Vélemény és vita
Hányan vagyunk?
A világszerte élő magyarok lélekszáma összesen tizenötmillióra becsülhető
Hat hónap alatt egymillióval nőtt Egyiptom lakossága, így elérte a kilencvenegymilliót – olvasom az újságban a távirati iroda vonal alatti kis hírét. Az al-Arabija pánarab televízió szerint az egyiptomi statisztikai hivatal által közzétett adat nem tartalmazza a csak becsülhetően nyolcmillió, külföldön élő egyiptomit.
Elfogott a kíváncsiság, osztottam-szoroztam: öt másodpercenként hat újszülött kisbaba sír fel. Az amerikai Rand McNally’s világatlasz 1943-as kiadása szerint 15,9 millió alattvalója volt az Egyiptomi Királyságnak. A Földünk országai című magyar kiadású almanach (becsült) adatai szerint 1980-ban negyvenkétmillió volt az Egyiptomi Arab Köztársaság népessége, Kairó pedig 8,7 milliósra duzzadt a közbeeső harminchét év alatt. Erre a kiváló teljesítményre jócskán rátett az azóta eltelt harminchat esztendő népszaporulata az ötvennyolcmilliós gyarapodással.
Törökországnak, az első világháború veszteseként, az 1920-as sèvres-i békediktátumot követő években kilencmillió lakosa volt. Nagyjából annyi, mint az az évi versailles-i döntést elszenvedő Magyarországnak. A történelmi különbséget a két eset között a statisztika adatait olvasva vethetjük össze: amíg a magyar népesség 2014-ben 9,8 millió volt, a töröké hetvenhat-hetvennyolc millió. Nem könnyű megszámlálni a mindig mozgásban levő anatóliaiakat és a folyton úton levő törököket, rajtuk kívül még öt- és tízmillió közé tehető a külföldön tartózkodók, tartósan lakók száma.
A világszerte élő magyarok lélekszáma összesen tizenötmillióra becsülhető, az 1920-ban – majd 1945-ben újra – elszakított szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén és osztrák területeken 3,5–4 millióan laknak magyarok. További egy-másfél millióan szerte a világ minden táján. Az utóbbi adatok pontosságát az elmúlt évek spontán, gazdasági jellegű migrációja, megélhetési kivándorlása teszi bizonytalanná; ez idő szerint négyszáz- és nyolcszázezer közé becsülhető az ideiglenesen külföldön tartózkodó magyarok lélekszáma.
„Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet…” – parancsolta Mózes próféta a népének. Az 1945 és 1975 közötti harminc év alatt csaknem egymillióval nőtt Magyarország népessége – még az 1956-os emigráció dacára is. Az 1980-as években már a „kicsi vagy kocsi?” dilemmája szerint történt az utódnemzés. Hiába szórta intelmeit, ószövetségi dörgedelmeit a gyereket szülni nem akaró, halasztgató és abortáló lányok, asszonyok felé Gergely Mihály és Fekete Gyula, a demográfiai görbe évről évre lejjebb konyult. Pedig még a rendszerváltozást megelőzve helyett kapott – szaklapban – a Statisztikai Hivatal demográfiaimozgás-tanulmánya, amelynek a legjobb prognózisa kilenc- és tízmillió közötti, a legrosszabb esetben hat- és hétmillió közötti népességet „jósolt” 2050-re Magyarországon.
Apámék négyen, anyámék hatan voltak testvérek, fővárosi, polgári családban nőttek fel (hárman disszidáltak ötvenhatban). Tizenöt unokatestvérem volt, van ország- és világszerte. A két felnőtt gyerekünknek három unokatestvére van, az idősebbik lányunk most várja az első babáját.
Úgy vagyok ezzel, mint a cigány muzsikus, aki összetalálkozik a villamoson a zenész barátjával: – Jáccasz-e valahol, komám? – kérdi tőle. – Jáccok hát! Egy kvártettem ván. Hárman vagyunk. Én meg az öcsém…
Elfogott a kíváncsiság, osztottam-szoroztam: öt másodpercenként hat újszülött kisbaba sír fel. Az amerikai Rand McNally’s világatlasz 1943-as kiadása szerint 15,9 millió alattvalója volt az Egyiptomi Királyságnak. A Földünk országai című magyar kiadású almanach (becsült) adatai szerint 1980-ban negyvenkétmillió volt az Egyiptomi Arab Köztársaság népessége, Kairó pedig 8,7 milliósra duzzadt a közbeeső harminchét év alatt. Erre a kiváló teljesítményre jócskán rátett az azóta eltelt harminchat esztendő népszaporulata az ötvennyolcmilliós gyarapodással.
Törökországnak, az első világháború veszteseként, az 1920-as sèvres-i békediktátumot követő években kilencmillió lakosa volt. Nagyjából annyi, mint az az évi versailles-i döntést elszenvedő Magyarországnak. A történelmi különbséget a két eset között a statisztika adatait olvasva vethetjük össze: amíg a magyar népesség 2014-ben 9,8 millió volt, a töröké hetvenhat-hetvennyolc millió. Nem könnyű megszámlálni a mindig mozgásban levő anatóliaiakat és a folyton úton levő törököket, rajtuk kívül még öt- és tízmillió közé tehető a külföldön tartózkodók, tartósan lakók száma.
A világszerte élő magyarok lélekszáma összesen tizenötmillióra becsülhető, az 1920-ban – majd 1945-ben újra – elszakított szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén és osztrák területeken 3,5–4 millióan laknak magyarok. További egy-másfél millióan szerte a világ minden táján. Az utóbbi adatok pontosságát az elmúlt évek spontán, gazdasági jellegű migrációja, megélhetési kivándorlása teszi bizonytalanná; ez idő szerint négyszáz- és nyolcszázezer közé becsülhető az ideiglenesen külföldön tartózkodó magyarok lélekszáma.
„Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet…” – parancsolta Mózes próféta a népének. Az 1945 és 1975 közötti harminc év alatt csaknem egymillióval nőtt Magyarország népessége – még az 1956-os emigráció dacára is. Az 1980-as években már a „kicsi vagy kocsi?” dilemmája szerint történt az utódnemzés. Hiába szórta intelmeit, ószövetségi dörgedelmeit a gyereket szülni nem akaró, halasztgató és abortáló lányok, asszonyok felé Gergely Mihály és Fekete Gyula, a demográfiai görbe évről évre lejjebb konyult. Pedig még a rendszerváltozást megelőzve helyett kapott – szaklapban – a Statisztikai Hivatal demográfiaimozgás-tanulmánya, amelynek a legjobb prognózisa kilenc- és tízmillió közötti, a legrosszabb esetben hat- és hétmillió közötti népességet „jósolt” 2050-re Magyarországon.
Apámék négyen, anyámék hatan voltak testvérek, fővárosi, polgári családban nőttek fel (hárman disszidáltak ötvenhatban). Tizenöt unokatestvérem volt, van ország- és világszerte. A két felnőtt gyerekünknek három unokatestvére van, az idősebbik lányunk most várja az első babáját.
Úgy vagyok ezzel, mint a cigány muzsikus, aki összetalálkozik a villamoson a zenész barátjával: – Jáccasz-e valahol, komám? – kérdi tőle. – Jáccok hát! Egy kvártettem ván. Hárman vagyunk. Én meg az öcsém…