éppen hogy jól ismeri a határokat!
Németül Aufklerungnak mondják a felvilágosodást, történelmi-egyházi vonatkozásban és hétköznapi értelemben is. Luther Márton ötszáz éve meghirdetett vallásreformja pont úgy hangzik, mint amikor valakinek – magyarosan mondva – megjön az esze. Megvilágosodást kívánunk önnek, tisztelt kancellár asszony.