Vélemény és vita
Héthatár, tízhatár
Tíz új határátkelőhely megnyitását tervezi Kárpátalján Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója
Tíz új határátkelőhely megnyitását tervezi Kárpátalján – Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország felé – Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója, aki a múlt héten kérte ehhez hazája külügyminisztériumának támogatását. Levelében arról írt Pavlo Klimkin külügyminiszternek, hogy a megyének nincs pénze a határátkelők létesítésére, ezért elengedhetetlenül fontos Ukrajna, valamint az érintett szomszédos államok külügyminisztériumainak a támogatása. Moszkal az ukrán–román határszakaszon négy, hazánk felé három (Nagypalád és Nagyhódos, Badaló, Vári és Szatmárcseke, Tiszakóród, valamint Szalóka és Tiszaszentmárton között), Szlovákia irányába kettő, a lengyelekhez pedig egy új átkelőhely megnyitását javasolta.
Aki járt már Ukrajna felé, szereti Kárpátalját, és rendszeresen visszajáró vendég Beregszászban, Ungváron, Munkácson, Vereckén, Jánosiban vagy Tiszabökényben, s aki helyezett már el virágot/koszorút a nagyszerű magyar költő, Kovács Vilmos emléktáblájánál az író szülőfalujában, Gáton, nagyon is jól tudhatja, hogy abba az országba be- vagy onnan kijutni esetenként akkor is többórás várakozással jár, ha nincs torlódás a határon. Támogatni tudja hát, és örömmel üdvözli Moszkal kezdeményezését.
Nem mellékes persze az sem – ahogy a kormányzó emlékeztetett is erre levelében –, hogy átfogó fejlesztésre szorul az Asztély és Beregsurány közötti ukrán–magyar, valamint az Ungvár és Felsőnémeti közötti ukrán–szlovák átkelőhely. A szomszédos államokkal az elvi megállapodások már megszülettek, az átkelők megnyitásában minden fél érdekelt, mert jelentős lökést adhatnak a határ menti régiók gazdasági fejlődésének. Moszkal azonban rámutatott: a cél megvalósítása érdekében a kétoldalú megállapodásokat kormányközi szerződésekkel kell megerősíteni.
Ukrajnának különösen fontosak a jelen helyzetben a nemzetközi kapcsolatok, határainak átjárhatósága, gazdasági szempontból az utas- és áruforgalom fellendülése, a befektetések, beruházások vonzása az országba, a fellélegzés a politikai krízisek egymás sarkába lépő sorozatában a Majdantól (vagy még korábbról…) Arszenyij Petrovics Jacenyuk látványos miniszterelnöki bukásáig (vagy még tovább…), hiszen a jelenleg is permanensen fennálló donyecki és luhanszki polgárháborús helyzetben, no meg persze a Krím orosz annektálása után egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe sodródik az ország. Tehát minden, a nemzetközi politikában elhangzó, a lehetséges támogatás esélyét felvillantó pozitív szó aranyat ér. Különösen azok után, hogy alig egy héttel korábban, május 21-én jelentették be Sydneyben, hogy az Ukrajna felett két évvel ezelőtt a szakadárok által lelőtt maláj utasszállító gép ügyében keresetet adtak be Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, vagyis az EJEB-nél, és több millió eurós kártérítést követelnek az áldozatok családtagjai. Tegyük hozzá sebtében: még ha az ilyen hírek javarészt alapvetően csak a jogászok, ügyvédek ügyeskedéseit szemléltetik is – ha bármi a világon, hát ez most nagyon is jogos. Az meg már egy egészen más kérdés, hogy ezzel is Kijevet erősítik, s ha közvetve is, de támogatják.
A Sydney Morning Herald című ausztrál lap arról írt, hogy a keresetet május 9-én nyújtotta be a strasbourgi testülethez az ausztrál LHD Lawyers ügyvédi iroda (no, mit mondtam?) harminchárom ausztrál, új-zélandi és malajziai családtag nevében, akik utasonként 6,4 millió eurós kártérítést követelnek. Mint megírtuk, a Malaysian Airlines légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát 2014. július 17-én kétszázkilencvennyolc emberrel – többségükben holland állampolgárokkal – a fedélzetén a szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai terület felett, az orosz–ukrán határ közelében lőtték le. Az ügyvédek szerint Oroszország arra törekedett, hogy eltitkolja az incidensben játszott szerepét. A tragédia körülményeit kivizsgáló holland nyomozás tavaly arra a következtetésre jutott, hogy orosz-szovjet gyártmányú föld-levegő rakétával lőtték le az utasszállítót, a vizsgálatot lezáró dokumentum azonban felelősöket nem nevezett meg.
A tragédia nemcsak a családtagokat érintette fájdalmasan, de csaknem csődbe vitte a légitársaságot is, hiszen alig egy hónappal később már több mint húsz százalékkal esett a Malaysia Airlines részvényeinek árfolyama a tőzsdén. Kétszázkilencvennyolc ember értelmetlen halála… Ez volt a legtöbb áldozattal járó légi katasztrófa a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta. Az pedig már más kérdés, hogy 2014-ben a Malaysia Airlinesnak ez már a második lezuhant/eltűnt gépe volt. Az előzőről továbbra sem tudunk semmi biztosat…
Kárpátaljára azonban mindezek az események egészen másfajta teherként nehezednek, s bizony – az egyébként az esetek többségében kiváló munkát végző – Moszkalnak is komoly fejtörést okozhat a gazdaság lepusztulása mellett, az egyre csak romló helyzetben, az elszegényedés közepette (ha ugyan beszélhetünk egyáltalán valódi, igazi elszegényedésről egy olyan régióban, amely sohasem volt gazdag, s amely, akármelyik országhoz csatolták is 20. századi történelme során, egyiknek sem tartozott a legfejlettebb térségei közé), az inflációval és a folyamatos áremelkedésekkel párhuzamosan jelentkező munkanélküliség is, amelynek mutatói egyre sanyarúbb, egyre sötétebb képet festenek. S ezzel együtt kell a gondjaiba vennie, ellátnia a háborús övezetekből, illetve a Krímből érkezett menekültek, belső migránsok egy részét is, akik Kárpátalján kerestek maguknak oltalmat a harcok, a vérontás, a pusztítás elől.
Bíbelődjünk most még egy kicsit a számokkal! Mert ha csak az első hivatalos adatokat vesszük is figyelembe – a rendszeresen hivatkozott Zaholovok.com.ua adatai alapján –, már az első hullámban, a félsziget orosz annektálása után az úgynevezett Krími Autonóm Köztársaságból és Szevasztopolból tizenhatezer-nyolcszáz ukrán állampolgár települt át más megyékbe. Ebből négyezer-hatszázhetvenhét volt gyermek, ezerszázkilencvennégy pedig rokkant és idős ember. A donyecki és luhanszki, önmagukat népköztársaságokként meghatározó szakadár régiókból, vagyis a harcok övezetéből pedig az első hullámban harmincötezer-kétszáz gyermeket vittek magukkal a szüleik, és kevéssel tizenötezer alatt volt a menedéket kereső, ellátásra szoruló rokkantak és öregek száma. S ezek még mindig csak az első hullám adatai voltak.
Azóta ezek a számok hatványozódtak, bár ennek terhe nélkül is, a gazdasági mutatókban minden tizedesvessző is egyértelműen az olyannyira áhított „jelentős lökés” után kiált, amire a határ menti régiók már régóta várnak. Nem véletlen tehát, hogy a kormányzó a külső kapcsolatok felé tekintget, hiszen a nyitás hozhat valódi élénkülést, változást.
Aki járt már Ukrajna felé, szereti Kárpátalját, és rendszeresen visszajáró vendég Beregszászban, Ungváron, Munkácson, Vereckén, Jánosiban vagy Tiszabökényben, s aki helyezett már el virágot/koszorút a nagyszerű magyar költő, Kovács Vilmos emléktáblájánál az író szülőfalujában, Gáton, nagyon is jól tudhatja, hogy abba az országba be- vagy onnan kijutni esetenként akkor is többórás várakozással jár, ha nincs torlódás a határon. Támogatni tudja hát, és örömmel üdvözli Moszkal kezdeményezését.
Nem mellékes persze az sem – ahogy a kormányzó emlékeztetett is erre levelében –, hogy átfogó fejlesztésre szorul az Asztély és Beregsurány közötti ukrán–magyar, valamint az Ungvár és Felsőnémeti közötti ukrán–szlovák átkelőhely. A szomszédos államokkal az elvi megállapodások már megszülettek, az átkelők megnyitásában minden fél érdekelt, mert jelentős lökést adhatnak a határ menti régiók gazdasági fejlődésének. Moszkal azonban rámutatott: a cél megvalósítása érdekében a kétoldalú megállapodásokat kormányközi szerződésekkel kell megerősíteni.
Ukrajnának különösen fontosak a jelen helyzetben a nemzetközi kapcsolatok, határainak átjárhatósága, gazdasági szempontból az utas- és áruforgalom fellendülése, a befektetések, beruházások vonzása az országba, a fellélegzés a politikai krízisek egymás sarkába lépő sorozatában a Majdantól (vagy még korábbról…) Arszenyij Petrovics Jacenyuk látványos miniszterelnöki bukásáig (vagy még tovább…), hiszen a jelenleg is permanensen fennálló donyecki és luhanszki polgárháborús helyzetben, no meg persze a Krím orosz annektálása után egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe sodródik az ország. Tehát minden, a nemzetközi politikában elhangzó, a lehetséges támogatás esélyét felvillantó pozitív szó aranyat ér. Különösen azok után, hogy alig egy héttel korábban, május 21-én jelentették be Sydneyben, hogy az Ukrajna felett két évvel ezelőtt a szakadárok által lelőtt maláj utasszállító gép ügyében keresetet adtak be Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, vagyis az EJEB-nél, és több millió eurós kártérítést követelnek az áldozatok családtagjai. Tegyük hozzá sebtében: még ha az ilyen hírek javarészt alapvetően csak a jogászok, ügyvédek ügyeskedéseit szemléltetik is – ha bármi a világon, hát ez most nagyon is jogos. Az meg már egy egészen más kérdés, hogy ezzel is Kijevet erősítik, s ha közvetve is, de támogatják.
A Sydney Morning Herald című ausztrál lap arról írt, hogy a keresetet május 9-én nyújtotta be a strasbourgi testülethez az ausztrál LHD Lawyers ügyvédi iroda (no, mit mondtam?) harminchárom ausztrál, új-zélandi és malajziai családtag nevében, akik utasonként 6,4 millió eurós kártérítést követelnek. Mint megírtuk, a Malaysian Airlines légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát 2014. július 17-én kétszázkilencvennyolc emberrel – többségükben holland állampolgárokkal – a fedélzetén a szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai terület felett, az orosz–ukrán határ közelében lőtték le. Az ügyvédek szerint Oroszország arra törekedett, hogy eltitkolja az incidensben játszott szerepét. A tragédia körülményeit kivizsgáló holland nyomozás tavaly arra a következtetésre jutott, hogy orosz-szovjet gyártmányú föld-levegő rakétával lőtték le az utasszállítót, a vizsgálatot lezáró dokumentum azonban felelősöket nem nevezett meg.
A tragédia nemcsak a családtagokat érintette fájdalmasan, de csaknem csődbe vitte a légitársaságot is, hiszen alig egy hónappal később már több mint húsz százalékkal esett a Malaysia Airlines részvényeinek árfolyama a tőzsdén. Kétszázkilencvennyolc ember értelmetlen halála… Ez volt a legtöbb áldozattal járó légi katasztrófa a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta. Az pedig már más kérdés, hogy 2014-ben a Malaysia Airlinesnak ez már a második lezuhant/eltűnt gépe volt. Az előzőről továbbra sem tudunk semmi biztosat…
Kárpátaljára azonban mindezek az események egészen másfajta teherként nehezednek, s bizony – az egyébként az esetek többségében kiváló munkát végző – Moszkalnak is komoly fejtörést okozhat a gazdaság lepusztulása mellett, az egyre csak romló helyzetben, az elszegényedés közepette (ha ugyan beszélhetünk egyáltalán valódi, igazi elszegényedésről egy olyan régióban, amely sohasem volt gazdag, s amely, akármelyik országhoz csatolták is 20. századi történelme során, egyiknek sem tartozott a legfejlettebb térségei közé), az inflációval és a folyamatos áremelkedésekkel párhuzamosan jelentkező munkanélküliség is, amelynek mutatói egyre sanyarúbb, egyre sötétebb képet festenek. S ezzel együtt kell a gondjaiba vennie, ellátnia a háborús övezetekből, illetve a Krímből érkezett menekültek, belső migránsok egy részét is, akik Kárpátalján kerestek maguknak oltalmat a harcok, a vérontás, a pusztítás elől.
Bíbelődjünk most még egy kicsit a számokkal! Mert ha csak az első hivatalos adatokat vesszük is figyelembe – a rendszeresen hivatkozott Zaholovok.com.ua adatai alapján –, már az első hullámban, a félsziget orosz annektálása után az úgynevezett Krími Autonóm Köztársaságból és Szevasztopolból tizenhatezer-nyolcszáz ukrán állampolgár települt át más megyékbe. Ebből négyezer-hatszázhetvenhét volt gyermek, ezerszázkilencvennégy pedig rokkant és idős ember. A donyecki és luhanszki, önmagukat népköztársaságokként meghatározó szakadár régiókból, vagyis a harcok övezetéből pedig az első hullámban harmincötezer-kétszáz gyermeket vittek magukkal a szüleik, és kevéssel tizenötezer alatt volt a menedéket kereső, ellátásra szoruló rokkantak és öregek száma. S ezek még mindig csak az első hullám adatai voltak.
Azóta ezek a számok hatványozódtak, bár ennek terhe nélkül is, a gazdasági mutatókban minden tizedesvessző is egyértelműen az olyannyira áhított „jelentős lökés” után kiált, amire a határ menti régiók már régóta várnak. Nem véletlen tehát, hogy a kormányzó a külső kapcsolatok felé tekintget, hiszen a nyitás hozhat valódi élénkülést, változást.