Vélemény és vita
Gyöngyösi históriák
Nem a legszerencsésebb napja volt Gyöngyösnek az idén május 13-a
Szombatra esett, de akár péntekre is eshetett volna, ha tréfálkozni akarnánk a babonás balszerencsével. Márpedig cseppet sem volt tréfa, ami aznap történt: a várost derűs délutáni nappalból sötétségbe borította a vastag, fekete zivatarfelhő, amelyből néhány perc leforgása alatt térdig érő víz hömpölygött az utcákon. Faltól falig ért az áradat, a Mátra felől lejtő öreg főutcán végigzúdulva sodorta, amit csak bírt. A Gyöngyösi Bornapok házikóit, borkóstoló pultjait szó szerint elmosta a jeges ár.
Az égszakadással együtt hüvelykujjnyi nagyságú jégdarabok csapkodták, verték a város házait, kertjeit, az utcákon fehérlő folyónak látszó, félelmetesen surrogó-robajló ár söpört végig. Egy ideig el sem olvadt a jég, akik biciklivel jártak szabad ég alatt, a kerékagy fölé magasodó vízben tolhatták a járművet. Rövid idő alatt harminchat helyre vonultak ki a tűzoltók, kiszivattyúzni a vizet a pincékből és a mélyebb helyen megrekedt, hordalékkal eltömődött víznyelő csatornákból. Tisztán a jószerencse, hogy senkit sem ért baleset, még kisebb sérülés sem.
Egy ideje mondják, hogy a globális klímaváltozás okozza Földünk legújabb kori meteorológiai jelenségeit, a gyakoribb és pusztítóbb viharokat, a szélsőséges időjárást. Nem érdemes meddő vitatkozásokba bonyolódni, mert az száraz tény, hogy már hétmilliárdnál is több ember él a sárgolyón, és a lakóinak java maga idézi elő a katasztrófákat: az esőerdők, oxigént termelő növények intenzív pusztítását és felélését.
A legutóbbi klíma-világkonferencián tevékenyen közreműködött a magyar köztársasági elnök, szomorú jövőt jósolva az emberiségnek, amennyiben nem történik hamar éles fordulat a jelenlegi világrenddel és -trenddel szemben. Nem szabad azonban rálőcsölni azokra az emberekre bármilyen felelősséget, akik nem okoznak kárt a természetnek, mértéktartóan élnek, nem pazarolnak és nem „fogyasztanak” fölösleges dolgokat. Természetesen vonatkozik ez Gyöngyös lakóira is, akik vétlenek voltak az olyasféle természeti csapás keletkezésében és rombolásában, mint amilyen május 13-án történt.
Van egy régebbi történetünk is a gyöngyösi kronológiából. Száz éve, 1917. május 21-én tűzvész pusztította el a Mátra lábánál fekvő települést. Izzó szénszikra pattant ki a városi közkórház vasalószobájának kéményéből, amit a hegy felől lefutó erős szél felkapott, és ráfújt a szomszédos ház zsindelyfedelére. Nagy szárazság volt akkor és kevés tűzoltóvíz, amit a Gyöngyösön át folydogáló Nagy-patakból kellett kiszivattyúzni és a lángokra fecskendezni. Csakhogy a férfiak nagy része a világháborús frontokon harcolt, az asszonyokra maradt a gondoskodás a családról és a szőlőről. Elégett ötszáznyolcvan ház és ezernégyszáz melléképület, a tűzben meghalt, eltűnt huszonnégy ember, fedél nélkül maradt közel nyolcezer gyöngyösi lakos, a település negyven százaléka. Harmincmillió aranykoronára becsülték a károkat.
Gyöngyös legértékesebb, történelmi és egyházi épülete a Szent Bertalan tiszteletére szentelt városi plébániatemplom. Nagytemplomnak nevezik a városiak, ami igaz is, hiszen a teljes belső hossza ötvenkét, a szélessége tizenkilenc méter. Mátyás királynak köszönhető az újjáépítése, aki ifjú uralkodóként 1462-ben felszabadította a Mátra vidékét a betelepült cseh huszita rablóktól; a zsákmányból bőkezűen juttatott a mezővárosnak is. A korszak csúcspontján nem kevesebb mint húsz faragott-festett szárnyas oltár díszítette a mártír Bertalan apostol gótikus templomát.
A török hódoltság alatt többször is tűzkárt szenvedett a helység és egyháza, a város a kuruc–labanc háborúk idején sem volt biztonságban. Csúcsíves oltárai, ereklyéi elpusztultak. Amikor – 1904-ben – újból lángra kapott a templom belseje, már egy fanyar mondás járta: „Rendben van, mint Gyöngyös, amikor kilencedszer leégett.” Száz évvel ezelőtt sem volt tréfa, ami megismétlődött, az időközben barokk toronypárral gazdagodott Isten-házával. Május 21-e (éppúgy, mint az idén) éppen vasárnapra esett, amikor porig égett a templom, és vele együtt a város nagy része. A középületek közül is csak a központtól távolabb, szabadtéren álló, szintén középkori Szent Ferenc-rendi templom és a hozzá épült kolostor úszta meg a tűzvészt.
Baj később is jött, csőstől. Amikor 1919 nyárutóján a Kun Béla-féle vörös terrorbanda végképp eltakarodott Gyöngyösről és a környékről, román csapatok szállták meg a Mátra-vidéket, és kifosztották a borospincéket. Az 1950-es évek elején „csak lassan követték a szocialista kultúrforradalom kibontakozását a városi dolgozók” – olvasható egy akkori brosúrában. Ami nem kellett csodálkozni, miután 1949-ben az összes mátrai vendéglátóipari üzemet államosították, a makacskodó borosgazdákat pedig megfenyegették: ha nem lépnek be a tszcs-be, megnézhetik a pincéjüket kívülről, a városi ÁVH pincéjét meg belülről.
Voltak hát Gyöngyösnek rosszakarói elegen, de ma már csak a jégverés maradt meg belőlük.
Az égszakadással együtt hüvelykujjnyi nagyságú jégdarabok csapkodták, verték a város házait, kertjeit, az utcákon fehérlő folyónak látszó, félelmetesen surrogó-robajló ár söpört végig. Egy ideig el sem olvadt a jég, akik biciklivel jártak szabad ég alatt, a kerékagy fölé magasodó vízben tolhatták a járművet. Rövid idő alatt harminchat helyre vonultak ki a tűzoltók, kiszivattyúzni a vizet a pincékből és a mélyebb helyen megrekedt, hordalékkal eltömődött víznyelő csatornákból. Tisztán a jószerencse, hogy senkit sem ért baleset, még kisebb sérülés sem.
Egy ideje mondják, hogy a globális klímaváltozás okozza Földünk legújabb kori meteorológiai jelenségeit, a gyakoribb és pusztítóbb viharokat, a szélsőséges időjárást. Nem érdemes meddő vitatkozásokba bonyolódni, mert az száraz tény, hogy már hétmilliárdnál is több ember él a sárgolyón, és a lakóinak java maga idézi elő a katasztrófákat: az esőerdők, oxigént termelő növények intenzív pusztítását és felélését.
A legutóbbi klíma-világkonferencián tevékenyen közreműködött a magyar köztársasági elnök, szomorú jövőt jósolva az emberiségnek, amennyiben nem történik hamar éles fordulat a jelenlegi világrenddel és -trenddel szemben. Nem szabad azonban rálőcsölni azokra az emberekre bármilyen felelősséget, akik nem okoznak kárt a természetnek, mértéktartóan élnek, nem pazarolnak és nem „fogyasztanak” fölösleges dolgokat. Természetesen vonatkozik ez Gyöngyös lakóira is, akik vétlenek voltak az olyasféle természeti csapás keletkezésében és rombolásában, mint amilyen május 13-án történt.
Van egy régebbi történetünk is a gyöngyösi kronológiából. Száz éve, 1917. május 21-én tűzvész pusztította el a Mátra lábánál fekvő települést. Izzó szénszikra pattant ki a városi közkórház vasalószobájának kéményéből, amit a hegy felől lefutó erős szél felkapott, és ráfújt a szomszédos ház zsindelyfedelére. Nagy szárazság volt akkor és kevés tűzoltóvíz, amit a Gyöngyösön át folydogáló Nagy-patakból kellett kiszivattyúzni és a lángokra fecskendezni. Csakhogy a férfiak nagy része a világháborús frontokon harcolt, az asszonyokra maradt a gondoskodás a családról és a szőlőről. Elégett ötszáznyolcvan ház és ezernégyszáz melléképület, a tűzben meghalt, eltűnt huszonnégy ember, fedél nélkül maradt közel nyolcezer gyöngyösi lakos, a település negyven százaléka. Harmincmillió aranykoronára becsülték a károkat.
Gyöngyös legértékesebb, történelmi és egyházi épülete a Szent Bertalan tiszteletére szentelt városi plébániatemplom. Nagytemplomnak nevezik a városiak, ami igaz is, hiszen a teljes belső hossza ötvenkét, a szélessége tizenkilenc méter. Mátyás királynak köszönhető az újjáépítése, aki ifjú uralkodóként 1462-ben felszabadította a Mátra vidékét a betelepült cseh huszita rablóktól; a zsákmányból bőkezűen juttatott a mezővárosnak is. A korszak csúcspontján nem kevesebb mint húsz faragott-festett szárnyas oltár díszítette a mártír Bertalan apostol gótikus templomát.
A török hódoltság alatt többször is tűzkárt szenvedett a helység és egyháza, a város a kuruc–labanc háborúk idején sem volt biztonságban. Csúcsíves oltárai, ereklyéi elpusztultak. Amikor – 1904-ben – újból lángra kapott a templom belseje, már egy fanyar mondás járta: „Rendben van, mint Gyöngyös, amikor kilencedszer leégett.” Száz évvel ezelőtt sem volt tréfa, ami megismétlődött, az időközben barokk toronypárral gazdagodott Isten-házával. Május 21-e (éppúgy, mint az idén) éppen vasárnapra esett, amikor porig égett a templom, és vele együtt a város nagy része. A középületek közül is csak a központtól távolabb, szabadtéren álló, szintén középkori Szent Ferenc-rendi templom és a hozzá épült kolostor úszta meg a tűzvészt.
Baj később is jött, csőstől. Amikor 1919 nyárutóján a Kun Béla-féle vörös terrorbanda végképp eltakarodott Gyöngyösről és a környékről, román csapatok szállták meg a Mátra-vidéket, és kifosztották a borospincéket. Az 1950-es évek elején „csak lassan követték a szocialista kultúrforradalom kibontakozását a városi dolgozók” – olvasható egy akkori brosúrában. Ami nem kellett csodálkozni, miután 1949-ben az összes mátrai vendéglátóipari üzemet államosították, a makacskodó borosgazdákat pedig megfenyegették: ha nem lépnek be a tszcs-be, megnézhetik a pincéjüket kívülről, a városi ÁVH pincéjét meg belülről.
Voltak hát Gyöngyösnek rosszakarói elegen, de ma már csak a jégverés maradt meg belőlük.