Hiszek a magyar euróban!

Miután hatalmas visszhangot váltott ki az interjú, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott lapunknak az euróbevezetéssel kapcsolatban, nem árt újból alaposan körbejárni a közös uniós pénz „meghonosításának” opcióját. A téma fontossága melletti másik érv lehet az is, hogy a jobboldali-polgári konzervatív tábor szakértői között gyakorlatilag nincs egységes álláspont a „nyugati” valuta átvételéről, vagy ha van is – mondjuk ki nyíltan –, az a magyar euró egyértelmű elutasítása.

Mivel egyes közismert, neves – elsősorban jobboldali – közgazdászok és politológusok szerint az eurózónához történő csatlakozás az önálló pénz- és gazdaságpolitika elvesztését jelentené, ráadásul a 2008-2009-es globális válság és az azt követő szűk egy évtizedes gazdasági gyengélkedés – amelyet sokan eurókrízisnek is tituláltak – bebizonyította, hogy még nincs itt az ideje bejelentkeznünk az Európai Központi Banknál.

Pedig a helyzet egészen más!

Nem eldöntendő kérdés az euró bevezetése, hiszen Magyarország vállalta ezt, amikor belépett az Európai Unióba. Bár tagságunk egyértelmű előnyeit is sokan megkérdőjelezik – különösen „itt”, a jobboldalon –, az ezzel kapcsolatos mérleg egyértelműen pozitív.

Például ha nem lennénk tagjai a közösségnek, akkor Magyarországon fejlesztések aligha valósulnának meg, az állami, de a céges körbe tartozó beruházások kilencven százalékát ugyanis a közösségi büdzsé fedezi.

Amióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, vagyis 2004 óta, a Brüsszelből érkező források évekre leosztva elérik a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát. Az éves gazdasági teljesítményünk, vagyis a GDP tavaly harminckétezermilliárd forintot tett ki: tessenek csak utánaszámolni, mennyire kedvezményezettjei is vagyunk az uniós „mivoltnak”. Olyannyira, hogy egy főre vetítve a huszonnyolc tagállam közül mi vagyunk a másodikak, mármint azok között, akik a legjobban járnak. S még annyit, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban – forintban számolva – tizenkétezer-tizenháromezer milliárdnyi forrás áramlik majd az országba.

A kormány ennek a pénznek a hatvan százalékát a gazdaságba, a kis- és közepes vállalkozások irányába igyekszik terelni, hogy a pénz jól hasznosuljon.

Szorosan idetartozik az euróra történő átállásunk témaköre is. Az eurószkeptikusoknak mondom, hogy nyugalom: ez még nem holnap lesz, s nem is holnapután. Néhány évnek még el kell telnie addig, hiszen előfeltételként a forintnak legalább két éven át az euró előszobájának mondott ERM–2 árfolyamrendszerben kell maradnia.

Ez a technikai feltétel más krité-riumok folyamatos betartása mellett. Másrészt erről a fontos kérdésről az Országgyűlésnek is határoznia kell, valamint az Európai Unió „érintettjeinek” is, utóbbi pedig a nagypolitikai vonal.

Vagyis az a jó hírünk – amire öt-hat éve nem is gondoltunk volna –, hogy Magyarország mára képes lesz teljesíteni az euró bevezetésének kritériumait. Mik is ezek? Tartósan alacsony a költségvetési hiányunk, és eltűnt a korábban hosszú évtizedekig rettegett tényezőnek minősülő infláció, közben folyamatosan csökken az adósságráta, a hosszú távú hiteleink kamatai is felzárkóztak a fejlett nyugati értékhez.

Egy problémánk van, amire Varga Mihály is utalt a Magyar Hírlapnak adott interjúban, ez pedig az árfolyam-stabilitás. De amennyiben objektíven értékeljük a mögöttünk hagyott időszakot, egyértelműen kiderül, hogy 2004 és 2012 között egyetlen feltételt sem teljesítettünk, azóta viszont fokozatosan javulunk. Mostanra minden korábbinál közelebb kerültünk ahhoz, hogy mind az öt objektív feltételt teljesítsük.

A baloldali és liberális beállítottságú szakértők eddig azt rótták fel a harmadik Orbán-kormánynak, hogy miközben Magyarország ténylegesen is teljesíti az euró bevezetésének majdnem minden feltételét, addig a kabinet egyelőre hallani sem akar a közös pénzről. Most, hogy megjelent a Varga Mihály-interjú, amiből a „szignál” egyértelműen az, hogy foglalkozik a kormány a lehetőséggel, mást sem hallani a túloldalról, mint hogy csak blöffről van szó.

Tény, hogy számos kérdés továbbra is nyitott, például az Európai Unió néhány, a gazdaságot és a pénzügyeket érintő jogszabályt megvizsgál majd. A legfontosabb dolog azonban az, hogy a kormány mennyire elkötelezett az öt éven belüli bevezetés iránt. A nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából az derült ki, hogy 2020-ra elméletileg készen állunk majd a forintot váltó nyugati valuta bevezetésére.

De sikeres lehet-e rövid, közép- és hosszabb távon a magyar euró?

Őszintén vallom, hogy az euróhoz csatlakozásunk ellen semmilyen érv nem szól, hosszabb távon legalábbis, mellette viszont számos. Egyfelől megszűnne a devizaátváltási költség, másfelől az árfolyamkockázat eltűnésének a központi költségvetés és az üzleti élet egyaránt a haszonélvezője lenne, harmadrészt pedig az állampolgárok számára is hasznosnak bizonyulna. Az árfolyam stabilitása, és ezzel párhuzamosan a kiszámíthatóság növekedése nem csupán a külkereskedelemben közvetlenül érintett vállalatok, de az egész gazdaság számára kedvező volna. A kamatszintek közben olyan közeliek, hogy nem volna jelentős különbség az uniós és az önálló jegybanki politika között – jelenleg az eurózóna kamata nulla százalék, míg a hazai irányadó ráta 0,9 százalék –, miközben a közösségi élénkítő programokból részesedhetne a magyar gazdaság is.

Természetesen a csatlakozással megszűnne az árfolyam azon szerepe, hogy kiegyenlítse a felzárkózásból adódó inflációs különbséget, ám az árszint felzárkózása lassú folyamat, a gazdaság pedig képes alkalmazkodni. Ahogyan ezt Szlovákia példáján is láthattuk.

Ráadásul a mi gazdaságunk teljes mértékben az euróra szabott: külpiaci vonatkozásban kicsi és nyitott Magyarország, exportunk nyolcvan százaléka pont az eurózónába áramlik, és a kiviteli tevékenység meghatározó eleme a GDP-nek. Tegyük hozzá, hogy több százezren már ma is a Lajtán túli munkavállalás miatt egyébként is euróban kapják a fizetésüket. A magyar háztartások ötvenöt százaléka pedig egyébként is szimpatizál az euróval, miként azt egy felmérés alátámasztotta.

Mint fentebb láthattuk, az euróbevezetésnek komoly pénzügyi feltételei vannak, amelyeket pont az Orbán-kormány tudott teljesíteni, vagyis a – gazdasági – kormányzásnak akár a sikertörténetévé is válna, ha a ciklusa alatt bevezethetné a közös uniós pénzt.

Jöjjön tehát a magyar euró!