Gazdaság, szabályozás

Jogból sosem elég: bankadócsökkentés, Quaestor-törvény, autóhitelek forintosítása, tízmilliárdos köztehercsökkenés, támogatáspolitika, költségvetés módosítása – csak a javát említjük a tegnap lezárult őszi parlamenti ülésszak legfontosabb döntéseinek.

Miközben azonban elképesztő tempóban hozza a törvénygyár a szabályozásokat, addig a fél országnak a gazdaság szabályozásáról a minap lefülelt „Mikulás-vállalkozás” ugrik be, vagy éppen az, hogy miért lehet engedményeket adni vasárnapokon bizonyos hipermarketeknek a nyitvatartásra, vagy éppen az, kiürülnek-e hamarosan a trafikok, s hogyan fordulhat elő: a meghirdetett nagyberuházásokat időben már aligha adják át.

A mindenkori magyar kormányok – s ebben legalább teljes az egyetértés – rendszeresen kinyilvánítják, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat helyezik a gazdaságpolitika fókuszába. Huszonöt év parlamenti demokrácia távlatából azonban a vállalkozók számára immár a tett az első, a szó a második…
De mitől is különleges a mostani „korszak”?

Egyfelől azért, mert a 2016-os esztendőben lendületet kell adni a magyar gazdaság további növekedéséhez, hiszen az új uniós költségvetési ciklusra történő átállás miatt a pénzek lassabban érkeznek, másrészt – ezen logika mentén – nincs is túl távol a 2020 utáni periódus, amikor az uniós források elfogynak, és nagy kérdés, hogy nélkülük hogyan boldogulunk. Tekintettel arra, hogy a Magyarországon megvalósult vállalati fejlesztések túlnyomó részének a fedezete Brüsszelből érkezik, nagyon komolyan illik foglalkozni ezzel a témával.

Köztudott, hogy az éves gazdasági teljesítmény jelentős részét a hazánkba települt multik itteni leánycégei produkálják, miután a magyar vállalkozások döntő része továbbra is tőkeszegény, s nincs külső piacuk. Azért is lesz fontos elem a támogatáspolitika, amelynek révén a most kezdődött uniós költségvetési időszakban további lehetőségek nyílhatnak a munkavállalók jelentős hányadának munkát adó kis- és középvállalkozások előtt. A „szent cél” a kormány részéről az, hogy az uniós források hatvan százalékát áramoltatják a „kicsik” felé, s ez elméletileg több ezer milliárd forintot jelenthet a hazai vállalkozásoknak. Ilyenre pedig nem akadt még példa 1990 óta.

Jóllehet sokan unják a mikroszférában a makrogazdasági pálya folyamatos javulásának felemlegetését, a vállalkozók csak akkor lehetnek biztonságban, kiszámítható környezetben, ha az állam ügyei rendben vannak – ezt azért ne feledjük. Márpedig az elmúlt öt év egyik legnagyobb érdeme éppen a költségvetési stabilitás. Ugyanakkor keményen kell dolgozni azon, hogy a következő években az állam ne kerékkötője legyen az üzleti környezetnek, hanem ezzel szemben lehetőséget és esélyt teremtsen a vállalkozásoknak.
Tudniillik a gazdasági növekedés ösztönzését tekintve a legfontosabb a kiszámíthatóság lenne, momentán azonban csak nagyon rövid távra, néhány hónapra, fél évre látnak előre a vállalkozások. Ezért is nincs hitelkereslet a vállalkozások részéről, nincsenek a bankoknál elbírálható üzleti tervek, mert a cégek nem látnak évekre előre. Rizikós tétel az is, hogyha a gazdaságpolitika elbízza magát, ilyenkor szoktak történni a nagy mellélövések.

Hogy jó minőségűek-e az elmúlt időszakban meghozott jogi szabályozások, arra a gyakorlat adja meg a választ. Vitathatatlan azonban, hogy a törvényhozóknak lépniük kellett, számos esetben ugyanis „helyzet” volt. Ha a jogalkotó rájön arra, hogy kiszámíthatósággal, kevesebb adófajtával, alacsonyabb közterhekkel is meg lehet „mozdítani” a magyar gazdaságot, akkor, de csak akkor lesz 2016-ban jó az irány. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdasági érdekképviseletek nélkül nem érdemes dönteni egyetlen kérdésben sem, a bürokrácia csökkentése, az állam olcsóbb működtetése pedig a minimális célkitűzés kell, hogy legyen.
Gazdaságtörténeti szempontból nagyon izgalmas év áll mögöttünk, sok-sok szabállyal megspékelve. Talán erre is meg kellene teremteni azt a modellt, amely egyszerűbbé és gyorsabbá tenné a döntéshozatali mechanizmust.

A kevesebb több elve alapján.